Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 107. szám
No és még valami. Kezdetben, amikor becsöppent az NB I légkörébe, gyakran kapott sárga lapokat, ílymó- don időről-időre kizárta magát a bajnoki küzdelmekből. Rövid időre a játékvezetők céltáblája is lett, mert elterjedt róla, hogy durva, kőkemény játékos, akit érdemes szem előtt tartani. Ma már alig szed össze egy-két bírói figyelmeztetést, játéka letisztult, fegyelmezetté vált. Külön fejezetet érdemel pályafutásának az az időszaka, amikor Szántó Gábor, a válogatott játékos Diósgyőrből a Ferencvárosba került. Ekkor sokan biztosra vették, hogy Jancsika sorsa megpecsételődött, hiszen a két szélsőhátvéd poszton Szántó és Takács mellett számára aligha terem már babér. Ő maga is érezte ezt, s talán viharok is dúltak benne, annak ellenére, hogy nem látszott rajta. Amiről csak pusmogtak a szurkolók, ő is tudta: bizonytalanná vált a helye. Ekkor futottam össze vele és ő az egész témát egyetlen józan félmondattal zárta le: „Szántó Gabi talán jobb futballista, de felveszem én is a kesztyűt, harcolok azért, hogy én is csapattag maradjak. És ha a kispadra kényszerülök, akkor sem leszek sértett ember . . . Számomra már az is nagy dolog, hogy a Ferencvárosban játszhatok." Igaza lett, hetekre a cserepadnál tovább nem jutott. De a kritikus periódusban nem tört le egyetlen percre sem. Várta, leste az újabb bizonyítási lehetőségeket, azt a percet, amikor újra pályára küldik, bizalmat szavaznak neki. S ami a legfontosabb, s számomra a legnagyobb tanulság:ebben a nehéz időszakban a játékostársakat, az ellenfeleket. Szántót és Takácsot végig barátjának tekintette. Ebben a pozícióharcban, rivalizálásban csak a maga megszokott, korrekt eszközeit használta. Ma biztos csapattag és túlzás nélkül meg merem engedni a kijelentést: a közönség egyik kedvence. Napjainkban Jancsika Károly már olyan játékos, akit a válogatottságra is sokan már érettnek tartanak. Sőt, tömören fogalmazva időszerűnek érzik, hogy a címeres mezben is bemutatkozzon. Négy esztendő alatt az ismeretlenségből eddig jutott a szorgalmas, kezdetben talán kézlegyintéssel elintézett labdarúgó. Egyéni útja jól példázza, hogy a szív, az ambíció, a bizonyítási vágy milyen nagy erő. Talán furcsa, hogy egy egyszerű és egy tömör interjú elé az újságíró ilyen hosszú, személyes hangvételű bevezetőt fűz. De talán az imént elmondott gondolatok miatt mindez érthetővé válik. — Hol kezdődött a pályafutásod? — A BVSC-ben Töröcsik csapattársa voltam, bár ha visszagondolok, nagyon keveset játszhattam egy csapatban Törővei, mert a saját. korosztályomban alig fértem be a legjobbak közé, általában a cserepadon ültem, s elvétve kaptam lehetőséget. Egyszóval nem tartottak nagy tehetségnek. — Ki volt az az edző, aki először megtalálta veled a kontaktust, az őszinte hangot? — Nagyon hálás vagyok Fábián Zoltánnak, aki a BVSC-ben az egyik nevelő edzőm volt. Bízott bennem, nála állandóan játszottam, mint védekező középpályás. Erősítette bennem azt a tudatot, hogy az ilyen elszántság és akarat nem veszhet kárba. Ő mondta először, hogy futballista lehetek. — Kik a legjobb barátaid? — Takács, Pogány, Zsiborás és Kvaszta Lajos. De tulajdonképpen mindenkit a csapaton belül annak tekintek. — Miért kaptad a Cica becenevet? — Ebedli és Szó kólái találta ki, mert egyszer a Pécsi VSK ellen játszottunk és a centert úgy próbáltam lerántani, hogy közben véletlenül végigkarmoltam a nyakát. — Mikor gondoltál először a válogatottságra? — Amióta csak futballozom. Élt bennem a vágy, hogy egyszer a címeres mezben játszam. Komolyabban akkor kezdtem rá gondolni, amikor 1981-ben bajnokságot nyertünk. Azt mondtam magamban, ennél a jövőben még többet kell nyújtani, s ez a több mi más lehet, mint válogatott szinten játszani. — Számodra mit jelent a Ferencvárosban futballozni? — Rangot. Az első játékostól a huszadik kerettagig mindenki számára megtiszteltetés kell hogy legyen. — Milyen a légkör az olimpiai válogatottnál? — Remek. Boldog vagyok, hogy a keretben lehetek. Nagyszerű a csapat menedzselése és az a tény, hogy a játékosok és a vezetők egyet akarnak. Mezey György úgy tud a játékosok nyelvén beszélni, hogy egytől-egyig mindenki átérzi a felelősség súlyát. S képes tudása legjavát adni. — Elképzelted már, hogy mit kezdenél a labdarúgás nélkül? — Nem. Tudom, hogy egyszer vé- geszakad az ember pályafutásának, de ma még elképzelni sem tudom az életem a Ferencváros, s a labda nélkül ... Gyenes J. András Villáminterjú Pogány Lászlóval • Sokat keresik meg újságírók egy-egy nyilatkozatért? — Egyáltalán nem. Ahhoz, hogy én „feltűnjek” 2—3 gólt kell rúgni mécsesenként. És hát ugye mostanában nem rúgtam . . . Most, hogy tavasszal az olimpiai válogatottba kerültem, most sem foglalkoztak többet velem, mint máskor. • Milyen a kapcsolata a szurkolókkal? — Óh, nagyon kedvesek. Sok fényképet, aláírást kérnek egy-egy jó játék után igencsak felduzzad a postám. Ha rosszul játszom viszont a lelátóról bekiabálnak egyet s mást . . . • Legemlékezetesebb mérkőzései? — Már 14 éves korom óta igazolt labdarúgó vagyok. Az ifi válogatott tagjaként játszottam először a Népstadionban. Soha nem felejtem el azt az érzést amikor 60 ezer néző előtt focizhattunk. 3-0-ra győztünk az osztrák ifik ellen — és ráadásul az egyik gólt én szereztem. A Fradiban sok nagy meccsen szerepeltem. Most az alkalomhoz illően két szép pécsi emlék jutott eszembe. Az egyik az 1978-as MNK döntő, amikor a 11-es gólommal egyenlítettünk és a hosszabbításban végül mi győztünk! A másik itt az Üllői úton történt: 1981 júniusában a PMSC ellen 4-0-ra győztünk (az első gólt én lőttem) és ezzel már bajnokok voltunk. A meccs után a szurkolók vállán jutottam az öltözőbe . . . • Ki a csapatból a legjobb barátja? — Takács Lacit szeretem a legjobban, no nem azért mert ő is „kis" ember. Vele vagyok a legjobb barátságban, ritka rendes ember és nagyon jó játékos. Néha még a két család is összejár. • Családi utánpótlás? — A női kézilabdacsapatnak. Ugyanis egy 4 és egy 1 éves kislányom van. • Milyen körülmények között laknak? — Most már nagyon jó, hiszen a Fradi névén öröklakáshoz jutottunk. Természetesen mi fizettük az egészet. • Tervek,álmok? — A Fradiban minél jobban szerepelni, s minél többet a címeres mezbe bújni. Jó lenne kijutni az olimpiára! Na és egyszer „levezetésképpen” egy külföldi szerződés. De most egyenlőre mindent bele a Fradi tavaszi sikereiért. Úgy érzem „dobogósok" leszünk. 5
