Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 85. szám

arról a helyről nézi végig a játékot. Zömmel ugyanabban a társaságban.

— Azt hiszem a legnehezebb pillanatokban is meg tudom őrizni a tárgyilagosságom — mondta, miközben elismerte, hogy Pogány a gólhelyzetét megelőzően már lesen kapta a labdát, tehát helyesen járt el a bíró, amikor lefújta az akciót. — Az más kérdés, hogy egy teljes doboz cigi elfogy a 90 perc alatt.

Akkor a kezében levő doboz már igencsak horpadt hasú volt... A mérkőzésből pedig már alig volt több, mint tíz perc.

— Még utóbb az lesz a vége, hogy mi kapunk gólt s akkor...

Jóformán alig fejezte be a mondatot, amikor Szabó Ferenc lövése megpihent a ferencvárosi háló alján. Sze- ver János mozdulatai egyszerre megkövültek. Arcából kiszaladt a vér, egy pár másodpercig gyorsabban szedte a levegőt. Látszott, legszívesebben nagyot kiabált volna fájdalmában. De csak ült, mozdulatlanul, aztán egy kis idő múlva ennyit mondott.

— Azt hiszem ezt a mérkőzést elveszítettük.

Szever Jánosnak van egy nagy fia. Női fodrász, sminkes a filmgyárban. Ő is Fra- dista. Pártoló tag. A klub- szeretetet az édesapjától örökölte.

Már csak egy perc volt hátra s kimaradt a búcsúlehetőség is.

— S mi van, ha kikap a csapat? Mennyi idő kell a „búfelejtéshez"? — tettem fel a búcsúkérdést.

— Egy-két nap feltétlen. A környezetemmel természetesen nem éreztetem a dolgot, de addig feltétlen visszafogottabban élek — mondta.

Vége lett a mérkőzésnek. A vendégjátékosok egy kupacban, egymás nyakába borulva ünnepeltek, Szever János pedig elindult csendesen hazafelé.

— Pedig milyen szép is lehetett volna ez a Húsvét — mondta. És eltűnt a tömegben.

V. S.

„Fura egy szer

Azt hittem, sokkal nehezebben sikerül majd létrehozni velük a közös randevút. Elvégre olyan művészeket kértem csevegésre, akik igencsak elfoglaltak, minden percük többszörösen „betáblázott". Ez utóbbiban nem tévedtem, hiszen Csala Zsuzsa egy próba és a Corvin áruházbeli fellépése között szakított időt, Berényi Ottó éppen a Rádióból érkezett és máris azt tudakolta, hogyan juthat majd a legrövidebb úton el a szinkronstúdióba, míg Csák Hugó vidéki fellépésre készen, kis kézitáskájával toppant be a parányi presszóasztalhoz.

Ennek ellenére örömmel jöttek, mert mint egybehangzóan leszögezték: ha a Fradiról van szó, akkor mindig talál magának az ember egy kávényi szabad időt!

Csala Zsuzsa a Vidám Színpad Jászai díjas népszerű művésznője, kollégája Berényi Ottó, valamint a már nyugdíjas, de az ŐRI rendezvényein még ma is csaknem minden este fellépő Csák Hugó (az idősebbek jól emlékezhetnek rá az Operett Színházból és a Kamara Varietéből) immár több, mint tíz éve az első hívó szóra boldogan vállalják egy baráti köszönömért, hogy a Ferencváros klubjában rendezett műsoros összejöveteleken megnevettetik a zöld- fehér család jelenlévő tagjait. Hogy miért?

— Miért szeretem a Ferencvárost? Nem tudom. Annak idején készen

kaptam, mint a szülői házat. Kötődik hozzám ez a klub ezernyi szállal, de lagfőképp azzal, hogy a fiatalságomat jelenti ... — sóhajt Berényi Ottó.

Csák Hugó hosszasan elmereng, kezében a feketés csészével. Ki tudja, éppen melyik egykori nagy csatát látja lelki szemei előtt...

— Istenem, emlékeztek szegény

Turay Suttyóra? Micsoda szív volt benne, mekkora akarat feszült benne. . . De miket is beszélek, hisz ti nem is láthattátok már őt. Annak is lassan húsz éve, hogy örökre elment a végső nagy fútba I (csaták színhelyére . . .

Csala Zsuzsa töri meg a pillanatnyi csendet, amikor huncutul mosolyogva „töredelmes vallomást" tesz:

— Azt hiszem, az én esetem meglehetősen rendhagyó. Újpesten születtem, később ott is sportoltam, mint úszó, ugyanakkor Tichy Lajos a Honvédből nagyon kedves jóbarátom. Igen ám, de Bársony Irén, Albert Flóri felesége meg sokáig volt kolléganőm a Vidám Színpadon, így azt hiszem, innen ered a Fradi iránti szerelmem . . . Most képzeljétek el, mit érzek mondjuk egy Ferencváros— Honvéd, vagy egy Fradi-Dózsa meccsen a lelátón . . . Még talán az a legjobb, ha döntetlen az eredmény!

16