Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 97. szám
1978-79 Az első forduló sorsolása 1978. július 11-én Zürichben volt. BEK: Zbrojovka Brno-Ü. Dózsa, KEK: MNK győztes—FF Kalmar (svéd), UEFA Kupa: Bp. Honvéd-Adanaspor (török), Politechnika Temesvár—MTK -VM Az MNK döntőt csak augusztus 20-án rendezték, így a magyar kupagyőztes kiléte csak akkor vált ismertté. Az FTC a döntőben hosszabbítás után 4 : 2-re győzött a Pécsi MSC ellen — és ezután a fradisták máris készülődhettek a Kalmar ellen. Az első forduló mérkőzéseit szeptember 13-án játszották. Az 0. Dózsa és az FTC is 2 : 2 gólt szerzett, de a lila- fehérek idegenben — és ez csak a döntetlenhez volt elég — a Fradi viszont hazai pályán. Üllői út: FTC— FF KALMAR 2 : 0. Friedmanszky Zoltán edző így értékelte a látottakat: — Az eredmény szép, az eredmény jó, tényleg úgy alakult ahogy szerettem volna, most még sem vagyok Nyilasi és Mészöly a gólvonalon, a labda pedig a kapuban „pihen". (FTC—Kalmar 2:0) nyugodt. Legalábbis akkor nem, ha a visszavágóra gondolok. Félreértés ne essék, ez a két gól ugyanígy lehetett volna megnyugtató előny is, ha olyan játékkal párosul, amelyet az utóbbi hetek teljesítménye alapján vártam. Az igazi lendülettel ugyanis adós maradt a csapat. A két gólt egyébként Nyilasi és Major szrezte. A hátvéd Major egy szögletrúgás után Ebedli beadását vágta a 16-osról a lábak között a kapuba. Az újpestiek már 2 : 0-ra vezettek, de a hazaiaknak sikerült az egyenlítés! (Ú. Dózsa—Z. Brno 2 :2). Nem sikerült viszont a kék—fehérek UEFA Kupa rajtja: P. Temesvár— MTK-VM 2 : 0. A Honvéd egy nappal később gólzáporral rajtolt: Bp. Honvéd—Adanaspor 6 :0. SZEPTEMBER 28. KALMAR: FTC—FF KALMAR 2:2 A visszavágót igaz, hogy hideg időben játszották, de még jobban lehű- tötte a ferencvárosi kedélyeket a gyorsan kapott két gól. „A 74. percben szépített a Ferencváros. Szabadrúgáshoz jutottak a zöld-fehérek a svédek kapuja előtt. Ebedli lövése a szétnyíló sorfal között, s a mozdulatlan kapus mellett a bal alsó sarokba vágódott. Most már bátran támadott az FTC, s a 80. percben kiegyenlített. Pogány átadásával Szokolai a bal összekötő helyén kiugrott, s a kifutó kapus fölött a hálóba emelt. A gól után Nyilasinak volt egy szép szólója, még a kapus mellett is elhúzta a labdát, de végül szerelték." Vass István Zoltán tudósításához csak annyit tennék hozzá, hogy ez a döntetlen eredmény a Ferencváros 100. pontját jelentette a nagy európai kupák küzdelmeiben: 23