Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 108. szám

„Először az FTC-ben szeretnék bizonyítani” Az FTC ifi ll-ben egy volt az ügyes futballisták között a kis Rubold Péter, aki sok társával együtt arról álmo­dozott, hogy évek múltán, egyszer ő is bekerül majd a nagycsapatba. A menők közé, s NB l-es meccset ját­szik sokezer néző előtt, akik zöld-fehér zászlókat lenget­nek s teli torokból fújják, hogy „Hajra Fradi". S ahogy az évek múltak, úgy közeledett az álom betelje­sülése. 1977-ben már beke­rült a tartalék csapatba s egy esztendő után pedig eljött a nagy pillanat. 1978. március 15-én ott ült már az első csapat kispadján s azon tű­nődött, milyen nagyszerű dolog lenne bemenni és ját­szani egy kicsit a sok neves, válogatottat megjárt labda­rúgók között. Nézte vágya­kozva a küzdőket, aztán egyszer csak hallotta, hogy az edző mondja a nevét. Szinte tánclépésben ment melegíteni, majd követke­zett az ünnepélyes pillanat s belépett a játéktérre ........... É lete első NB l-es szerep­lésére. A Pécs gárdájával mérkő­zött az FTC, a végeredmény pedig 1:1 lett. A látványos futballkarri- erek innen általában már úgy folytatódnak, hogy a fiatal labdarúgó nyomban megragad a legjobbak kö­zött s meg sem áll a váloga­tottságig. Rubold Péternek nem adatott meg, hogy a nagy tehetségek rövid és sima útját járja. Neki sok munkába, sok verítékbe ke­rült az is, hogy egy varga­betű után ismét visszatérjen a Ferencváros NB l-es kis- padjára. Hogy az elmúlt évekről beszélgessünk, ahhoz ezen a délelöttön elég sokat kellett várni rá. Ugyanis nem a szo­kott helyen, az Üllői úti stadionban edzettek, hanem felbuszoztak a budai he­gyekbe egy kis jó ievegőért, nomeg jónéhány kilométer futásért. De aztán délre be­futottak s Péter csak úgy melegítőstül roskadt bele az egyik karosszékbe. Ott kezdtük az NB l-es bemu­tatkozásnál. • A belépőt követően aztán túl sok NB l-es játék­ról már aligha beszélhetek. Csereként szóhoz jutottam még akkor a Tatabánya és a Dunaújváros ellen is, de jöt­tek a szűk esztendők. Dal­noki Jenő elment, jött Friedmanszky Zoltán, én meg hol játszottam egy kicsit, hol nem. De inkább — nem. Megsérültem s 1980. februárjában porcműtéten estem át s mire úgy, ahogy rendbe jöttem már a zse­bemben volt a behívóm. Elköszöntem a Ferencváros­tól s a Kossuth KFSE labda­rúgója lettem. — Milyen volt az élvonal­ból visszalépni a második osztályba? • Nekem kifejezetten hasznos. Másfél évet játszot­tam Szentendrén, ezidő alatt teljesen rendbe jött a térdem, ott ugyanis mégsem voltak élvonalbeliek a köve­telmények, nem kellett túl­ságosan megterhelni a lá- bom. Játéklehetőség is ju­tott bőven, tehát egyre job­ban belelendültem. 1982- ben szereltem le s igazoltam Budafokra. — Miért nem ment vissza a zöld—fehérekhez? • Félig-meddig kölcsön­adásféle volt az én esetem. A bajnoki évből már csak egy fél szezon volt hátra, arra meg tényleg nem igen lett volna érdemes vissza­menni. Aligha kerültem volna a játszók közé, a bu­dafokiak pedig nagyon hív­tak, ott volt előttük a lehe­tőség, hogy előkelő helyen végezzenek a táblázaton, ott az első öt között. Ehhez kel­lett nekem is adnom vala­mit, én aztán elfogadtam a meghívást s egy rövid, de nagyon szép és kellemes idő­szakot töltöttem Buda­fokon. — A küldetés végül siker­rel járt? • Igen. Jól szerepeltünk. — Hogy játszott Rubold Péter? • Hát, elég jól ment akkoriban. Legalábbis én úgy éreztem ... — Sőt olyannyira, hogy nem egy ajánlatot kapott NB l-es csapatoktól? így volt ez? ® Valóban hívtak, de többnyire vidékre. Oda meg nem szívesen mentem volna. — Amikor a Fradi hívása befutott, azonnal igent mondott? • Hát persze. — Kapott ígéretet arra vonatkozóan, hogy azonnal számításba veszik az első csapatnál? • Nem. Erről nem esett szó. — Tehát csak remény­kedett? • Csak reménykedtem. De tulajdonképpen nem is akartam siettetni a dolgot. Arra gondoltam, amikor alá­írtam ismét a Ferencváros átigazolási lapját, hogy szá­momra nem a jelenlegi, ha­nem az elkövetkezendő, az 1983—84-es bajnoki év lesz a nagy vízválasztó. Ha addig­ra sikerül odaérnem a nagy­csapathoz, akkor az egy tisztes munka lesz. Ha akkor sem tudok, akkor meg felül kell bírálni eddigi terveimet s elképzeléseimet. Huszonöt évesen még érdemes új éle­tet kezdeni... — Nem túl nagy a ver­sengés az Üllői úton? • De igen. A három kö­zéppályás helyre öten pályá­zunk. — Akkor nem lesz köny- nyű mezt szerezni a követ­kező bajnoki évben sem. • Tudom. De akkor is meg kell próbálnom. Harc nélkül nincs győzelem. — Miben kell fejlődnie, hogy „partiban" legyen a helyekért folyó vetélkedés­nél? • Az az igazság, hogy — mindenben. Javítani kell a rúgótechnikán, éppúgy, mint a gyors mozgás köz­beni labdakezelésen. Sőt... bár nem vagyok egy minia­tűr ember, a fejelést is sokat kell gyakorolni. — Mi a helyzet a gyorsa­sággal? • Természetesen abban is előbbre kell lépni. Álló­helyzetből kicsit nehezen „pörgők" fel, de ha lendü­letbe jövök, akkor azért nem vagyok olyan nagyon lassú. Ezért kell nekem ál­landó mozgásban lennem a középpályán ... — A kevés játék között is van emlékezetes? • Hogyne. Például a bil­baói kupameccs. Noha csak a második félidőben szere­peltem, így is jószívvel gon­dolok vissza rá. — A labdarúgás mellett mire jut még idő? • Inkább úgy kérdezze, hogy mire kellene, hogy jus­son, mert akkor azt mon­dom, hogy a tanulásra. An­nak mindig nekibuzdulok, aztán mindig elkezdem halo­gatni. Az idő viszont múlik, a játék pedig nem tart örök­ké. Rövidesen el kell kezde­nem a főiskolát s ehhez le­győzni a lustaságot. És egy nyelvet is meg kellene ta­nulni. — Mit szeretne elérni a futballban? • Először is játszani a Ferencvárosban. Elsőként itt kell bizonyítanom. Ebben maradtunk. v. s. 9

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents