Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 62. szám
Egy községről nevezték el: Gerendás András A Budapesti Édesipari Vállalat Budafoki úti irodaházában aktatömeg és számológép mögé bújva örökös időzavarban dolgozik Gerendás András, a műszaki-fejlesztési és beruházási főosztály vezetője. Amikor sportmúltjával kapcsolatban próbálom beszélgetésre bírni, láthatólag meglepődik. — Nem voltam olyan nagy játékos, — soha nem éltem olyan nagy reflektorfényben, — hogy az emberek különösebben emlékezzenek rám. Végig, egész pályafutásom során aféle kiegészítőember voltam, akit mindig azon a poszton használtak, ahol szükség volt rám. • Honnan indult játékosként? — Szülővárosomban. Békéscsabán már 17 éves koromban bekerültem az akkor NB ll-es Előré- be. Jó csapat volt. Talán érdekes lehet, ha elmondom, hogy akkoriban én megszállott Újpest szurkoló voltam, mert Szuszáék, Zsengellé- rék egyszer nálunk játszottak, s mint gyerek ámulva figyeltem technikájukat, eleganciájukat. Ráadásul nekünk, a Békéscsabának is lila-fehér volt a meze. • Mikor került fel Budapestre? — 1952-ben, amikor felvettek a Műszaki Egyetem Építész Karára. Az ötvenes években az ösz- szes egyetemnek és főiskolának létrehozták a központi sportklubját, a Haladást. így természetesen engem is rögtön ide irányítottak, ahol Opata Zoli bácsi lett az edzőm. Egyébként egy csapatban játszottunk Csanádi Ferivel, a Fradi későbbi edzőjével, Berta Ferenccel, aki ugyancsak nálunk, a zöld-fehéreknél játszott hátvédet. Nem ment rosszul, de szívem- téve a kezem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy valamelyik nagy csapat rám fanyalodik. Ezért ért bombameglepetésként, amikor a Kinizsi részéről csöppnyi albérleti szobámban a Körút és Baross utca sarkán felkeresett Csikós Gyula. Pusztán annyit mondott, hogy támogatják egyetemi tanulmányomat, kalóriapénzt, tanulmányi segélyt adnak, sőt egy formaruhát is csináltatnak nekem. Ilyen feltételek mellett ki mondott volna nemet? Boldogan jöttem 1955 januárjában, Griecs Andrásként az Üllői útra. • Hogy lett a Griecsből Gerendás, ki volt a keresztpapa? — Sós Károly edző és a játékosok sokat cukkoltak, hogy ezt a nevet aztán senki sem jegyzi meg. Végül is Kispéter Misa rábökött a térképen a Békéscsaba közelében lévő Gerendás községre és megvolt a névadó. • Milyen esélyei voltak a csapatba kerülésre? — Még álmodni sem mertem rá. A Szabó—Dékány fedezetpár mellett nehéz lett volna „lasztiba rúgni". Tisztába voltam azzal, hogy engem aféle tartaléknak hoztak. Nagyszerű, jószellemű, baráti társaság volt a miénk, ahol hamar megtaláltam a közös nyelvet. • Kikhez kötődött szorosabban? — Mindenek előtt Henni Mikihez és Orosz Palihoz. • Mennyiben befolyásolták pályafutását a véletlenek? — Döntően. Talán soha sem kerülök be, ha 1956. márciusában nem sérül meg Szabó Laci, akit méltán tartottak Bozsik Cucu utódjának. Lényegében ettől a perctől kezdve lettem állandó csapattag. Tulajdonképpen 1959-ig nem nagyon kerültem ki. Ekkor az egyébként sem túlzott gyorsaságom megkopott, Rákosi Gyula pedig helyet követelt magának, így Vilezsál Őszit hátrébb vonták fedezetnek. Ismét tartaléksorba kerültem. • Kedvét szegte a mellőzés? — Egyáltalán nem. Boldog voltam, hogy tagja maradtam a keretnek, annak a 14—15 embernek, aki az első csapathoz tartozott. Hol volt ekkor már az újpesti szív? Minden a zöld-fehérekhez kötött, belém itatódott ennek a klubnak a múltja és jelene, egyszóval fradistává váltam. Ráadásul gyönyörű túráink voltak. Eljutottam Ausztráliába és Nyuf it-Európa valamennyi országába. rdekes, hogy a Ferencvárosban a statisztika szerint összesen 141- szer játszottam és ennek a fele nemzetközi mérkőzés. • Mikor fejezte be tanulmányait? — 1958-ban diplomáztam. Először a borforgalminál, majd később az ÉDOS2 terveket felülvizsgáló osztályán dolgoztam, a szó szoros értelmében, minden nap 8-tól 4-ig. • A beceneve Kutya. Kitől származik az elnevezés? — Orosz Palitól és a Fradi jelenlegi nemzetközisétől, Juhász Kláritól, aki akkoriban titkárnő volt. Állítólag sovány buldogkutya pofám volt. Hol van a múlt? Ma már 95 kilós túltáplált öregfiú vagyok. • Maradjunk még a labdarúgásnál. Azért nem adta fel egyköny- nyen a harcot? Később még huzamosabb ideig visszaverekedte magát az első csapatba. — Amikor Bukovi Márton lett a szaktanácsadó, megpróbáltak középhátvédként. Elég jól ment a játék. Nyugodt, higgadt voltam, már csak azért is, mert Tudtam, hogy gyorsaságban kevesekkel veszem fel a harcot. Az egyik meccs előtt Bukovi Marci bácsi meg is jegyezte: „Legyen nyugodt, de ne olyan mint a múltkor, mert akkor megbolondulok." Egy darabig Mátrai—Gerendás—Dalnoki védelemvolt, majd Mátrai Sanyi visszament középre, én ismét kimaradtam. Egyáltalán nem rossz szájízzel, mert tisztában voltam vele, hogy ez így van rendjén. Tulajdonképpen az ország legjobb középhátvédje szorított ki. • Mikor került el a Ferencvárostól? — 1961 végén egyik napról a másikra közölték velem, hogy nem tartanak rám igényt. Nagyon rosz- szul esett, bár tudtam, a fiatalításnak ára van. Letörve, magam- alatt voltam hetekig. Aztán hívott az NB I újonca a Debrecen és egy évre leköltöztem Hajdú-Biharba. 1963-ban visszajöttem Budapestre, ahol még fél évig levezetésként játszottam a Lángban. Egyébként ettől a perctől kezdve dolgozom az Édesiparnál. Mérnökközgazdász képesítést szereztem, marxista egyetemre jártam, megvan az oktatóim, bár sohasem edzősköd- tem. A labdarúgással csak annyi kapcsolatom maradt, hogy a Fradi öregfiúkban rúgom a bőrt, de lassan már onnan is kiöregszem. • A család? — Húsz éve vagyok nős, a kislányom 11 éves, igaz nem sportol, de kitűnően tanul, és ez sem csekélység. • Tudják-e munkatársai, partnerei, hogy egykor élvonalbeli, FTC labdarúgó volt? — Igen. Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy más vállalatokkal folytatott tárgyalásoknál ez milyen pluszt jelent. Valahogy könnyebben találunk kontaktust. • Hja, a régi fradistát nem fe lejtik el . . . Gyenes J. András 6
