Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 79. szám

50:40,30, HX» történt 50 éve, 1932. március • A „nagyegyesületek" (Hungária, Újpest, Ferencváros) kombinált váloga­tottja szinte az utolsó órában tért haza egyiptomi túrájáról. Néhányan sérülés, illetve betegség miatt nem is szerepel­tek a bajnoki rajt mérkőzésein. A Fra­dit nem érintette kínosan Sárosi György mandulagyulladása, hiszen a jeles játé­kos nélkül is biztos 5 : 1-es győzelmet arattak a Nemzeti ellen. • A bajnoki rajt érdekességét növelte egy új intézkedés. A Ferencvárosi Vas­utas és az Újpest vezetősége elhatároz­ta, hogy ezentúl minden 120 cm alatti gyerek ingyen látogathatja a mérkőzése­ket. Mondani sem kell, hogy a Fradiban is rövidesen bevezették az ifjú ferenc­városi szurkolók nem kis örömére. • A bajnoki rajt alkalmából a Sport­hírlap tippbajnokságot hirdetett. A ki­írás szerint a mérkőzések számszerű eredményét kellett „megjósolni". A fő­nyeremény egy 100 pengős vásárlási utalvány volt. 40 éve, 1942. március • Az MLSZ az új bajnokság kezdete előtt felhívást tett közzé, amelynek lé­nyege az volt, hogy a világháborús idők­ben minden csapat és a közönség alkal­mazkodjon a nehézségekhez. Többek között kérték, hogy: „A legnagyobb gondossággal vigyázzunk felszereléseink­re. Őrizzük és szakszerűen ápoljuk lab­darúgó cipőinket, a labdákat. Egyetlen használt cipőt, inget, vagy nadrágot sem szabad eldobni." • Kiss Gyula a Ferencváros játékosa 100 pengő rendkívüli segélyt kapott abból az alkalomból, hogy feleségének leánygyermeke született. 30 éve, 1952. március • A VI. Téli olimpia záróünnepélyén az oslói közönség nagy tapssal jutalmaz­ta a Nagy-testvérpár műkorcsolya bemu­tatóját. • A jégkorongbajnokság zárómérkő­zésén: Bp. Kinizsi—Bp. Szikra 7:1. A mieink győzelmükkel a 3. helyen végeztek. • A vízilabdaválogatott tagjai, egyko­ri barátok tisztelegtek Komjádi Béla sír­jánál, ahol kegyeletteljes koszorúzást tartottak. 20 éve, 1962. március • Az FTC jégkorongcsapata nagy küzdelemben 8 : 6-ra győzött az Ú. Dó­zsa ellen. A Kárász testvérek ütötték a Fradi gólok felét ... Az izgalmas ranga­dó után véglegessé vált: az FTC nyerte az 1961—62. évi bajnokságot! • A labdarúgócsapat is kitett magá­ért: FTC—Vasas 3 : 0. A Fradi a muta­tott játék alapján még nagyobb arány­ban is győzhetett volna. Mészöly azon­ban három esetben is az utolsó pillanat­ban mentett ... A Fradi legjobbja a fáradhatatlan Rákosi Gyula volt. Érde­kes, hogy a tartalékcsapat is pontosan 3 : 0-ra győzött a piros—kékek ellen. Igaz, nagyszerű játékosok alkották ek­kor a Fradi „fakót". Landi—Novák, Kiss, Berta—Seprűs dr. Gerendás—Tho- mann, Göncz, Varga, Kunos, Ivanics. 10 éve, 1972. március • A bajnoki előkészületek javában tartottak. A Fradi 9 : 4-re győzött a Postás ellen, s különösen Branikovits volt elemében — négy gólt szerzett. • A magyar válogatott sikerrel.vette az első akadályt a jégkorong VB-n: Magyarország-Dánia 11 : 4. Az FTC- ből Gogolák, Póth, Treplán, Kereszty, Mészöly, Enyedi, Havrán szerepeltek a válogatottban. A mérkőzés legnagy­szerűbb jelenete a 49. percben játszó­dott le, amikor egy perc alatt három gólt ütöttek a mieink és ezzel már 10 :1-re vezettek! Tavalyi emlék: a PMSC elleni mérkőzés után a bajnokünneplés egy pillanata. Pogány a szurkolók vállán . . . 3 1

Next

/
Thumbnails
Contents