Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 66. szám
be, most meg a körmeit kurtította meg ... 1 — Talán hihetetlenül hangzik, de még a körmök is segítik a kapaszkodást a csúszós lovon. Nekem aztán valóban Szükségem volt ezekre a különleges „kapaszkodókra", méghozzá leginkább a szökkenő-vándor után, amikor a balkezem csak félig-meddig szolgált támaszul: majdnem melléfogtam és lecsúsztam. Vígh László még a tíz pont megjelenésekor is halálsápadt volt, mert az ő gyakorlott szeme azonnal felfedezte a ,,bakit''. A „tizest" ábrázoló tábláról és a mellette mosolyogva álló Magyar Zoltán az MTI egyik szemfüles fotóriportere, Németh Ferenc azon melegében meg is örökítette, nem csoda, hogy ez a felvétel számít Zoltán fotóalbuma egyik legkedvesebb darabjának. Miként az olimpiára kiadott „személyi igazolvány" is, amelynek „rendszáma" F 016553 volt. A számsorból azutolsó kettő — a véletlen müve — Zoltán születési évszámával azonos. A kétszeres olimpiai bajnok tehát 27 esztendősen búcsúzott sportágától, kicsit pontosabban öt hónappal születésnapja előtt. Szertárba került a fehér pantalló, és a gazdája „deltáin" mutatósán feszülő tornásztrikó, a bandázs és a tenyérvédő, az olimpia óta csak „civil" ruhát visel Magyar Zoltán, akit nem sokkal a játékok után Wiesbadenban a híres nemzetközi tornán az európai versenyzők közül elsőként tüntettek ki „A világ tornájáért" emlékéremmel. Azzal a medállal, amit előtte a japán Szavao Kató érdemelt ki, Mexikó és München összetett bajnoka, a montreali versenyek ezüstérmese. Nem sokkal később újabb szép ünnepséget rendeztek Zoltán tiszteletére, a Szegeden lebonyolított mesterfokú bajnokság keretében adták át a kétszeres olimpiai hősnek — idehaza első ízben — az „Örökös tornászbajnok" emlékplakettet és kitüntetést. — A szebbnél szebb ünnepségek, a megható díszceremóniák minden bizonnyal elmaradtak volna, ha Moszkvában nem érem el a célomat, rontok, vagy ha nem is rontok, de a bírók — finoman fogalmazva — megtréfálnak. Kisebb-nagyobb hiba bizony elő is fordulhatott volna, hiszen a tornaló nem sokkal kevésbé „makrancos" mint az igazi négylábú, azon is nehéz „nyeregben" maradni. Zoltánt felvették az Állatorvostudományi Egyetemre, régi vágya teljesült ezzel. A vártnál is nehezebb első tanulmányi esztendő végén jár most, de szerencséje, hogy szép számmal akadnak segítőtársak, akik tisztában vannak azzal, hogy a sportolással eltöltött nehéz évek után nem könnyű az átállás. A kedvenc időtöltése közül csak egy maradt meg Zoltánnak, a vadászat, amelyről a világ minden kincséért nem mondana le. A sport viszont — bánatára — egycsapásra kimaradt az életéből, noha az orvosok mást tanácsoltak, jó előre intették, hogy vigyázat, egyik napról a másikra nem szabad leállni. — Emlékszem, versenyzőként már a TV Híradó közben is gyakran elbóbiskoltam, aztán másnap mindig kérdezgettem a fiúkat, hogyan végződött a krimi, amióta azonban nem foglalkoztatom az izmaimat, alig tudok esténként elaludni. Eleinte tisztán hallottam. hogy milyen hangosan dobog a szívem, úgy ver, mint egy metronóm. Ezt máris figyelmeztetésként kell felfognom: nem tartottam be a sportorvosok tanácsát, ha nem akarom, hogy baj legyen, újra rendszeresen gimnasztikáz- nom kell, vagy futni és teniszezni. Napirendem továbbra is szoros, ha nincs dolgom az egyetemen, akkor akad a városban, különösen most, hogy építkezésre készülök. Édesanyám továbbra is sokat segít, ha eljön hozzám, mindig teli kosárral érkezik és két-három napra meg is főz. Mit is mondhatnék még mást? Talán búcsúzóul csak annyit, hogy sokat köszönhetek egyesületemnek, mesteremnek Vígh Lászlónak, s mindazoknak, akik a maguk módján hozzásegítettek a számomra is felejthetetlen sikerekhez. Most az a célom, hogy az egyetemen megalapozzam a jövőmet, s a vizsgákon a lehető legjobban szerepeljek. Számomra minden „megfelelt" minősítés aranyérmet jelent, hiszen rengeteget kellett pótolnom, olyan dolgokat, amelyeket nem tudtam, vagy elfelejtettem. A sporttól teljesen nem szakadtam el, hiszen tagja vagyok a Magyar Olimpiai Bizottságnak, s felkértek, vegyek részt a Magyar Torna Szövetség és az FTC elnökségének munkájában is. Ha tehetem — segítek. Jócskán van tartozásom . . . Hát így történt „lóról — lóra", azaz szóról szóra a röviden összefoglalt sportpálya- futás, amely szép volt és tanulságos, s remélhetőleg ha dióhéjban is, de segített megismerni Magyar Zoltánt, a sportolót, a világhírességet, az embert. Szalay Péter 17
