Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 69. szám

„A meredek emelkedőkön az autó motorja is sírt...” Ausztriai emléklap Egyszer mindennek vége. A baj­nokság ünneplésének éppúgy, mint a nyári vakációnak s ismét elérkezett a dologidő, megkez­dődött a felkészülés az új bajnoki esztendőre. Az FTC labdarúgói az alapozás egy részét ezúttal kül­honban végezték. Nem messze, csupán itt a „szomszédban", Ausztriában, csodálatosan szép környezetben, Tirolban, a hegyek között egy kis faluban, Stuhl- feldenben. — Hogy került a fenti kis faluba az együttes s milyenre sikeredett a „magaslati" felkészü­lés? — faggatuk az ausztriai na­pokról Novák Dezső vezetőedzőt. — Még az elmúlt télen kezdő­dött a dolog. A stuhlfeldeni kis csapat itt járt akkor Magyarorszá­gon s a Ganz-Mávag vendégeként több meccset is játszott nálunk. Többek között minket is megke­restek s érdeklődtek, nem mér­kőzhetnének meg velünk is csak úgy előkészületi alapon. Mi mondtuk, hogy ennek semmi akadálya s akkor barátkoztunk meg a „sógorokkal". Olyannyira, hogy amikor elbúcsúztak tőlünk, meghívtak hozzájuk. Mint han­goztatták, nagy szeretettel vár­nak majd a nyáron. Nos a meg­hívást elfogadtuk s egy hetet kedves osztrák barátainknál töl­töttünk Stuhifeldenben. — Milyenen voltak az edzési lehetőségek? — A lehető legideálisabbak. A polgármester házában laktunk, egy gyönyörű három emeletes épületben, a helyi csapat füves labdarúgó pályáján edzettünk, rendelkezésünkre állt még egy feszített víztükrös pompás uszo­da, szauna s nem utolsó sorban meredekebbnél meredekebb dél­ceg hegyek. Edzeni tehát annyit lehetett, amennyit nem untunk. — És nem unták? — En nem. Ami a játékosokat illeti, nos róluk el tudom képzel­ni, hogy nem egyszer a pokolba kívánták azokat a remekbe sza­bott hegyeket, nagyszerű szerpen­tineket s ezt egy kicsit meg is tudom érteni. Amikor ugyanis a Az Austria jubileumi tornáján ilyen díjak voltak. A Fradi máso­dik helyével a *-gal jelzett trófeát nyerte futópálya hosszát kiméricskéltük kollégáimmal, mindezt a technika eszközeivel tettük, vagyis kocsiba ültünk s úgy kapaszkodtunk fel a panorámás erdei utakon. A lát­vány szemet gyönyörködtető volt, a kapaszkodókon viszont szegény autó motorja ugyancsak lihegett. Mit lihegett, sírt is időnként. A já­tékosok később úgyszintén. Ugyanis nekik nem adatott meg, hogy gépi úton jussanak a csúcs­ra, nekik oda fel kellett futniok. De az élet sokszor kegyetlen a labdarúgókhoz, különösen ilyen­kor alapozás idején. — Hány edzést tartott napon­ta? — Általában kettőt, de akadt olyan nap is, amikor hármat. Ezek a bizonyos hegyi futások kicsiben is megvoltak. Minden reggel. — Hát így aztán nem lehetett csodálkozni, hogy sírtak szegény fiúk. Mit érzett ilyenkor a mester? — Semmit. Tőlem sírhattak. Annyit azért mondtam nekik vi­gasztalásul, hogy ne bánkódjanak, az itt befektetett munka később majd kamatozik s akkor az ellen­felek fognak sírni. — Csak edzettek odakint? — Jórészt. De voltak azért játékok is. Előbb a közeli Zell am See csapata ellen mérkőztünk s a megyei csapatot 5 : 2-re vertük. Játszottunk a Salzburg ellen is, ők most kerültek vissza az első ligá­ba. Az eredmény itt 2 : 0 volt a javunkra. A harmadik mérkőzé­sünkön Salzburg megye amatőr válogatottja volt ellenfelünk, el­lenük 4 : 2-re nyertünk. Ezeken a meccseken éppen, hogy ki tud­tunk állni, ugyanis hiányzott a gárdából a hat válogatott, az után­pótlás válogatott Mörtel s Szaba­di, aki útlevélproblémák miatt nem tudott részt venni a túrán, így elvittük magunkkal a Ganz- Mávag-nak kölcsönadott két fiata­lunkat Bánkit és Németh-et. — Mint említette, uszoda is rendelkezésükre állt, így aztán a kikapcsolódásra, egy kis hancúro­zásra is volt mindig mód. — Sajnos csak az uszoda állt rendelkezésünkre, napos meleg idő annál kevesebb. Majdnem minden nap esett az eső, így az­tán kellően vizesek lettünk rend­szeres fürdőzés nélkül is. Ami a kikapcsolódást jelentette az a két kirándulásunk volt. Jártunk Kitz­bühelben s Krímiiben, megnéz­tük Európa legnagyobb vízesését. — Elégedett volt a labdarúgók munkaintenzitásával? — Igen. Nem volt panasz egyikük munkájára sem, tette mindenki a dolgát. Mint mindig most is volt akit jobban, másokat kevésbé viselt meg a kemény munka, de ez mindig így szokott lenni. Szidni, noszogatni azonban senkit sem kellett. — Befejezésül meséljen a tura- zárásról, a bécsi labdarúgó torná­ról. — Bécsben kiegészültünk, jöt­tek már a válogatottjaink is. Első meccsünkön, az Austria ellen bi­zony még igencsak csikorogtak a „fogaskerekek", nehezen indult be a gépezet. Nem játszottunk jól, látszott, hogy akkor találkozott jóformán először egymással a pá­lyára lépő együttes komoly ellen­fél ellen. — Itt eltérően a hagyomá­nyoktól 4—4—2-es hadrendben játszott a Ferencváros? Miért? — Egyrészt kíváncsi voltam mit tudunk így, másrészt ki akartam próbálni Szántót és Pö- löskeit a középpályán együtt a ré­giekkel, Nyilasival, Ebedlivel. Megnyertük ugyan a meccset, de a játék hagyott jócskán kívánni valót maga után. De hát a felké­szülés derekán nem is lehet nagy sziporkázást várni. A második meccsünkön, a Rapid ellen már jobb volt a játék. Itt már három csatárral rohamoztunk. Murai, majd helyén Kvaszta, Szokolai és Pogány alkotta a támadósort $ 14

Next

/
Thumbnails
Contents