Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 63. szám
zony!" Pedig volt am nehéz idő is, amikor rosszul állt a klub szénája, meg amikor nem is nagyon volt csapata, dehát igazi szurkoló a nehéz időkben is kitart, hogy annál jobban örülhessen a sikernek. — Egy szó mint száz: jó Fradistának lenni! Legalábbis én nem cserélném el mással, nem is igen hallottam, hogy Fradi-szurkoló valaha is „átigazolt" volna. Mert a játékos, a versenyző lehet hűtlen, hozhatja úgy a sora, hogy felcserélje a mezt, de a drukker az sohasem változtat. Én nem tudom elképzelni a szurkolást csakis zöld-fehérben. Ha nyugdíjba megyek — pár év múlva — úgy képzelem, hogy a klubba megyek dolgozni . . . MÁS SZÍNEK?... A Fradi, a Fradi-sport a nagy szerelem az életben. Meg is erősíti: „Ez egy széttéphe- tetlen kapcsolat. Rosszabb, mintegy házasság. Ebből nem lehet elválni, nem lehet kiábrándulni, mert ha valaki csalódást is okoz, jön egy másik, aki kárpótol." így hűségeskednek Csöpi, majd Csöpi-néni és a Fradi. Akik nem ismerik ezt a fajta örömet, szenvedélyt, amelyet a sport nyújthat, valószínűleg úgy tekintenek rá, mint egy különös csodabogárra, aki idejét, pénzét áldozza valamire, amit úgy hívnak Fradi- sport. S aki esőben, sárban, hóban. Pesten és vidéken, uszodában és jégen, követi kedvenceit, mert úgy érzi, ha nem buzdíthat — szegényebb lesz. Szegényebb élménnyel, kedvtelést jelentő örömmel — melyet ma illik divatosan hobbynak nevezni — de amelyet ő mindig csak így hívott: „Szurkoló vagyok, Fradi szurkoló.” Búcsúzóul végig pillantok a szurkolónőn, s döbbenve fedezem fel, hogy talpig zöldfehérbe öltözött. Zöld szoknya, zöld-fehér pettyes blúz, zöld-fehér kardigán. Vajon csak az újságírónak szól ez az ünnepi „jelmez"? Megkérdem: „Ugye azért van más színű ruhája is?" A válasz: — Van. De nem sok ... I.r.a. Feri és Zoli Ebedli Feri — 1974-ben, még Fradi mezben . .. Bizony rég volt, amikor a két Ebedli fivér, Feri és Zoli együtt indult el hazulról nap mint nap. Régen volt, amikor még egyfelé vitt mindkettőjük útja, s délutánonként az Üllői útra mentek, egy öltözőben vetkőztek s egyforma mezt, a zöld-fehéret húzták magukra. A tinédzser kort kinőtték, útjaik elváltak. Zoli maradt a Ferencvárosnál, ott lett élvonalbeli futballista, válogatott játékos, Feri viszont elment a zöld-fehér egyesületből. Ő is eljutott a legjobbak közé, évek óta az NB l-ben szerepel, a Volán együttesének egyik biztos pontja. Zoli az egyik legpatinásabb klub tagja, vitrinjében bajnoki aranyéremmel s díszes trófeákkal, míg Feri kisebb klubban játszik, szerényebb célokért küzdő gárda tagja. Hétvégeken egyikük a zöld-fehér, másikuk a kék-fehér színek sikeréért harcol, hajtja végig a kilencven percet. Van amikor egyikük örül, a másik szomor- kodik, ki tánclépésekkel jön le a játéktérről, ki leszegett fejjel. De a meccsek végén mindkettőjüket még egy dolog nagyon érdekli. Az. hogy mit csinált a testvér csapata. Zoli volt mindig a bohémabb. a szertelenebb s Feri a higgadtabb, a megfontoltabb. Feri mindig jól sáfárkodott képességeivel, Zoli már köny- nyebben tékozolt tehetségéből. Az utóbbi időben azonban jócskán változott úgy szemléletre, mint játékfelfogása s, hogy a zöld-fehér gárda a jelen bajnoki esztendőben versenyt vív a bajnoki címért, abban Ebedli Zolinak is jelentős érdeme van. Nem egy mérkőzésen bejátssza az egész pályát s nem csupán szervez, s remek labdákkal szolgálja ki társait, hanem a védőmunkába is hasznosan besegít s az ellenfél előtt is vitézkedik. — Mi az utóbbi idők jó teljesítményeinek titka? — kérdeztük a szőke középpályást. Szokásos mosoly. — Azt hiszem szerepe van benne annak, hogy rendeződött lakásgondom, van saját otthonom, rendezetten élek így aztán kevesebb problémát viszek ki a pályára. Ez az egyik dolog. — Van másik is? — Igen. És ez egy kicsit a korral jár. Az ember idővel rájön, hogy a jó eredményekért ha nem is látványosan többet, de máshogy kell dolgozni. Ha egészen röviden fogalmazok úgy mondhatnám: mindjobban oda kell figyelni. — Gondolom, ha Ebedli Zoltán jobban odafigyel, azt a 14
