1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
95. szám
MÁRCIUS 14. Szabadkay Ferenc, az FTC 1974-ben elhunyt atlétikai szakosztály vezetője emlékére az egyesület sorrendben hatodszor rendezte meg a Népligetben egyéni mezei futóversenyét. A szép, napsütéses időben a szánkózódomb körüli sétányon kijelölt, mintegy 1250 méteres körben a különböző korcsoportokban mintegy 300 futó állt rajthoz. ÁPRILIS 2. Az FTC klubházban az április 4-i ünnepi megemlékezést követően Kruj Iván birkózó mesteredző KISZ Aranykoszorús jelvényt, Schilling Győzőné a KISZ KB dicsérő oklevelét vehette át. Kitüntetést kaptak a Budapest Sportcsarnok építkezésén társadalmi munkában dolgozó ferencvárosiak is. ÁPRILIS 4. Befejeződtek a kézilabda MNK csoportküzdelmei. A mieink az utolsó mérkőzésen is kikaptak (Bp. Hon- véd-FTC 25 : 23) így a negyedik helyen végeztek és nem jutottak a döntőbe. A birkózók szabadfogású Bp. bajnokságán a mieink közül hárman az élen végeztek: Gyulai Mihály (48 kg) Borbola Imre (68 kg) és Petrezselyem Antal (90 kg). ÁRPILIS 5. Megjelent az FTC Napló 1962-63 című klubkrónika. A két évtizeddel ezelőtti 166 MÁRCIUS 7. KISPEST: FTCBp. Honvéd 2-0 Dunapart és környéke. Ahol máskor a képviselők ülnek, ezúttal ferencvárosiak és családtagjaik foglaltak helyet! Mondani sem kell, hogy ez milyen élményt jelentett... * Az FTC sporttörténeti stúdió tagjai egy másik emlékezetes esemény részesei is voltak ezekben a hetekben. Az egyesület autóbuszával meglátogatták az Esztergomban edzőtáborozó labdarúgócsapatot. Megtekintették a fiúk edzését, majd ebéd után elbeszélgettek Novák Dezső edzővel és a játékosokkal. A programból természetesen nem maradhatott ki az esztergomi Bazilika megtekintése sem. Aki pedig a természetet szereti, az a hazafelé vezető úton örvendhetett. Az eseménydús napot ugyanis egy dobogókői kirándulás zárta. Találkozás sportolókkal, kulturális ismeretek gyarapítása — mindez a megfelelő szinten - a stúdió vezetőinek törekvése, amely ezen a napon is megvalósult. És a búcsúzáskor elhangzó mondat: — Viszontlátásra az FTC—Bp. Honvéd mérkőzésen, hasonló kellemes új élmények és a győzelem reményében - nos mindez a kispesti rangadón beteljesedett. G: Nyilasi, Szokolai Zsiborás-Szántó, Beles, Rab, Jan- csika-Ebedli, Nyilasi, Pogány-Sza- badi, Szokolai, Pölöskei. Cs: Mörtel. Nagy bravúr az, ha egy csapat 1 éven belül két idegenbeli rangadóról úgy tér haza otthonába, hogy mindkétszer győz, méghozzá úgy, hogy gólt sem kap! A fradisták nagy-nagy örömére most - a klub történetében először - az történt, hogy tavaly tavasszal 1 : 0-ra. most márciusban pedig 2 : 0;ra győztek a zöld—fehér mezesek. Óriási küzdelem és sok kihagyott gólhelyzet után a második 45 perc is egy bravúros Zsiborás védéssel kezdődött . Majd jött a fiatal Szabadi káprázatos cselsorozata 5-6 védőt elfektetett - és átadása Nyilasi lábáról a Honvéd kapuba vágódott. Ettől az egész csapat megtáltosodott és nagyszerűen játszva, óriási erőfeszítéssel küzdve emlékezetes sikert aratott. Az utolsó percekben Nyilasi szép egyéni teljesítményével Szokolait