Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 72. szám
jelenlegi otthonába. Akkoriban még nem volt különösebb igény edzöpályák iránt, később pedig egyrészt a kerület fokozatos beépülése, másrészt az egekig szökő telekárak lehetetlenné tették terület vásárlását. így azután az általuk üzemeltetett három csapat számára (mindössze három csapat a patinás Arsenalnál? — na, erre még visszatérünk) London északi határánál, Shenley-ben bérelnek edzőpályákat a London egyetemtől. Hogy milyen is Shenley, azt másnap tudtam meg. A FŐEDZŐ EGY NAPJA Amíg a szertárosok berakják a szükséges holmikat az autóbuszba, az öltözőben ki-ki ízlése szerint teát, vagy kávét iszogat. Pontosan kilenc órakor indulunk a bérelt autóbuszon az ifjúsági csapattal, hogy az egyórást!) megállás nélküli utazást követően edzésre érkezzünk. Miközben átszeljük egész Észak-London kertvárosait, elmagyarázzák, miért nincs saját autóbusza a klubnak. Itt a varázsszó a gazdaságosság. Kiszámították, hogy az itteni viszonyok között még mindig olcsóbb naponta autóbuszt bérelni, persze ha lehet, évtizedeken át ugyanattól a cégtől, mint vásárolni, s az adót, a gépkocsivezetőt, a javításokat fizetni. Az edzőpálya, a Shenley Sports Ground igazi paradicsom. Az angol válogatott is gyakran tartja itt mostanában edzéseit fontos mérkőzései előtt. A modern, vörös téglás öltöző- és étkezőépületet vagy 15 futballpálya, s legalább ugyanennyi rugby és gyeplabda pálya veszi körül. Évszázados tölgyek teszik teljessé a képet. Már szól is azonban Terry Burton sípja, kezdődik az edzés, így véget vetek a nézelődésemnek. Kijött velünk az ifiket megnézni a főedző is. Don Howe magas, erősen kopaszodó férfi, a negyvenes éveinek végén jár. A West Bromwich Albion csapatában játszott egykor jobbhátvédet, az ötvenes évek második felében 23-szor az angol válogatott mezét is magára ölthette. Jelenleg az egyik legnagyobb tekintélyű edző a szigetországban, a válogatott szövetségi kapitánya, Ron Greenwood köréhez tartozik. Az Arsenalnál kitünően fogja össze a keze alá tartozó edzőket. Az első, a tartalék és az ifi csapatot szerves egységként kezeli, ennek szellemében hangolja össze az edzésprogramokat. Az ifi játékosoknak gyakran van lehetősége a nagyok között edzeni, játszani, így ha „mélyvízbe" kell dobni őket, könnyebben feltalálják magukat. Az edzés befejeztével órámra pillantva megállapítom, hogy az valamivel több mint két óráig tartott. Itt kint szinte mindig két óráig, vagy kicsit tovább voltak pályán a játékosok. Itthon nálunk mostanában a rövidebb, intenzívebb edzéseket tekintjük „profinak", ezért megkérdezem Dont, mi a véleménye erről: „Sajnos nálunk a nagy távolság miatt nehezen képzelhető el, hogy a fiúkat naponta kétszer ide rendeljük. Inkább napi egy hosszabb edzést tartunk. A terhelést ebben a két órában igyekszünk úgy adagolni, hogy elérjük a kívánt hatást. „Ebéd közben még elmondja, hogy Greenwoodhoz hasonlóan nagyon tiszteli a magyar labdarúgást, s a játékosabb, nem kizárólag az erőn alapuló futballt akarja itt az Arsenalnál hosszabb távon megvalósítani. A könnyű ebéd elfogyasztása után az ifi csapattal autóbuszba ülünk. Highbury érintésével irány Nyugat-London, a Loftus Road, ahol a Queen's Park Rangers otthona található, Itt vív szikrázóan kemény mérkőzést a hazai QPR és az Arsenal tartalék csapata. A „mieink" 2 : 1 arányban legyőzik házigazdáinkat, Don Howe aki a kispadon fáradhatatlanul rágcsálja rágógumiját, elégedetten nyugtázza a látottakat. Különösen Rice és Price játékát dicséri. Ez a két fiú nemrégiben kimaradt az első csapatból, s a tarcsiban hétről hétre „szaggatják" magukat a visszakerülés reményében. A meccs végeztével nem sok időnk marad unatkozni, mert ismét átszeljük a várost, visz- szatérünk a Highbury stadionba, ahol 19.30- kor kezdődik az Arsenal—Norwich City bajnoki mérkőzés. Az ágyúsok csatársora jól alkalmazza az előző napon súlykolt támadásvariációkat, összességében véve sima hazai győzelem születik. A mai napi harmadik fellépését követően végre a főedző is kifújhatná magát egy kicsit, de gondolatai már a következő napi edzés és a hétvégi idegenbeli ellenfél, a Liverpool körül járnak, ezért előkerül egy újabb csomag rágógumi. Van miből, hiszen zakója bal zsebe mindig kidomborodik a rágógumis dobozoktól. Amikor később a magyar—angol VB selejtező előtt találkoztunk, úgy vettem észre, Budapestre is alaposan felszerelkezve érkezett ilyen vonatkozásban. No, és önbizalom vonatkozásában is. A mérkőzés esélyeit latolgattuk a Vasas Fáy utcai stadionjában az angol válogatott edzése után. Szinte gondolkodás nélkül — mondta: legyőzzük a magyarokat! A felületes szemlélő hajlamos a brit játékosok, edzők mérkőzések előtti, enyhén szólva magabiztos nyilatkozatait nagyképűségnek felfogni, pedig nem erről van szó. Ezeket az embereket tíz éves koruktól arra nevelik, hogy a pályán csak győzniük szabad. Fontos szerep jut pszichikai felkészítésüknek, s kitűnő erőnlétük birtokában mindig el is hiszik, hogy az adott mérkőzésen csak ők győzhetnek. Érdekes módon annak ellenére nem változik ez a szemléletük, hogy az utóbbi időben — már ami a válogatottjukat illeti — meccs előtti derűlátó nyilatkozataik, s a végeredmény között gyakorta szöges ellentét mutatkozik. BRADY NÉLKÜI ____ÉS MOST MÁR S TAPLETON SINCS Az Arsenal mezében egykor a londoni Király, Fegyverraktárak dolgozói rúgták a labdát, innen az ágyúsok becenév is, a mai csapatban azonban kevés londoni, mitöbb angol játékos található. Viszont a Brit-szigetek minden nemzete képviselteti magát: Pat Jennings, Pat Rice, Sammy Nelson északír, John Devine, David O'Leary ír (ír származású az időközben eltávozott Liam Brady és Frank Stapleton is), Willie Young skót, David Price pedig walesi. Ne feledkezzünk meg azért az ismertebb angol játékosokról sem: Kenny Sansom, Graham Rix, Alan Sunderland, John Hollins. Az Ir Köztársasági Hadsereg kintjártamkor is szorgalmasan robbantgatta bombáit. Habár edzéseken, mérkőzéseken ennek nyomát sem láttam, egyik alkalommal azért finoman megkérdeztem — éppen Stapletont — milyen a viszony mondjuk az ír és angol játékosok között? „Valamennyiünk érdeke a csapat, az Arsenal minél jobb szereplése. Jól állnánk, ha az északírországi problémákat „bevinnénk" az öltözőbe. Mi különben sem nagyon foglalkozunk a politikával. Láthatod, egyébként a menedzserünk is északír, pedig az Arsenal az egyik vezető angol csapat." Valóban, Terry Neill, az Arsenal egykori védője (1971-ig játszott az egyesületben) 59- szeres északír válogatott. A menedzseri szakmát a Hull City-nél kezdte, majd az északír válogatott szövetségi kapitánya lett. Ezután egy évig az észak-londoni vetélytárs Tottenham Hotspur szakvezetőiéként dolgozott, s 1976-ban tért „haza" az Arsenalhoz. Az akkor nagyon gyengén muzsikáló gárdát rövid idő alatt rendbeszedte, eddigi eredményei bizonyítják ezt: három kupadöntő sorozatban, ebből egy győzelem, KEK döntő, az 1980/81. évi bajnokságban harmadik hely az Aston Villa és Ipswich mögött. A sikerek fő részese volt Liam Brady a kitűnő szervező, aki a Juventus együtteséhez került. A klub vezetői kedvelték ugyan Brady játékát, de nem tudtak ellenállni az olaszok mesés ajánlatának. Frank Stapleton nemrégiben cserélt gazdát. Ő volt az első brit labdarúgó, akinek 2 millió fontban állapították meg a kikiáltási árát. Végül mintegy 1 millióért került a Manchester Unitedhez, ahol jól, gólokkal mutatkozott be az 1981/82-es idény kezdetén. Ha már az anyagiaknál tartunk: labdarúgókat az Arsenalnál hasonló elvek szerint fizetik, mint a többi nyugat-európai profi klubnál. A mérkőzésekért hasonló juttatást kapnak, a nagy eltérés a szerződések aláírásakor meghatározott összegekben adódik. Ennek nagysága magánügy, a játékosok egymásét sem ismerik. Angiiéban különben is nagy illetlenség ilyen kérdést föltenni valakinek: mennyi a fizetésed? Annyi bizonyos, hogy a játékosok egyre többet igyekszenek kicsikarni szerződésük aláírásakor, ezzel igen komoly anyagi nehézségeket okozva klubjaiknak, „HÁT EZÉRT VAN CSAK HÁROM CSAPATUNK" Utolsó napjaimat az Arsenalnál arra szántam, hogy megismerkedjem kicsit az iskolai labdarúgással, a klub és az iskolák közötti kapcsolattal. A nagy futballnemzeteknél két útját figyelhetjük meg a fiatal labdarúgók magas színvonalú foglalkoztatásának. Az olaszok például a kollégiumi rendszer hívei. Nem így az angolok, akik az iskolákon belüli korosztályos bajnokságokra, az iskolák válogatottjai közötti ún. „vasárnapi futballra" alapozzák utánpótlásukat. Külön sikolai labdarúgó szövetséggel is rendelkeznek. A bajnoki rendszer heti egy vagy két „éles" mérkőzést biztosit a gyerekeknek. A sok mérkőzésen kiváló erőnlétre tesznek szert, s nagyon megtanulnak küzdeni is. A sok kötelezettség miatt viszont kevesebb lehetőség marad képzésre, és ennek meg is vannak a hátrányos következményei. Mindenesetre a klubok megfigyelői rendületlenül járják az iskolai mérkőzéseket tehetségek után kutatva. Az Arsenalnál Wilf Dixon főcserkész kezében futnak össze a szálak. Ottjártamkor az egyik délelőttön tizenhét, a megfigyelők által kiszemelt 12—13 éves fiút próbáltak ki nagy türelemmel. Terry Murphy edző, testnevelő tanár a mezőnyjátékosokat vette kezelésbe. A híres kapusedző Bob Wilson pedig speciális foglalkozást tartott három ifjú kapusjelöltnek — talán ezért van olyan sok jó kapus Angliában. Az Arsenal messze híres figyelői rendszeréről. A gyerekek ezreit nézik meg játék közben egy év alatt. „Mi hiszünk Észak-London kiapadhatatlan forrásaiban, az iskolák bajnokságaiból kikerülő gyerekekben. Erre alapozzuk klubunk utánpótlását. Ezért üzemeltetünk csak három csapatot (első, tartalék, ifi), de hasonlóan van ezzel a többi angol klub is” — mondja az illetékes, Wilf Dixon. Hát igen. El mernek adni egy Brady vagy Stapleton szintű erősségüket, mert mindig felkerül valaki, akit be lehet vetni az első vonalba. Most például a fiatal Vaessen, McDermott neveit ízlelgetik a szurkolók. Az Arsenal klasszis kapussal, biztos védelemmel rendelkezik. Középpályásaik nagy munkabírásúak, csatáraik sokat mozognak. Mégis, mostani játékuk kissé szürkének, egyhangúnak nevezhető, ahogyan mi mondanánk: a fűszer hiányzik belőle, vagy legyünk stílszerűek: egy kis puskapor, robbanásra készen. Ahogyan a klub mukáját megismertem, biztos vagyok benne, hamarosan „kitermelnek" valakit, aki majd ismét fazont ad a csapatnak, színt visz a játékukba. Hogy azután majd esetleg őt is kiárusítsák, mint Bradyt, vagy Stapletont. S akkor aztán kezdődhet minden elölről ... Magyar Zoltán 7
