Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 105. szám
SAJTÓFIGYELŐ Tanár úr • Lázár Gyula, a Ferencváros fedezetjátékosa, 1931 és 1941 között 49 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Méltán érdemelte ki a labdarúgópályán a megkülönböztető Tanár úr címet, elegáns, kultúrált játékával, hallatlanul stílusos, szellemes megoldásaival. A 72. évében járó, egykor ünnepelt labdarúgót már az elmúlt év őszén alig lehetett látni a zöld-fehérek bajnoki mérkőzésein a stadionok lelátóin.- Sajnos, betegeskedem — panaszolja — 1981- ben súlyos műtétem volt. Ebből szerencsésen felépültem, de novemberben ismét lerobbantam, főleg fizikailag. Mindössze 42 kiló vagyok. Alig tudok valamit is enni, rettenetesen legyengültem. Pusztán az elmúlt egymásfél hétben tapasztalható valami kis javulás. Jobb az étvágyam és az orvosok is bíztatnak, hogy a nehezén túl vagyok, most már csak türelmesnek kell lennem. Rajtam nem múlik. A pályán is mindig olyan szívós voltam, mint a macska. • Bíztató hírek, már csak azért is, mert Lázár Gyulát sok-sok egykori játékostárs és barát várja vissza az Üllői útra. Sajnálom, hogy nem lehettem ott az öregfiúk utolsó bajnoki meccsein. Mert ezek az ezüstös hajú fiúk nagyon a szívemhez nőttek ... Tíz évvel ezelőtt még magam is beszálltam 20—30 percre, pedig már akkor sem voltam pelyhes állú legény. • Na és a mai játékosok? — Meggyőződésem, hogy egy olyan csapat, amelyiknek ilyen lelkes, odaadó, fanatikus közönsége van, nem lehet sokáig hullámvölgyben. Tudnak ezek a srácok is focizni, persze nem ártana, ha gyakrabban gondolnának arra, milyen nagy múltú egyesület dresszét viselik, menynyi kiemelkedő játékosegyéniség volt az elődjük. • Régi emlékek, felejthetetlen kilenven percek? — Megszámlálhatatlan sok élményben volt részem. Például óriási megtiszteltetés ért, amikor 1937-ben Amszterdamban Közép- Európa-válogatott lehettem. Na és a Fradi-sikerek! 1935Az intimitások helyett először jáfézani a Ferencváros labdarúgó csapatát. Édesapjával ballagott ki a Hungária körútra egy MTK—FTC bajnoki mérkőzésre és látott egy olyan Kohut gólt, amit a mai napig sem felejtett el és azóta jóban, rosszban kitartott az Üllői úti csapat mellett. Dr. Bosnyák Zoltán nyugdíjas közgazdász, okleveles, hites könyv- vizsgáló egy pillanatig sem tagadja, hogy a szurkoló, bár mennyire is elismeri az ellenfél tudását, esetleg a sikerét, azért mégis annak örül, ha megy a játék a csapatnak. — A nóta is azt állítja — említi egy hétfői klubházi összejövetel alkalmával —, hogy „Csak a szépre emlékezem ..." És az idő múlásával az a sok zord kép, ami azért elkísért szurkolóként, az is szépült, derűsebb lett. Még gimnazista korában, a Lónyai utcai Református gimnázium tanulójaként személyes csodálója volt a fra- dista játékosoknak. — Nyáron a Gellért nyitott uszodában, ott hátul hányszor láttam grundfociz- ni Tolglit, Sárosi doktort. Mórét, Bánt ... — emlékezik. Majd történeteket mesél, amikor az Üllői úti mécsesén találkozott össze osztálytársaival, latin tanárával. Ma is sorolja a harmincas évek nagy Fradiját: A kapuban Amsei, előtte Takács II., Papp, Lyka, Sárosi dr.. Lázár, Tánczos, Takács, Túrái, Szedlacsek, Kohut. Legemlékezetesebb mécsesé az a KK mérkőzés volt, amikor a bécsi 4—1-es vereség után az Üllői úton 6-1- re nyert a Fradi. — Ott ültem az A tribünön — említi - és láttam, hogy Seszta sírva dühöngött. Aztán talán az én hangom is hozzájárult, amikor a Fradi Kinizsi korában kiesésre állt és az utolsó találkozón nyernie kellett, hogy bent maradjon az NB l-ben. Az volt az az eset, amikor a közönség szinte belehajszolta a játékosokat a győzelembe. Erre a mérkőzésre azért is emlékezek, mert Sopronból utaztam fel csak a meccsre és utána mindjárt vissza is mentem. Dr. Bosnyák Zoltán világot járt ember. Útjai során
