Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 77. szám

A mi szurkolóink Nekünk az írók teremtik a helyzetet...- vallja Bács Ferenc színművész (Kint, a Szent István körúton hömpölyög a délutáni csúcs- forgalom. A Vígszínház pará­nyi társalgójában egy terem­tett lélek nincs Marikán, a presszó vezetőjén és rajtam kívül. Csaknem háromnegyed hat, amikor a folyosón fel­bukkan Bács Ferenc színpad­ról, filmvászonról, képernyő­ről jól ismert alakja. Rohanva érkezik, sűrű bocsánatkérések közepette, de hát a szinkron- stúdió, az ugye Pasaréten van, és amíg az ember onnan le- kecmereg a városba . . . Né­zem alakját, bizony sok hu­szonéves megirigyelhetné: pompás sportos kék dzseki, hozzávaló márkás farmer, no, és sötétkék ADIDAS cipő. Pocak pedig egy gramm se! Aztán már tessékel is be az öl­tözőjébe. Ahol mindenféle korabeli hangulatot árasztó kellékek: sisakok, kardok, pa­rókák, csizmák . . . Hirtelen a ferencvárosi öltöző képe vil­lan az agyamba, mérkőzés előtt: mezek, nadrágok, sport­szárak, kapuskesztyűk ...) * „Nem tudok elképzelni csodálatosabb kikapcsolódást a napi gondokból, a szerep­formálás gyötrelmeiből, mint futballmérkőzést nézni. No, természetesen elsősorban a Ferencváros mérkőzéseit, hi­szen amióta rácsodálkoztam erre a bűvös játékra, mindig is zöld—fehér rajongó voltam. Egyedül szeretek meccsre jár­ni, olyankor megszűnik szá­momra a világ, csak figyelem a pályán zajló eseményeket, élvezem a küzdelmet. Az Ül­lői úton mindig az ötös szek­torban ülök Havasi Miskáék kedvességének jóvoltából. Csak azok az esti mérkőzések ne lennének! Merthogy olyan­kor játszunk mi is a színház­ban ... Én egyébként sokak­kal ellentétben, még akkor sem tudok haragudni a futbal­listákra, amikor elvesztenek egy-egy mérkőzést. Megmon­dom azt is, hogy miért nem: nekik éppúgy elő van írva az időpont, hogy mikor kell(ene) jól játszaniuk, mint nekünk, csak hát ez nem mehet min­dig könnyedén! Nagyon té­ved, aki azt hiszi, nálunk, a színházban van két egyfor­ma előadás ... A kétféle já­ték — a színpadi és foci — között talán ott jelentkezik igazán a rengeteg közös vonás ellenére a lényeges különbség, hogy bár mindkettő társasjá­ték, azért itt nálunk mégsem létezhet olyan nagy eltérés a produkciók között, mint a gyepszőnyegen. Hogy miért? Talán azért, mert nekünk sok­kal alaposabb előképzésben kell a színpadralépés előtt bizonyítanunk, mint a fut­ballistáknak . ... Meg aztán, a színpadon a tehetség har­minc éves kora körül kezd beérni, míg a futballban eny- nyi idősen a legtöbben már a búcsún kell, hogy gondol­kodjanak ..." * (Kellemes, megnyugtató barintonja szinte simogatja a tárgyakat a parányi öltöző­ben. Nem titkolja, pedig nyugodtan megtehetné, hogy épp félúton jár a negyedik és az ötödik x között. Szere­tettel mesél családjáról: fele­sége Tanai Bella nművész- nő, szintén a Vígszínház tagja, fia viszont nem készül szí­nésznek, mint ahogy 18 éves lánya sem, aki a Vasasban te­niszezik. Negyed hét, de a színházban még semmi jel nem utal arra, hogy egy óra múlva a színpadon a játék segítségével a közönség a 18. századba ugorhat vissza, a pá­rizsi kommünt követő idők­Bács Ferenc az augusztusi Békés­csaba elleni mérkőzésen. A tekin­tete elárulja, hogy mi volt az ered­mény . . . be . . . Bács Ferenc ezen az estén Jules Verne alakját kel­ti életre, a nagy fantasztáét, aki a történet szerint véletle­nül tagja lesz egy operettet próbáló párizsi színitársulat­nak . . . Verne tehetségtelen volt színésznek — Bács Fe­renc viszont élvezi a színház a színházban révén az Aga- mem-not alakítani próbáló, azonban a színpadon is in­kább technokrata, mint ko­médiás író alakjának megfor­málását. Bács orrnyergén csú­nya vágott seb éktelenkedik. Előző este véletlenül előre­csúszott az éles peremű sisak­ja a játék hevében . . . Hirte­len Nyilasi vérző, stoplik szántotta sípcsontjának em­léke jut az eszembe .. .) * „Sokan kérdezik tőlem: könnyebb, vagy nehezebb-e a színész helyzete a futballis­táénál? Azt hiszem, a mi­énk feltétlenül könnyebb, mert egyrészt lehetetlen a focistáktól megkövetelni, hogy mindig győzzenek, más­részt azért, mert számunkra az írók töbnyire megteremtik a helyzeteket, nekünk csak értékesíteni kell... Vagyis az alakításunkkal életre kell kel­tenünk a figurákat. De talán nem sértődnek meg Ebedli- ék, ha megjegyzem: szerin­tem ők nem mindig élnek profi-módon, amit egy vala­mire való színész sohasem engedhetne meg magának ... Hogy a színház is, meg a fut­ball is válságban van? Hm. A labdarúgás világának titkait nem ismerem, csak gyanítom, hogy valahol a fiatalokkal való foglalkozás körül kellene keresni a hibák okait . . . A színház? Egy tény: minden este zsúfolt házak előtt ját­szunk, bár jól tudom, hogy ez önmagában még nem jelent sikert. Azt a tapsok milyen­ségén tudjuk legjobban le­mérni ... De az is igaz, hogy a nézők nagyon jól tudják: a rossz előadásnál nem kizá­rólag a színészekben lehet a hiba, elvégre a focisták is kaphatnak olykor téves tak­tikai utasításokat ... És ne­kem meggyőződésem, hogy a rendező csinálja az előadást — a színészek pedig a színhá­zat!" * (Fél hét, megszólal a falon a hangszóró: első figyelmez­tető csengetés! Már illene búcsúznom, hiszen negyven perc múlva Bács Ferencnek Verneként kell kilépnie a színpadra, de ezt egyelőre még csupán a már kissé tü­relmetlenül tébláboló öltöz­tető hölgy jelzi . . . Szakáll, paróka, bajusz mind előké­szítve a kis asztalkára, de mi csak beszélgetünk . . . Elő­kerül a fénykép, amit most a kedves olvasó is láthat.

Next

/
Thumbnails
Contents