Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 44. szám

A Ml SZURKOLÓINK Vitéz/László filmrendező Balázs Béla-díjas filmrendező. Az utcai hírdetőoszlopok, já­tékfilmjére, a ,,Békeidődre hívják fel a figyelmet. Futbal­lista barátai tudják róla, hogy filmes, de szurkolótársai szá­mára ez aligha ismert. Mert ha Vitézy László leül a lelá­tóra, ugyanolyan, mint bár­melyik szurkoló a Fradi-pá- lyán. Nekem legalábbis ezt mondták róla. De kiderült, hogy mégsem egészen olyan, mint a többi szurkoló. Nem egy a sok közül, hanem olyan pszichológus-mecénás fajta, aki nem éri be azzal, hogy ismeri a játékosokat, hogy rajong a futballért, hogy szur­kol a gólokért, hogy bosszan­kodik, ha kedvencei veszíte­nek és boldog, ha győznek. Neki ez nem elég. Ó látni is akarja, hogy a csapatot jelen­tő „srácok" is örülnek-e a győzelemnek, s hogy a vere­ség megrendíti-e őket. Szen­vedélyes ember, aki a futball­ban sem csak a kikapcsoló­dást jelentő örömet keresi. Hanem az összefüggéseket. Szinte megsértődik, amikor azt kérdezem, hogy szegé­nyebb lenne-e az élete foci nélkül. Micsoda kérdés?! Hi­szen ő nemcsak szurkol, ha­nem futballozott és futballo- zik ma is. Soha nem volt egyesületben igazolt, kvalifi­kált labdarúgó, de módfelett sokat tud a labdarúgó mester­ségről. A Fradi pályával szemben levő filmgyárban dolgozott, még világosítóként, amikor ebédidőben társaival átjárt kétkapuzni. Egyszer beállt közéjük, a Ferencváros fá­radhatatlan középpályása Rákosi Gyula, s ettől az időtől datálható a játéko­sokkal való szorosabb kapcso­lata. Vitézy László világosító­ból azóta filmrendező lett, azt hihetnők ez a munka eltávolította, ha nem is a mérkőzésektől, de mondjuk a játékosoktól. Ezzel szem­ben átöröklődnek a kapcso­latok, Vitézy László, már a harmadik Fradi-generációnak szurkol. Szereti a játékosokat, nem­csak a fradistákat, hanem ál­talában a futballistákat. Meg­értő, ismeri gyengéiket és nemcsak a pályán. Ha egy futballista válságba kerül ő pontosan diagnosztizálja. Miközben hallgatom okos ér­veit, s petárdaszerűen robba­nó indulatos kifakadásait, ar­ra gondolok, vajon miért is nem kérik fel az ilyen szur- lókat arra, hogy a csapat körül tevékenykedjenek. De hiszen nem kell kérni, mert Vitézy László anélkül is tevékenykedik, bár ezt a tevékenységet semmiféle, a sport hierarchiájában ismert tisztségbe nem lehet bele­szorítani. Mégis, szinte biz­tos vagyok benne, hogy ezt lehetne, a szó valódi értelmé­ben vett társadalmi munká­nak nevezni. Még akkor is, ha Vitézy László „csak" szurko­ló, „csak" futball-rajongó, „csak" futball-barát. De olyanféle futball-barát, aki ideológiákat gyárt, aki valóságos programmal állt elő, egy olyan beszélgetésen, ahol tulajdonképpen csak azt akar­tam megtudni tőle: miért is szurkol a Fradinak? De ő, ehelyett, a magyar labdarúgás morális kérdéseiről beszélt, arról, hogy a játékosok túl vannak büntetve és túl van­nak fizetve, hogy kötelezett­ségek és játékos-státuszok nincsenek szinkronban, hogy az edzői kar nem játékosok­kal, hanem csapatokkal fog­lalkozik, hogy vissza kellene állítani a játékosban a teljes embert, akinek az élete nem ér véget harmincéves korában, amikor játékospályafutásának befejezése közeledik, hogy meg kell tanítani kollektiven örülni a labdarúgót, hogy a sportolás közben szerzett ér­tékeket át kell menteni, a majdani civil életre ... És sorolhatnám tovább, szinte végtelenül azokat a - nem is ötleteket — hanem törekvése­ket, amelyek akár egy lab­darúgó-reformtervezetnek is felfogható. Méghozzá olyan tervezetnek, amely nemcsak a Fradira érvényesíthető, ha­nem akár az egész magyar labdarúgásra, bár Vitézy Lászlót ezen belül elsősorban az FTC érdekli. Egy s némely dologban nem értünk egyet, ez azon­ban csak növeli vitázó ked­vét, végre új töltettel érvel­het, amiből világosan ki­tetszik: a labdarúgásról ki­meríthetetlenül lehet beszél­ni. És csakugyan lehet is. Vitézy Lászlónak rengeteg tartalék" érve van, amit gyorsan bevet, a játékosok, a Fradi, a magyar foci érde­kében. „Tudja, én annak örülnék, ha játékká válna a foci . . .' — mondja kissé lecsillapodva s ez azt jelenti, hogy a szurko ló életéből valami hiányzik ami talán, egy-két generáció val azelőtt még található volt Mert nemcsak cselek és gólok izgalmak és taktikai össze csapások jelentik számára a labdarúgást. Vitézy Lászlónak szellemi kapcsolat is a labda­rúgás. Nagy álma, hogy mind­azt, amit labdarúgásból ismer — és ez nem kevés! — egyszer filmre vigye. Szurkoljunk tehát egy Vi tézy László rendezte labdarú­gó-filmnek! Addig? Minden bizonnyal gyűjti az élménye két, a lelátón, az öltözőben, hosszú beszélgetéseken, ame lyeket a játékosokkal folytat, klubházban, kocsiban, fehér asztal mellett. Hogy melyik Fradi-generációról készül majd az a film? Ki tudja. Vitézy László ugyanis azt mondta, ő akkor is szurkol­na a Fradinak, ha története­sen a budapesti első osztály­ban játszana kedvenc csapa­ta ... De - mint a legtöbb szur­koló, azért leginkább ő is győzni szeret... L. Réti Anna 12

Next

/
Thumbnails
Contents