1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)

87. szám

A TOTO történetéből Labdarúgó világbajnokság — világbajnoki totószelvény A Helsinkiben rendezett 1952-es olimpiára kibocsátott külön szelvények nem hoztak ugyan sikert, az igazgatóság mégis úgy határozott, hogy a soronkövetkező, 1954-es Labda­rúgó Világbajnokság mérkőzése­ire külön szelvényt bocsát ki. Ezt a döntést két körül­mény indokolta. Egyik a szakmai szempont, a tapasztalatszerzés. Az ötvenes évek első felében ugyanis már bizonyossá vált, hogy a totó, amely a labdarúgásra épülve született, teljes sikerrel csak a labdarúgáshoz kapcsolódva 'vál­hat tartósan népszerűvé és von­zóvá. Sőt még a labdarúgó-mű­sor esetében is jelentkeztek ki- sebb-nagyobb eltérések, az ér­deklődés kisebb-nagyobb mérvű ingadozása. Minden egyébtől eltekintve a bajnoki jelleg volt az, amely a fogadókat legin­kább vonzotta: a hétről hétre ismétlődő, az idényenként tizen­öt-húsz mérkőzéssel éves jellegű folyamtos játék, az érdeklődés folyamatos lekötöttsége, a lát­ványosságot is nyújtó, ponto­kért, helyezésekért, bajnoki el­mért folyó küzdelmek. Azért is így volt ez, mert a totó átvet­te a labdarúgás bajnoki rendsze­rének heti ritmusát. Az országok közötti válo­gatott labdarúgó mérkőzések a bajnokságok menetében iktat­va rendszerint nagy érdeklődést keltettek, sok nézőt vonzottak, általában többet, mint egy-egy bajnoki mérkőzés. Vajon akkor is ilyen mértékű az érdeklődés, ha a totószelvényen tippelni kell rájuk? A bajnoki mérkőzésekkel együtt szelvényre véve a kérdés­re egyértelmű választ kapni nem lehetett. A válaszhoz bizonyo­san közelebb lehet jutni úgy, ha a szelvényen kizárólag válo­gatott mérkőzések vannak, ez pedig csak külön szelvény kibo­csátásával volt lehetséges, s ezt a lehetőséget kínálta az 1954-es svájci világbajnokság. Külön szelvény, de valódi totószelvény. A másik szempont, amely a külön szelvény kibocsátását in­dokolta: a magyar labdarúgó vá­logatott a világ egyik legjobb együtteseként minden korábbi­nál jobb eséllyel indult a világ- bajnoki 16-os döntőben. Rend­kívül nagy érdeklődés kísérte a csapat minden lépését. Ez az ér­deklődés nemcsak kedvezőnek mutatta, de szinte követelte is a labdarúgó világbajnoki külön szelvény kibocsátását. így 1954-ben első alkalom­mal került a fogadók kezébe a labdarúgó világbajnoki külön szelvény. Az eredmény megfe­lelt a várakozásnak, így az első külön szelvény nem maradt az egyedüli. Négyévenként ismét­lődtek a világbajnokságok és is­métlődött a világbajnoki külön szelvények kibocsátása is. A LOTTÓ ÁRUHÁZ 25 éves jubileuma alkalmából a lap vásárlóinak rendkívüli kedvezményt biztosít. Akik mind a tíz újságot megvá­sárolják és így a lapban ta­láltató 10 szelvényt az áru­házban bemutatják, 10%-os KEDVEZMÉNYT KAP­NAK egy férfi öltöny vagy egy női kosztüm vásárlása­kor! Az 10Ö0 NAP című kiad­ványból — mind a 10 szám­ból 1000—1000 darabot át­vesz a LOTTÓ ÁRUHÁZ is, így egész nyáron a földszin­ti ajándékosztályon megvá­sárolható. r-----------------;-----------------1 i Lottó Áruház j 25ÉVES LOTTO 25 éves a Lottó Áruház MINDEN HÓNAP UTOLSÓ HÉTFŐJÉN JUBILEUMI CENTRUM HÉTFŐ l I I

Next

/
Thumbnails
Contents