1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
88. szám
Gyulai Mihály Bállá József Gáspár Tamás A bizalmatlanság megbéklyózza Takács László azon labdarúgók közé tartozik, aki szereti tudni hányadán áll, hol is tart pillanatnyilag. Ez az örökös önmagával való szembenézés sok gyötrődéssel jár. Keresi társai szemében, mondataiban azt a bíztatást, szeretetet amelytől napról napra új erőre kap. Szeretem Takács játékát és emberileg is nagyra értékelem szerénységét, tisztességes életszemléletét. Egy női kézilabda mérkőzésen egymás mellett álltunk. Most a szünetben lezajlott alig több mint tíz perces beszélgetés részleteit eleveníteném fel. — Hogy-hogy itt vagy a lányok meccsén? — Mi ebben a meglepő, ők is Fra- disták, gondolom nekem is szurkolnak, ha idejük engedi. — Ez azért sokaknál nem éppen természetes. — Számomra a Ferencváros valóban nagy család. Ez nemcsak hangzatos kijelentés az én számból, ennek érzem az erkölcsi súlyát is. Itt nőttem fel és itt maradtam az Üllői úton akkor is, amikor mellőztek. Hívtak NB l-be is nem is kis ajánlatokkal, de én képtelen voltam becsukni azt a bizonyos képzeletbeli ajtót, amit alig több mint tizenöt évesen léptem át. — Mikor vagy kiegyensúlyozott? — Ha a családdal vagyok és megy a csapatnak. Tavasszal a nagy széria idején azt hittem mi nyerjük a bajnokságot, de az erőfeszítés kevés volt a rossz őszi mérleg miatt. — Voltak-e csapaton belül ellentétek? — Tudom, hogy sok ilyen jellegű pletyka keringett a városban, de ezeknek semmi alapja nem volt. Az öltözőben és a pályán tényleg baráti légkör volt. — Arról is hírek szállingóztak, hogy Novák és az együttes nincs gyakorta szinkronban? — Nekünk az edzőnkkel semmi, de semmi bajunk, vitánk nem volt. Én például úgy ítélem meg, hogy értem nagyon sokat tett. A korábban igencsak megcsappat önbizalmamat ő adta vissza. — Sokszor szótlan vagy, az az érzésem mintha sértett lennél, megbántott. — Ilyen a természetem. Nem szeretek sokat fecsegni. Nálam a barátok már egy szemvillanásból tudják mi a helyzet: mi tetszik és mi nem. — Összejársz a játékostársakkal? — Ebedliékkel és az idősebbekkel edzés után sokszor együtt maradunk. Ezek általában ártatlan beszélgetések és nem tivornyák. Engem például bánt, hogy a szurkolók közül néhá- nyan ha két Fradi játékost együtt látnak, már rögtön azt hiszik iszunk, dorbézolunk. Maximum két üveg sört iszunk és kész. Családosak vagyunk, nekünk a gyerekünkhöz kell sietnünk, nem maradunk ki órákig. Éjszaka meg már az idejét sem tudom, mikor voltam valahol. A két üveg sört pedig nem sajnálja senki, a régi híres focisták is megittak eny- nyit. — A hangulatod mennyire befolyásolja a teljesítményed? — Sajnos az a típus vagyok, aki képtelen az öltözőben hagyni az érzelmeit. Ha érzem, hogy bizalmatlanok velem, nem hisznek bennem, akkor képtelen vagyok tudásom javát adni. Olyan nyomás van rajtam, mintha megbéklyóztak volna. — Milyen terveid vannak az életben? — A labdarúgás olyan szerelem, amitől nehezen tudnék elválni. Még nem tudom pontosan hol, melyik területen, de a pálya közelében szeretnék maradni. — Erről még korai beszélni ... — Nem. Nekem az a véleményem, hogy az az okos ember, aki már huszonöt évesen pontosan feltérképezi a lehetőségét, nem pedig öregen kezd gondolkodni: hogy is tovább? — A közönség szereti a játékodat és emberileg is úgy ítélem meg szimpatizál veled. — Remélem így van. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy én nem az a típus vagyok, akit a sikerek idején, a reflektorfényben ünnepelnek. Nem is hiányzik nekem a túlzott ajnározás. A szurkolók közül néhánynak a kézfogása, vagy az egyszerű gratulációja többet jelent a számomra, mert ezeknek érzem a tartalmát. — Nem is vágysz arra, hogy kórusban kiabálják a nevedet? — Visszakérdezek: melyik labdarúgó vagy sportoló nem fogadja szívesen a stadion ütemes buzdítását? Minket a közönség, a drukkerek sze- retete igen is kell, hogy ösztönözzön. Nekünk a Fradi közönség szórakoztatását szívügyünknek kell tekintenünk.
