Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 67. szám
33. forduló 1. FTC 33 21 8 4 74-32 50 1981. június 13. Üllői út, 15 181 néző FTC-PMSC G: Nyilasi 2, Pogány, Szokolai FTC: Kakas—Jancsika, Judik, Rab, Takács—Ebedli, Mucha—Murai, Nyilasi, Mörtel, Pogány. Cs: Major, Szokolai A ferencvárosi gárda izgatottan készülődött az utolsó hazai mérkőzésre. Az első félidőben látszott is a nagyfokú feszültség a játékosokon. Nem volt az a folyamatos, sokszor megcsodált lendületes rohamozás, amely oly sokszor gólokat eredményezett. Igaz, két gól ebben a játékrészben is esett. A 17. percben Nyilasi beadását, Mörtel továbbcsúsztatta és a berobbanó Pogány az ötösről a léc alá lőtt, 1 : 0! A félidő utolsó előtti percében Pogány szabadrúgást ívelt a kapu elé. A nagyszerű lendülettel felugró Nyilasi aztán gólkirályhoz méltó fejessel juttatta kapuba a labdát, 2 : 0! A 72. percben a Fra- di-pályán semmi különös nem történt mégis felcsattant a taps: a rivális Vasas Kaposvárott gólt kapott! Ez újabb lendületet adott játékosoknak, nézőknek egyaránt — így az utolsó negyedóra már valóban bajnoki bemutatónak számított. A 80. percben Nyilasi egyedül kitört, elfektette az eléje kifutó Katzir- zot, továbbvitte a labdát — majd 14 m- ről az üres kapuba helyezte. Nagy ováció fogadta a harmadik gólt, hiszen ezzel Nyilasi az európai góllövőlista élére került! Az utolsó percre is tartogattak a fiúk még egy gólt. A csereként beállt Szokolai óriási bombát küldött a 16-osról kapura, amely a hálótartó vasról pattant a mezőnybe! Óriási gól volt, méltó befejezése egy újdonsült bajnokcsapat utolsó hazai 90 percének. A hármas sípszó után az ifjú nézők ellepték a pályát és kedvenceikkel ölelkezve — a kis Pogányt még vállra is tudták kapni — ünnepelték a várvavárt diadalt. A Springer szobor előtt éljenző szurkolókat még egy nagy boldogság érte. Egymás után tűntek fel a fiúk a játékoskijáróban kezükben egy- -egy nyitott pezsgősüveggel és átnyújtották az őket éltető szurkolóknak. Ezzel az egyszerű baráti gesztussal sokaknak bizonyára egy életre szóló nagyon kedves emléket szereztek. Az öltözőben pedig egymást ölelte klubvezető, játékos és sok olyan sportbarát, akinek még a szokásosnál is többet jelentett ez az új diadal. Az ünneplő tömeg pedig kívülről valóságos emberláncot vont a klubház köré. Éltették a kedvenceket, akik, hogy az esetleges rendbontást megakadályozzák, ismét előjöttek — ezúttal már civilben — és megköszönték a lelkes szurkolóknak az eddigi ünneplést, de kérték, hogy egy pezsgős búcsúval (kivittek vagy 10 üveget!) — egy utolsó nagy örömkiáltással zárják le ezt a szép napot. Integetve köszöntek el a lelkes nézőktől és lám — milyenek a mi szurkolóink — a vezetők és játékosok kérésére zászlót lengetve és boldogan — minden rendbontás nélkül távoztak. Hamarosan mi is távoztunk. Még egy koccintás és a boldog megállapítás: bajnokok vagyunk hát ismét! Örülhet falu, város — bajnok lett a Ferencváros! Mily régen, és ki mondhatta először ezt a ma már szállóigévé keményeden mondatot . . . Akárkitől is származik, igaznak számít, hiszen egy Fradi bajnokság évtizedek óta „közboldogság". Miért szeretik ezt a csapatot az átlagosnál többen? A siker halvány sugaránál miért tódul tízezrével a közönség pályánkra? Kérdések, amelyekre a bajnokság örömünnepének fényében a boldogságtól elszoruló torokkal, válaszolni nem lehet. De talán erre a kérdésre keressék mások a választ ... Mi csak örüljünk az új bajnokságnak, sikerünknek és legyünk büszkék arra, hogy ismét a mi csapatunk az első. A mi ferencvárosi csapatunk a — bajnokcsapat. . . Nagy Béla 62
