Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 110. szám

7\edves Szurkolók! A bajnoki év végén mintegy összefoglalásául az 1982—83-as idénynek elkészítettük labda­rúgóink mérkőzés naplóját az indulástól a szezon befejezé­séig. A Fradi futballév esemény­naptára felidézi a sikereket, az időszakonkénti kudarcokat, fel­idézi hétköznapjainkat és ünnepnapjainkat. Mindehhez az összefoglaló munkához a Nép­sport tudósításait, szakszerű értékeléseit is felhasználtuk. Elővettük Pozsonyi Lajos és Magdics László fényképeit, hiszen a pillanat varázsát fény­képeiken keresztül önök így még jobban érzékelhetik. Ügy tervezzük, hogy a jövőben minden bajnoki év végén ki­adunk egy-egy ilyen összefog­lalót, mivel ez korábbi tapasz­talataink szerint is szurkolóink tetszésével találkozik. Tesszük ezt akkor is, ha nem „dobogós” a Ferencváros gárdája — hanem a táblázaton szerényebb helyen találjuk a mindannyiunk szá­mára oly kedves három betűt. Az FTC „bizonyítványának" olvasásához, böngészéséhez jó szórakozást kíván a Labdarúgószakosztály vezetősége és az FTC Propaganda bizottsága 1982. július — Az FTC labdarúgói két héten át Petőházán készültek az új bajnoki év feladataira. Azért tették át az edzőtábort Budapesttől ilyen távolra, mert az Üllői úti stadionban gyep fel­újítási munkák folytak. De a Ferenc­városnál egyébként is hagyomány, hogy ilyenkor mindig kimozdulnak a megszokott környezetből, s idegen pályákon, termekben végzik az edzők által összeállított munkaadagot. Novák Dezső vezető edző mondta: — A körülmények jók, lassan kiegé­szül a teljes keret, megjöttek a válo­gatottak és itt gyakorolnak már az új fiúk is: Dózsa (Dunaújváros) Bánki és Rubold valamint az ifiből Mészáros. Bánkit a Ganz Mávagnak, Ruboldot a Budafoknak adtuk kölcsön — most hívásunkra visszatértek. Egyébként úgy lenne jó, ha a petőházi napok után mindjárt utaz­hatnánk külföldre. Itt egyébként van olyan nap amikor három edzést is tartok. — Július 14-én Zürichben tartot­ták az európai kupák (BEK, KEK, UEFA Kupa) sorsolását. Az FTC az UEFA Kupában volt érdekelt. Hu­szonkettediknek húzták ki az urná­ból az FTC nevét, s „párjául" a spa­nyol AC Bilbao sikeredett. Az eredeti sorsolás szerint az első mérkőzést Spanyolországban kellett volna ját­szani, de ezt végül az UEFA felcse­rélte. Az ok: az U. Dózsa is ezzel pár­huzamos sorsolást kapott, így azonos időben egy városban két kupamér­kőzést nem lehet játszani. Ilyenkor az „alacsonyabb rendű" kupában játszó köteles kitérni. Mivel a Dózsa a KEK-ben játszott, így — a későbbiekben is! — a Fradinak kellett idehaza kezdeni. * * * A szurkolók körében élénk be­szédtéma volt a pálya füvesítésének elhúzódása. Klára Jenő az FTC Sportlétesítmények igazgatója a „mi­értre" a Népsportban így válaszolt: — Először is szeretnék eloszlatni egy tévhitet, amely azonnal érthetővé teszi, miért kellett felszántani a Fradi-pálya alaposan elöregedett gyepszőnyegét. Az igaz, hogy mind­össze nyolc évvel ezelőtt adták át az új stadiont, de mindenki elfelejti, hogy a pálya talaja csaknem teljes egészében a régi, több, mint húsz évvel ezelőtti volt! Vagyis elöregedett a fű, kimerült a gyepet tápláló altalaj, így elkerülhetetlenné vált az új gyepszőnyeg lefektetése. Jelenleg már hordják a friss termőtalajt a pá­lyára, erre jön a Győr mellől vásárolt gyeptégla, aztán földes fűmaggal tör­ténik a hézagok kitöltése, majd egész ősszel locsolás, hengerlés, nyírás. Nagyon reméljük, hogy a Balaton- felvidéki TSZ szakemberei a közel ötmillió forintos költségért kifogás­talan munkát végeznek, és 1983 tava­szán már ismét az Üllői úton fogad­hatja a Ferencváros ellenfeleit. — Július 18-án az FTC lejátszotta első előkészületi mérkőzését. Sopron­ban 4000 néző előtt Koch, Pölöskei és Bánki góljaival 3.0-as eredmény született. (FTC—Soproni SE 3:0) — Július 25-én az FTC cspata Hargitai Károly ügyv. elnökhelyettes vezetésével elutazott Lisszabonba. Jancsika, Murai, Kvaszta, Szántó és Koch sérülés miatt nem tartott a csapattal. — Július 27.: Benfica­FTC4-2 Nemzetközi Lisszabon: 30 000 néző. G.: Nene 2, Sheu, Filipovics ill. Nyi­lasi, Pölöskei FTC: Zsiborás—Beles, Judik, Dózsa, Takács—Ebedli, Nyilasi, Pogány—Sza­badi, Szokolai, Pölöskei. Cs.: Kakas, Rab, Mörtel, Rubold. Hargitai Károly: — A vereség elle­nére jó benyomást tett a csapat — a nézők több alkalommal megtapsol­ták. A mérkőzés végén még Eusebio a régi Benfica világhírű játékosa is bejött az öltözőbe és gratulált a fiúknak. Novák: — Elégedett vagyok a csa­pat játékával. Három heti kemény edzéssel és néhány barátságos mérkő­zéssel a hátuk mögött a Benficát is meglepték a mieink. Kikaptunk ugyan, de a játékban végig egyenragú partnerek voltunk. Elemi egyéni hibákból kaptuk a gólokat, amit még a játékhiány okozott. — Augusztus 5. A 75. évfordulóját ünneplő Erzsé­beti Spartacus MTK az FTC-t hívta meg a jubileumi ünnepségre. A talál­kozó ugyan elkezdődött, de olyan nagy vihar volt, hogy végül félbe­szakadt. 3

Next

/
Thumbnails
Contents