Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 60. szám
2 : 0, az FTC javára. A szerk.) — Jól ment akkoriban, mert három nap múlva hat tartalékkal 1 :0-ra megvertük a Honvédet. Szepesi György szerint én voltam a mezőny legjobbja. Állítólag akkor, azon a meccsen mondta rám először a rádióban, hogy „gumiember"... — Három év a Ferencvárosnál. Hogyan emlékszik erre? — Érthető nosztalgiával. Azóta is, ha tehetem, egyetlen Üllői úti meccsről sem hiányzóm. A Fradiban részese lehettem néhány nemzetközi sikernek és az 1962—63-as bajnokságnak. Eljutottam a világ sok országába. Nagyon sok barátom volt, így például Novák, Dalnoki, Rákosi, de nyugodtan mondhatnám az egész csapatot. Szomorú emlékem? Sérülés miatt estem ki a Tokióba utazó olimpiai keretből. Talán ez az egyetlen szívfájdalmam . . . 1965 végén, mint fiatal házas, lakásgondok miatt költöztem le Dunaújvárosba. Marasztaltak, de én hajthatatlan voltam. Ki tudja, lehet, hogy hibáztam? A Fradinál akkor szaladt a szekér, Géczi jól védett. Sorozatban nyerték a meccseket, én nem hiányoztam ... — Miért nem látjuk az öregfiúk csapatában? — Egyrészt nem hívtak, másrészt alig van időm. Egyébként néhány napja újra védek! A lakásom közelében levő KISTEXT kapusgondokkal küszködik. Lehet, hogy mire e sorok megjelennek, már védek — a Budapest I. osztályban... Gyenes J. András 14 A serdülőedző: Horváth Ödön A kicsik, a serdülő II edzése véget ért. Az apró, zöld—fehér me- legitős minifutballisták kipirultan, nagyokat fújtatva viháncoltak el a másik edzőpálya mellett. Néhány pillantást vetettek az ott játszó ifikre s jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy számukra egy ideig még tart a sárdagasztás, így nem kell szorongani velük a tusolók alatt. Mögöttük csendesen ballagott az edző. Hosszú zsinóron függő csillogó sípját időnként megforgatta a mutatóujja körül, majd amikor beérte a srácokat az építőanyaggal borított hepehupás úton, odaszólt nekik. — Majd az öltözőben várjatok meg, mert van még mit megbeszélnünk. Aztán bent a fogasok tövében csendben lekuporodott mindenki, az edző pedig elmondta, hogy szombaton a nagymeccs előtt találkoznak a pályán. Ugyanis ezúttal ők lesznek a labdaszedők. Megbeszélték továbbá a vasárnapi programot, amikoris az Építők pályán randevúzik a társaság, ahol edzőmérkőzésre kerül sor a hazaiak ellen. Eztán kedélyes fürdés következett, majd mindenki szedte a cókmókját s indult hazafelé. S mielőtt kiléptek volna az ajtón, tisztelettudóan odaköszöntek a mesternek. — Csókolom Ödön bácsi. Hogy ki mennyire ismeri a halk szavú, a felesleges beszédet kerülő, munkájában, cselekedeteiben mindig meggondolt, körültekintő edzőt? Nos azt az apró srácok is tudják róla, hogy régen ismert focista volt, azt is, könnyű vele barátságot kötni s, hogy szereti is kis barátait. De arról is bizonyságot kaptak, hogy a csendes modor mögött igenis megvan a kellő szigorúság is. S tudják azt is, hogy Ödön bácsitól sokat lehet tanulni. Nem csupán a játék fortélyait, de a futball szeretetét is oktatja. Ennyit talán minden kis tanítványa tud róla, többet csak azok, akik végigkísérték pályafutását a III. kerülettől a Ferencvárosig. Óbudától, ahol felnőtt, az Üllői útig, ahol élvonalbeli labdarúgó lett, ahol egy emlékezetes bajnokságot nyert csapat tagja volt, ahol esztendőkön át okította a gyerek és felnőtt játékosokat s ahol dolgozik ma is. Játékospályafutása jóval többet ígért annál, mint amennyire vitte. Míg másokat többnyire kézen fog a szerencse, tőle hamar elfordult. Egy balszerencsés térdsérülés maradandó nyomot hagyott, olyant, ami aztán már mindig emlékeztette arra, hogy bárhogy edz, bármennyit is dolgozik, nem olyan értékű labdarúgó már, mint annak előtte. (1947-től 1953-ig futballoztam a Ferencvárosban. Jól kezdődött minden, tizenhárom mécsesig ment mint a karikacsapás. Akkor a Debrecen ellen a mérkőzés vége felé kapásból akartam kapura rúgni a labdát. Akkor ugyanis még divat volt kapásból gólt lőni. Nos jól jött a laszti, rá is fordultam, el is találtam rendesen. De engem is eltaláltak. Ráadásul a térdem. Az egyik védő érkezett és széttalpalta. Megsérültek a szalagok is, a térd pedig nem játék, ha az tropára megy, vége a futballkarriernek. Én még ugyan játszottam sok évig, de nem úgy, hogy egészséges lábbal tudtam volna, Akkor az én helyemre került be a fiatal Kocsis. Ő ugyan nagyszerű futballista volt, de akkor az első három mérkőzésen nem ment neki sehogyan sem a játék. Aztán a negyediken, a Kispest ellen már brillírozott s attól kezdve nem lehetett kiszorítani. Amikor felgyógyultam, még sokszor játszottam, de végülis csak hatodik csatár voltam, aki szükség szerint játszott hol ezen, hol azon a poszton. Ötvenháromban aztán ellentétem támadt az akkori edzővel s mivel a Vasas hívott, elmentem. Ott is játszottam még egy ideig, majd visszavonulásomig, a Pénzügyőrben szerepeltem. Ott beszéltek rá, hogy menjek el az edzői tanfolyamra. Eleinte nem fűlt hozzá túlságosan a fogam, de csak elmentem. Ott is maradtam edzős- ködni, előbb az ifiknél, majd a nagycsapatnál dolgoztam. Egyszer rájöttem, hogy az orromnál fogva akarnak vezetni a játékosok, s egy olyan meccset játszottak, ahol koreográfiája volt a góloknak, akadt amelyiket a kapus kezéből fejeltek a hálóba. Mivel nem szeretem, ha baleknak néznek, így aztán nagy patáliát csaptam. Háború 4 |
