Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 74. szám

A gyerek szerelését is naponta kell mosni

Látogatóban Takácséknál

A sokemeletes ház tövében két kicsi emberke egy labdát nyüstölt. Az egyik a fal tövében állt s nagy kapusoktól ellesett mozdulattal várta a lövést, míg a másik, a szőke, zöld melegítős rádőlt a lasztira. Ami a rúgás kivitelét illette, hát még csak közelítette az ideálist, de az igyekezet máris követésre méltónak számított. A kis szőke arca ugyanis piros volt, mi több lángolt, orra körül verítékcseppek gyöngyöztek, de lába járt mint a motolla.

Néztem egy kicsit az apró gyermköcöket, majd keresni kezdtem a házszámot, hogy eljussak Takácsékhoz. Szerencsém volt, mert a bezárt kaput épp nyitotta egy ismerős.

— Te mit keresel erre? — érdeklődött a fehérhajú férfiú, mire megmondtam, hogy Takács Ladákhoz jöttem.

— Én meg itt lakom — világosított fel ismerősöm, majd beengedett, sőt el is kalauzolt a Takács lakás elé.

Laci felesége nyitott ajtót. Kedvesen mosolygott, majd beszólt a szobába.

— Laci, megjött a vendéged.

A csendes, szerény, jóképességű ferencvárosi labdarúgó hellyel kínált s természetesen mindjárt a futballal kezdtük a diskurzust. Érdeklődtem, hogy rendbe jöt már a kellemetlen deréksérülése, mire ő elmesélte, hogy már ugyanúgy edz, mint régen, ám egy-egy hirtelen mozdulatra bizony ugyancsak éles fájdalmai vannak. Később szó került az elmúlt hetekre, a zöld—fehér csapat gyengélkedésére s arra is, mennyivel más ez az ősz, mint a tavalyi, vagy éppen az elmúlt tavaszi idény. Akkor „Takinak" kellemesek voltak a hétvégéi, egyik biztos pontja volt a csapatnak olyannyira, hogy játéka a szövetségi kapitány érdeklődését is felkeltette. Válogatott kerettag lett s bajnoki aranyérem tulajdonosa. Aztán az elmúlt időben odaült már a kispadra is. Nos Takács Laci nem panaszkodott sem edzőre, sem játékosra. Azt mondta, ha teljesen rendben lesz, továbbra is keményen dolgozik, mert ott akarja folytatni, ahol tavaly abbahagyta.

Takácsné udvarisasan végighallgatta a szakmai okfejtéseket, majd elnézést kért, mert mint mondta, a gyereket illő már felhozni a nagy játszadozásból. Kint már alaposan szürkült, amikor megjöttek Lacikával, aki nem volt más, mint az a kis szőke, zöldme- legítős legény, akit elnéztem, amint a falat döngeti.

Üdvözöltük egymást, majd a mama a gyerek két tenyerét felém fordította.

— Jól fest ugye? Nos ez a köznapi színe, amikor délutánonként megtér a lakásba. Imád ugyanis focizni, s a nadrágját, trikóját naponta kell mosni, mert olyan fekete, mint a föld.

És olyan volt a két kis tenyere is.

Viszonylag hamar megbarátkoztunk, s amint lehúzta zöld melegítő felsőjét, megmutatta alatta az apró zöld Fradi mezt is.

— Mennyit mászkáltam utána, míg sikerült kapnom egy ilyen kis zöld mezt — sóhajtott a papa.

Még a mosakodást megelőzően hozott a kis Laci egy csapatképet, amelyen ott volt a bajnokcsapat.

— Gondolom barátaid is vannak a játékosok között.

— Persze — bólintott a gyerek. — Nyilasi is, még a kis „Pogi".

— Te csak úgy hívod Pogány Lászlót, hogy a kis „Pogi"?

— Igen. Mert ő is úgy hív engem, hogy a kis „Taki". Egyébként nagyon szeretek focizni, de tudok repülőt is csinálni — jelentette ki Lacika s hogy állítását hitet érdemlően igazolja, elment, hogy legyártson egy remek papír- repcsit.

— Mint csinálsz, ha nem focizol? — kérdeztem most már az idősebb „Takit".

— Olvasok, zenét hallgatok, na és persze tanulok. Készülök a vizsgákra.

— Hová jársz?

— Vendéglátóipari technikumba. Negyedikes vagyok.

— Akkor neked kell tudnod főzni is?

— Hát persze — mosolygott Laci.

— És tud is? — kérdeztem most már egy hiteles szakértőt, Laci asszonyát.

Ő is mosolygott.

— Hát, tud. Legutóbb például remek gulyást csinált bográcsban, nyílt tűzön.

— Na, de nem vehetné át itthon a főzőkanalat?

— Azt nem — nevetett a nej s Laci sűrűn bólogatott rá.

— Meg lehet szokni egy futballista férjet?

Takácsné a férjére nézett.

— Hát nem könnyen. Ami a meccseket illeti, általában én is kimegyek, aztán ott drukkolok, kiabálok, tanácsokat adok, egyszóval elfogult szurkoló vagyok.

Túl voltam már az étikét szerinti egy órán, tehát indulni készültem, amikor jött Lacika két remekbe szabott repülőgéppel, így aztán megcsodáltam egy hevenyészve összeállított légiparádét, majd kifejtettem, hogy mennyire elnyerte tetszésemet a két repülő.

— Tetszik? — kérdezte a gyerkőc.

— Persze — mondtam.

— Akkor neked adom mind a kettőt.

Hát azóta van két klassz papírrepülőm.

V. S.

B