Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 107. szám
Napokig tartott, amíg sikerült mindkettőnk számára megfelelő időpontot találnunk. Először kissé türelmetlen voltam, bosszankodtam is, hogy randevúnk egyre csak késett, de aztán megnyugodtam. Sőt, már én éreztem magam kellemetlen helyzetben a sürgetés miatt. Később nem érdeklődtem, de biztos, hogy amíg nekem a cikk volt a fontos, dr. Per- ner Ferenc betegeken segített, esetleg életeket mentett meg. A „Tanár Ur", ahogy az I. számú Sebészeti Klinikán és a betegek körében is szólítják, beszélgetésünk alkalmával egykori sportolói pályafutásáról és orvosi hivatásáról is szívesen adott tájékoztatást. Kezdjük talán a sporttal, hiszen abban volt előbb szereplő és szerzett magának nevet — javasoltam. Az egyetértés után pedig kibontakozott klubunk „örökös tagjának" a pályafutása, az, hogy miként lett Fradista, milyen utat tett meg a zöldfehér színekben. — Szüleim munkatársai, barátai körében sokan voltak, akik kapcsolatban álltak a kézilabda sporttal, s ők javasolták, hogy próbálkozzam meg ezzel a játékkal, — emlékezik vissza dr. Perner Ferenc. — A választásom azonban nem volt könnyű, mert minden labdajáték érdekelt, a futballt is kedveltem, s talán a kosárvagy a röplabdában sem vallottam volna szégyent. De végül is a kézilabda mellett kötöttem ki: ez 1951-ben volt, én pedig 14 esztendős. A mai fiatalok közül kevesen tudják, hogy akkor többféle kézilabda volt programban. A nagypályás, - amelyet a futball-pályákon játszottak — s a későbbiekre maradt terem-kézilabda, a mai méretek szerinti játékterem. S aki az egyikben esetleg kimagasló teljesítményekre volt képes, az nem jelentette azt, hogy a másikban is hasonlót tud produkálni. — Egy-két év után kispályás játékos lettem, s természetesen a Ferencvárost választottam, illetve akkor évekig Kinizsi néven szerepeltünk. Elég gyorsan erőssége voltam az ifjúsági csapatnak, még válogatott is, s az utolsó ifi évemben korengedménnyel a felnőtt együttesben is szóhoz jutottam. Több poszton játszottam, a jobb- és balszélen, valamint a beállós szerepében egyaránt jól éreztem magam. Pedig akkor nem volt könnyű bejutni a csapatba, olyan kiváló játszótársaim voltak mint Som Ferenc, Kele Miklós, Vitéz Tamás, Vájná István, Iglódi Balázs és Kende György, egyesületünk mostani egyik elnök- helyettese. Vagy két csapatra való gárdával rendelkezett az együttes, ezért gyakran kényszerültünk a cserepadra. Csak a klubhoz való ragaszkodás tartott engem és még többünket is vissza, mert akadtak ajánlataink más egyesületektől is. Perner Ferenc a tehetséges sportoló azonban nem elégedett meg a gólokkal, az izgalmas bajnoki összecsapásokkal, a sporttal. Sokkal többre törekedett: orvos akart lenni és lett is. Egyetemi tanulmányai alatt az OSC színeiben játszott, de 1961-ben már visszatért a Fradihoz, s hét éven át újból erőssége volt a gárdának. Az orvosi hivatása azonban szünetet parancsolt: három esztendeig Algériában gyógyította a betegeket. Hazaérkezése után újból pályára lépett. Húsz esztendős jubileumát azokban az időkben ünnepelte: 1972-ben búcsúzott az aktív sportolástól. — A kézilabda azonban még ma is hozzátartozik az életemhez, hiszen az „öregfiúk" csapatában több egykori társammal folytatjuk a játékot, s a mérkőzések, a bajnoki összecsapások nemcsak a múltat idézik, hanem a nagyszerű kikapcsolódást jelentenek. Akárcsak annak idején az egyetemi tanulmányaim alatt, most is sokat jelent a sport. A küzdelem, az akarás, az elszántság mindkettőben érvényesül, a pályán megtanultam, miként lehet túljutni a holtponton. A fizikai edzettség felmérhetetlen sokat jelent nekünk orvosoknak is. Orvosi pályafutása egyenesen ívelt felfelé. Dr. Perner Ferenc egyetemi docens, a vese-átültetés egyik legkiválóbb hazai specialistája, s amint elmondta, „stábjával" csaknem kétszáz ilyen műtétet hajtottak végre. Kivételes szakértelmének az elismerését jelentette az is, hogy a hetvenes évek elején egyéves ösztöndíjjal Párizsban tovább gyarapíthatta tudását. Visszatérve a sportra, hogyan látja az „akkori" és a mai kézilabdát? — A játék is, a sportolási körülmények is, óriási mértékben megváltoztak. A mostani csapat tagjai talán el sem hiszik, hogy mi az ütött-kopott öltözőnket a konzervgyárból kapott dióhéjakkal fűtöttük fel elviselhető hőmérsékletre, s egy bádog teknő volt a fürdőnk. Néha irigylem is a ma kezdő fiatalokat, akik a legideálisabb körülmények között sportolhatnak. S maga a kézilabda is más lett. Jobbára az erőjáték dominál, eléggé háttérbe szorult a kézilabda játékossága, amely nekünk mindig örömet, szórakozást jelentett. Fontosabb szerepet kapnak a magas, erős játékosok, az úgynevezett „lövőgépek” pedig nagy előnyt jelentenek a csapatoknak. A kézilabda vesztett szépségéből, a technikának a szerepe sem olyan döntő már, mint az én időmben volt. De azért az öregfiúk csapatában mi mindig a régire törekszünk! Mit vár a mai NB l-es csapattól? — A Ferencvárosban nagy szerepe van a kézilabdának, s ennek mi, egykori játékosok nagyon örülünk. Azt tapasztalom, hogy feljövőben van a társaság, amelynek a mérkőzéseire — ha időm engedi — én is eljárok. Nekem a legnagyobb sikerem az volt, hogy szerepelhettem a Fradi Magyar Népköztársasági Kupa győztes csapatában. Boldog lennék, ha egyszer tapsolhatnék kézilabda bajnokcsapatunknak! A klinikai beszélgetésünk zavartalan volt, de nem akartuk túlzottan igénybe venni az idejét. Amint még említette, nem ritkák a ferencvárosi látogatói, illetve betegei. A kapcsolata ilyen vonatkozásban is megmaradt egyesületével, de szavait idézve: „Annak örülnék a legjobban, ha soha senki- sem keresne fel. Mert akkor nem betegek." Mielőtt elbúcsúztam volna, már csak egyetlen kérdést tettem fel: mivel tölti a szabadidejét? — A klinikai elfoglaltságom mellett igyekszem a lehető legtöbb időmet a családomra fordítani. A feleségem is orvos, így meg kell osztanunk a gyerekek nevelését. A nagyobbik lányom, 10, a kisebbik 7 esztendős és szorgalmasan sportolnak. Szeretik a teniszt, úsznak, síznek és szerelmesek a judoba! A saját tapasztalatomból tudom, hogy a sport milyen fontos, hasznos és a testedzés mennyire szükséges az egészség megóvása ' érdekében. Ezért szívesen megyek velük egyik pályáról a másikra. A kézilabdával azonban még nem tudom megbarátkoztatni őket . . . Pedig a Ferencváros női kézilabda szakosztálya mindig szeretettel várja és fogadja a sportág iránt érdeklődő lányokat. Kozák Mihály 9 Örül, ha nem keresik fel..
