Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 48. szám
Fradi szívvel... M ég 1973-ban történt, hogy férfi kézilabda csapatunk NB l-ben való bentmaradása az utolsó, Győri ETO elleni bajnoki mérkőzés győzelmétől függött. Ha győz a csapat, továbbra is a legjobbak között szerepelhetnek, ha nem, egy osztállyal lejjebb kerülnek. A mérkőzés — a várakozásnak megfelelően — végig izgalmakban bővelkedő, fej-fej melletti nagy csatát hozott. Az izgalmakat a végsőkig fokozta, hogy az egy gólos győzelem időntúli hétméteres értékesítésétől függőt. A nézőtéren sokan hátat fordítottak a pályának, egyesek kezükbe temették arcukat. Mellettem egy idős szurkoló tudtán kívül cafatokra tépte a még el sem olvasott újságját. Nem csoda, hogy pattanásig feszültek az idegek, amikor kijelölt játékosunk — Havasi Mihály — kezébe vette a labdát, hogy értékesítse a hétméterest. Mindenki úgy látta, hogy a kapu hirtelen összezsugorodott, az ETO kapusa viszont megnőtt, kiszélesedett, és teljesen betöltötte a háló előterét. Feltehetően hasonló lidérces gondolatok foglalkoztatták Havasi Misit is, mert arca falfehér volt és úgy láttam, hogy a kánikula ellenére kiüti a hideg veríték. Aztán a néma csendben elhangzott a bíró füttyjele, meglendült a labdát görcsösen markoló kéz ... és bent táncolt a labda a hálóban. Misi pedig sírva fakadt! Könnyezve, örömkönnyeket potyogtatva tette meg diadalútját társai és szurkolóink vállán az öltözőig. Havasi lelkesedésére, klubsze- retetére mindig számíthatunk — mondogatták akkor azok az örömmámorban úszó zöld—fehér törzsszurkolók, akik rendre megtöltötték a régi, salakos kézilabda- pálya lelátóit vasárnap délelőttönként. Valóban így van, hiszen klubszeretete itt tartotta a Fradiban. A 33 éves fiatalember napjainkban mint a labdarúgó szakosztály technikai vezetője foglal helyet a kispadon, és szívja, rágja cigarettáját, sajnos nem ritkán ismét falfehér arccal. — „A dohányzás káros az egészségre! — idézem a cigaretta csomagokon diszkréten elhelyezett feliratot, amikor leülünk egy félórás beszélgetésre. — Értem a célzást — válaszolja — hiszen soha nem dohányoztam, és szeszes italt sem fogyasztottam. A kispadon azonban könnyen rászokik az ember a bagóra . . . — Sok szurkolónkat érdekel eddigi pályafutásod. Mikor kerültél a Fradiba? — Már 12 éves koromban azzal büszkélkedhettem osztálytársaim előtt, hogy az FTC-ben kézilabdázóm. Azóta sok emlékezetes mérkőzésnek voltam részese, és tizenháromszor mint ifjúsági és ugyanannyiszor mint utánpótlásválogatott a megtisztelő címeres mezt is felölthettem magamra. Persze engem is hívott több egyesület, anyagi előnyökkel kecsegtetve. Nem tudtak azonban annyit ígérni, hogy elhagyjam játékostársaimat és az FTC-t. 1977-ig játszottam ezt a nagyszerű játékot, amikor porc és szalagszakadás miatt kénytelen voltam befejezni játékos pályafutásomat. Pedig de szerettem volna játszani még egy pár évet abban a nagyszerű kollektívában, akik nékem sokszor a családot jelentették. Játszottam beállóst, szélsőt, és mindig úgy léptem a pályára, hogy kiadtam magamból a maximumot a győzelem kiharcolása érdekében. Mert győzni a nemzeti színekben, zöld—fehérben egyaránt csodálatos érzés. — Iskolai végzettséged, szakmád? Képzettségem grafikus. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségiztem és aktív sportolóként természetesen dolgoztam is a Magyar Hirdető kiállítási részlegénél. Szép munka volt. . . Annak ellenére, hogy kimagasló sportsikerekben sajnos nem volt részem — hiszen nem voltam kiugró tehetség, mindig a szívem hajtott — boldog ember vagyok. Azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akik azt csinálhatták és csinálhatják, amit szeretnek. Én pedig ráadásul mindezt a Fradiban, mint az egyesület főállású dolgozója. 1977-től voltam a nemzetközi ügyek előadója, a kézilabdások serdülő és tartalékcsapatának edzője, és közben végzem a Testnevelési Főiskola szervezői és edzői szakát. Az elmúlt évben tiszteltek meg azzal, hogy a labdarúgó szakosztály technikai vezetőjének teendőit lássam el. — Mi a feladata egy technikai vezetőnek? — Tulajdonképpen a csapat mindenese. Biztosítania kell az edzések, mérkőzések technikai feltételeit — felszerelést, utazást, étkezést, szállást. A játékosok egzisztenciális problémáinak rendezése is feladatom, amit a vezetők, játékosok bizalmának elnyerése nélkül szinte lehetetlen megoldani. Elmondhatom, hogy személyes jellegű problémám a játékosokkal nincs, hiszen sokukkal szinte együtt nőttünk fel az Üllői úton. — Úgy hallottam a nyáron sokat utaztál? — Valóban. Közel 4 ezer kilométert autóztam itthon, Magyarországon. Dunaújvárosba már úgy mentem, mintha haza mennék, annyiszor kényszerültem személyemmel „megtisztelni" iparunk e szép fellegvárát. De Győrben, Székesfehérvárott és az ország egyéb helyein is megfordultam, persze nem turistaként. Az átigazolásokkal kapcsolatos tárgyalások kényszerítettek a sok utazásra. Az eredmény közismert szurkolóink előtt, hiszen tudják, hogy hiába való volt az e célra elfecsérelt sok-sok energia. A támasztott fantasztikus igények, már-már fantasztikus regényekbe illenek . .. Sokan fantasztikusnak tartják alázatom, rajongásom a Ferencvárossal szemben. Nem baj, én nem tudok más lenni. Itt nőttem fel a régi falelátók árnyékában, és édesapám megtanított a klub iránti tisztességre. Ezt soha nem felejtem el, s legyek bármilyen beosztásban a klubnál, én mindig a Ferencvárosi Torna Clubot kívánom szolgálni. Meggyőződésem, hogy az egyesületnek szüksége van ilyen emberekre is, és csak az bánt, ha nagy buzgalmamban hibázok. Kérem nézzék el ezt nekem, higgyék el ilyenkor borzasztóan érzem magam. A következő pillanat azonban már a cselekvésé kell, hogy legyen, mert ezt a klubot valamennyiünknek együtt kell a sikerek felé vezetni. Major János 11
