Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 63. szám
Mucha a Dózsa elleni sikeres rangadón. A VB selejtezők előtt készült Magdics László felvétele. „Színeinkből" Mucha és Kakas a középső sorban. Nyilasi az ülő sorban látható. meg, a mai helyzetben amikor az élet már egyértelműen őt igazolta. — Jóska az átigazoláson túl még azon is morfondírozott, hogy visszavonul, huszonkilenc évesen szegre akasztja a focicipőt. Tudását, magatartását ismerve ezt abszurdnak éreztem, olyan herdálásnak, amelyet a Ferencváros nem engedhet meg magának. Dunaújvárosi edzőként is csodálkoztam azon, hogy mennyire mellőzik. Egyszerűen nem értettem! Tudtam, hogy mik az erényei, s azt, hogy például az 1976-os bajnokság idején mennyit tett a csapatért, amikor én még- csak pályaedző voltam Dalnoki Jenő mellett. — Mennyi ideig tartott a tavaly nyári sorsdöntő beszélgetés kettejük között? — Alig fél órát. Aki ismer minket, tudja, hogy egyikünk sem szószátyár típus. Szavakból is értettük egymást. A lényege az volt mondandómnak, hogy építek rá! Érzékeltettem, hogy rutinos, tapasztalt játékosok nélkül nem lehet csapatot építeni. — Tudtam, szavaim utat találtak hozzá. Ilyen előzmények után elképzelheti, milyen örömmel ajánlottam a tavasz folyamán a válogatottba. Tisztában voltam vele, hogy Jóskával nem vallhatok szégyent. * Ennyi lenne a Mucha a sztori, most a szezon befejező szakaszában, amikor a zöldfehér kedvencek a bajnokság küszöbén állnak. A hőn áhított sikerből a szőke középpályás is kivette a részét, olyannyira, hogy hetek óta külföldi klubbok figyelmét is felkeltette. Belga csapatok érdeklődnek utána, menedzserek kilincselnek azért, hogy leszerződtethessék. Ezek az urak talán nem is sejtik, hogy a közelmúltban mi mindenen ment át. .. Gyenes J. András 7