1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)

88. szám

Kétszer kétvállon a lilák A 10. bajnokságot ez a gárda harcolta ki: Póth, Kereszty, Rasztovszky, Földvári, Sarkadi, Muhr, Zoliéi, Farkas II, Mészöly, Balogh, Farkas I, Fekete, Havrán, dr. Ja- kabházy edző. Schilling, Gregor, Bálint, Deák, Balogh T, Kovács, Hajzer J, Enyedi, Hajzer T. FTC—0. DÓZSA 5-4 G: Havrán 2, Mészöly 2, Kereszty. A második játékrész Magyarorszá­gon ritkán látható, színvonalas küz­delmet hozott. Mindkét csapat gyor­san, jól és harciasán korongozott, és ez az eredményen is meglátszott. De a két gyors Fradi-gól után sem ad­ták fel a hazaiak (a Megyeri úti pá­lyán volt a mérkőzés), sőt három perc alatt fordítottak az eredményen. Az utolsó játékrészben tovább fo­kozódott az izgalom, amikor az új­pesti Flóra százszázalékos helyzetben a kapusba lőtt. A Fradi új erőre ka­pott, de a hazaiak sem fáradtak el. Mészöly egyenlítő gólja után újból a lilák hagytak ki helyzeteket. Már-már úgy látszott, hogy döntetlen lesz az eredmény, amikor a befejezés előtt Mészöly megszerezte a győztes gólt. * A Kisstadionban 2000 szurkoló várta, hogy milyen eredményt hoz az FTC—Ü. Dózsa jégkorong örökranga­dó. A fradisták ezúttal is győztek (7—4), amely egyben az újabb baj­noki elsőséget is jelentette. Sorrend­ben tizedszer nyert bajnokságot az FTC jégkorongcsapata! A rangadónak volt egy olyan pil­lanata, amely évtizedenként egyszer, ha előfordul. Menyhárt az újpestiek válogatott játékosa ritkán látható nagy gólt ütött a - saját kapujába. A jégkorong szabályai szerint azon­ban a góllövő az utoljára koronghoz ért zöld—fehér játékos. Nos, ez Kereszty volt, így bár nem lőtt ka­pura — mégis góllövőként tartja szá­mon a jégkorong történelem! © 27

Next

/
Thumbnails
Contents