Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 69. szám
Dudi a „kétforintos bajnok Balia József „utóda": Dudás Tibor Az elmúlt bajnoki idény egyik műsorfüzetében korántsem kellemes dolgokról számoltunk be, s tettük ezt azért, mert most már nemcsak a magyar birkózással, de ezen belül az egyik „kétfo- gású bástyával", a mi szakosztályunkkal szemben is fokozottak a követelmények. Szó esett a felnőttek két EB-jé- ről, s akkor azt ígértük, hogy ősszel majd újra jelentkezünk — a világbajnokságok után. De ki hitte volna, hogy még a nyár derekán lesz írnivaló zöld—fehér birkózóról . . . ? Dudás Tiborról van szó, aki az eddigi egyetlen magyar junior világbajnok (a dátum 1975, Haszkovo) Balia József nyomdokába lépett, s a szabadfogású elsőség mellé most odatette a maga remek névjegyét a Gyáli úti kollektíva dicsőséglistájára. Jókiállású, nyúlánk srác Kőbányáról. Maga a megtestesült készség, ha a „nagyok" szólnak a sportcsarnokbeli edzőtáborban, s ugyanez a készségesség volt egyik összetevője vancouver-i diadalának. Mert ez a húszéves gyerek sohasem csukta be a szemét eddigi tizenkét éves pályafutása alatt, ahol el lehetett lesni valamit. Szabatosan, kerek mondatokban közli azt, amit birkózó- és életfilozófiában mindössze egytucat szőnyegen töltött év után az ember aligha várna tőle.- Mindenféle mozgást szerettem - mondja, miközben beletúr amúgy „nö- vényisen" göndörített szőkésbarna fürtjeibe. — Azután amikor az ÉVIG egyszer „szabadpályás akciót!" hirdetett, azonnal mentem én is a birkózócsarnokukba. Tudod cni volt a beugró? Két forint. Ennyit kellett nekünk, kissrácoknak befizetni, s akkor egy hónapra szívhattuk magunkba a fogások, dobások tudományát. „Dudi", mert ez a beceneve, szép serényen, de mindvégig szerényen tanulgatta a mesterséget, s állta a kezdő sportolók megpróbáltatásait is. — Egy időben rendszeresen meggye- páltak az edző társak, így át is nyergel- tem egy kis időre atlétizálni, 800 m-en, középtávon futkároztam. De a szőnyeg nem olyan, hogy el lehet feledni csakúgy egyszerűen ... Ez egy olyan sport — magyarázza igazán lelkesülten —, ami az akaratot, jellemet erősíti, s nem utolsósorban esztétikus alakot kölcsönöz. Ki mondta először, hogy tehetséges vagy? — Hát emlegették, hogy jó az érzékem, de én ezt addig nem hittem, amíg először nem ízleltem a győzelem ízét. Mindez még 26 kilós „koromban" volt, úttörő Budapest-bajnokságot nyertem az EVIG-ben. Azután átmentem a Fradiba, mert hívtak. És nem is csalódtam, mert lényegesen többet és jobban is foglalkoztak velem. 1975 elején már zöld—fehérben végeztem az úttörő olimpián az élen a 35 kilósoknál, majd két év szünet, és serdülő magyar bajnoki címhez jutottam. Emlékszem, mekkora meccset vívtam itt a döntőben a ma 57 kilós Sipos Árpival, akivel négy év elteltével, 1981 nyarán együtt avattak junior kötöttfogású világbajnokká. 1978 és 1979 fura év volt. Előbb az ifibajnokság döntőjében belefejeltek a medencémbe He is tört egy csontdarab innen), majd simán kikaptam 1979-ben is. Utóbbi esetben azonban nem sokat vártam a visszavágással, ugyanazt a srácot, Mészáros Jánost két héttel később a junior-bajnokságon legyőztem . .. A moszkvai olimpia előtt meghívtak a felnőttek keretébe. Nem illetődtől meg a Hegedűs Csaba-féle „aranycsapat" tagjai között? — Dehogynem! Ott tanultam meg, hogy nem szabad beérni a középúttal, tenni kell, de olyat, ami miatt megbecsüli az embert a környezete. Minél maradandóbbat, mert csak úgy éri meg. Idehaza tehát már jegyezgettek a reménységek között, ámde a nemzetközi porond az más.. . — Ha arra célzol, hogy az 1980-as kubai IBV-n negyedik lettem, korántsem vettem azt sikertelenségnek. Apró lépésekkel jut feljebb a fiatal birkózó, én is ezt az utat járom, jártam. Olyan mesterekkel kerültem kapcsolatba, mint a Fradiban Vattai László vagy — még felnőtt kerettagságom előtt — Müller Ferdinánd, a válogatott kötöttfogású mestere. Olyan mélyvízbe is belöktek Kruj Iván vezetőedzőék, mint a felnőtt CSB, ahol nagy lökést kaptam azzal, hogy megvertem például Baráth Karcsit a Vasasból. így az idei vancouver-i junior VB előtt biztosra vettem kiküldetésemet, s az sem zavart, hogy előtte, 1980-ban a bursai EB-n kiestem. Ott, a török városban a döntőket elemezgetve döbbentem rá arra, hogy a nemzetközi „elit' tudása és az enyém között korántsem szakadéknyi a különbség. Bursa és Vancouver között persze voltak hullámvölgyek és -hegyek. Egyszer azt mondta a belső hang: „Tibi, világbajnoknak kell lenned Kanadában". Máskor meg nem éreztem azt a pozitív feszültséget, ami nélkül világversenyt nyerni képtelenség. De ezeken a bukkanókon átjutottam, mert Hegedűs Csa- báék annyit és olyan jól foglalkoztak velünk. Vancouver-ről — bővebben? — Négy meccsem volt. A selejtezőágon tussal, pontozással, végül leléptetéssel verekedtem magam a döntőig. Ott a szovjet Bogomolov várt rám. Már vasárnap délelőtt tudtam, hogy döntős vagyok, a fináléig viszont volt több mint egy napom. Ezidő alatt egyre magasabb hőfokra szuggeráltam a győzni- akarást magamban, így amikor felmentem a nálam magasabb, izmosabb szovjet ellen, már tudtam, hogy én nyerek. S amikor megvolt, akkor megértettem, hogy miért utánozhatatlan egy ilyen aranyérem okozta gyönyör, s százszor is elmondom mindenkinek: igenis, minden ráfordítás visszatérül, amikor a magyar Himnusz megszólal... Jövőd? — A válogatottban nincs olyasmiről szó, hogy most ki következik felnőtt vonalon. Előttem még mindig Gaál Karcsi áll. Tudatában vagyok annak, hogy rendkívül sokat kell erősödnöm, mert izomzatom még kevés a nagyobb próbatételre. De két-három év múlva szeretném, ha már a felnőttek között is bemutatkozhatnék világversenyen. Az ésszerű menedzselés jóvoltából már találkozhattál a 68 kilós mezőny legjobbjával, a románok olimpiai-, világ- és Európa-bajnokával, Stefan Rusuval. — Kétszer birkóztunk, mindkétszer leléptetéssel megvert. De már megvan az a fegyverem, amivel szerzek neki majd kellemetlen perceket! Mindenki tudja, hogy Kőbányán, a „téri srácok" egyike voltál. Sokan féltenek is attól, hogy . .. — Nem, mert a SPORT az konzervál, nem enged kilengéseket. Igaz, édesanyám és nevelőapám most Kubába utazik szolgálati célzattal, de ne féltsenek a nagyobb szabadságtól. Én még sok olyan percet szeretnék, amilyen a vancouver-i eredményhirdetés volt. „Dudi" ezt nagyon komolyan mondja. Úgy, ahogyan azt egy ferencvárosi junior világbajnok birkózónak kell mondania. Ezen a szép nyáron csak azt fájlalta, hogy apja nem tudhatta meg VB- győzelmének hírét, hiszen akkor már Kubában volt, amikor Tibi gyerek Bogo- molovot 4 : 3-as pontozással legyűrte a kanadai városban . .. Szabó Sándor 8
