Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 44. szám
A mérkőzés vendége: MÁTRAI Tulajdonképpen egészen közel dolgozik ma is régi „munkahelyéhez". Ha jól kilép az ember, még tíz perc sem kell hozzá, hogy a Fradi pályáról a csupa üveg ajtóig érjen, mely fölött a cégéren a felirat: Ali Baba eszpresszó. Bent a kelet egzotikumát a nagy színes falikép képviseli, amelyen az ezeregyéjszaka meséjének e jeles személyisége két turbános társa társaságában kávézik. A többi kép és dísz viszont már aligha kapcsolódik e derék perzsához és korához. Annál inkább a futballhoz, mi több labdarúgásunk egy gazdag és szép korszakához. Emitt egy csapatkép, ferencvárosi legények feszítenek rajta, odébb egy másik, azon meg a válogatott tagjai domborítják mellkasaikat. A pult mögött a falon sok színes zászló, végében öles plakát, rajta nagy klubcímer s az írás: 75 éves a Ferencvárosi Torna Club. Vendég alig volt, délelőtt lévén ezen nem is lehetett csodálkozni. Illőn köszöntöttem a pult mögött álló őszhajú, bajuszos férfiút, aki talpas poharakat törölgetett egy ruhával, időnként a fény felé emelte s átnézett rajtuk. Egy kávét és az üzletvezetőt kértem. Az ezüstös hajú férfi szélesen mosolygott s bólintott. Rövidesen jött mind a kettő, a kávé is, az üzletvezető is. Aztán a bajuszos tulaj letelepedett a kis asztal túlsó oldalára s jelezte, hogy rendelkezésre áll. Megmondtam miért jöttem. Hogy meghívjam egy mérkőzésre régi klubjába, díszvendégnek Mátrai Sándort az egykori kiváló labdarúgót, a Ferencváros nyolcvanszoros válogatott védőjátékosát, akit az Üllői úton ma is szeretnek, tisztelnek, s jó szívvel gondolnak emlékezetes alakításaira. Az elkövetkezendőkben az 4 SÁNDOR együtt látott bennünket Fekete Pali bácsi, a Népsport újságírója. Nyomban meg is kérdezte a gyereket:„Te is focista leszel7' Mire az kivágta. „Nem!" Pali bácsi elcsodálkozott „És miért nem?' — fogta meg a fiú ál lát. 0 meg csendesen csak ennyit mondott: „Azért, mert Anyukám megmondta, hogy egy családban elég egy csavargó." Hát ami az elmúlt évtizedek „csavargásait' illette, hát tényleg sokat voltam távol a családból, sok helyen megfordultam szerte a világban. Szép volt, jó volt, vége lett.. a futballista karrier bizony nagyon is múlandó dolog... Közben elővettem a jegyzetfüzetem s közöltem Sanyival, hogy a mérkőzés vendégéhez cikk is dukál a Fradi műsorlapban. Kértem, meséljen életéről, pályafutásáról, amely oly gazdag volt sikerekben, kiemelkedő eredményekben. — Nagyszénáson, egykori falumban kezdtem focizni — kezdte a kiváló védő. — Később Orosházára hívtak, az NB II-es együtteshez, hát mentem, ekkor azonban még tulajdonképpen nem döntöttem el végérvényesen, hogy labdarúgó leszek. Ugyanis az atlétika felé is kacsintgattam. Érettségi. . . majd a főváros következett Az FTC—hez igazoltam, az atlétikai szakosztályhoz. Sprinter voltam, de megpróbálkoztam a távolugrással is Egy békeversenyre beneveztem s egynapos ráké szülés után 7 métert ugrottam. Bukarestben második lettem egy nemzetközi versenyen. Aztán mégis átmentem a labdarúgókhoz. A MÁVAG ellen játszottam az első mérkőzést zöld—fehér színekben, ott is kereszteltek meg. Addig Magna-Marosvölgyi néven at- létizáltam, a futballcsapatban azonban új név kellett. A sok NB l es találkozó vendégeként szeretnék köszönteni, bemutatni, példának állítani a mai fiatalok elé. Látszott meghatódott kicsit. De némi ijedtség is kiült arcára. — Csak nem most szombatra szól a meghívás? - kérdezte. — Megnyugtattam, hogy nem. Az FTC—Békéscsaba összecsapásra. — Az jó, akkor semmi akadálya, hogy ott legyek. Most szombaton viszont lenne már egy kis probléma, ugyanis ezen a napon nősül a fiam. Ami a srácot illeti, stram kölyök, autószerelő a szakmája, pillanatnyilag katona. Méghozzá kiváló. Büszke vagyok rá. — Focizik? — érdeklődtem. A fejét rázta. — Nem. Nem volt hozzá különösebb kedve, én meg nem erőltettem. Egyszer-két- szer meglestem még az iskolai meccseken, hogy mit tud, nos nem volt az a kimondott Bözsi k Cucu. Tulajdonképpen már ötéves korában eldöntötte, hogy nem követ a pályán. Egy alkalommal az Üllői úton adományozó közül Gulyás Géza vágta ki először, hogy legyek Mátrai. Hát így ő lett végülis a keresztapám. Az első bajnoki mérkőzést köl- csöncipőben játszottam, Hári Laci stoplisában mindjárt négy gólt rúgtam, mint középcsatár. Amikor jöttem lefelé a pályáról odalépett mellém egy idős bácsi, megölelt, megcsókolt s szemeiből folytak a könnyek. Csak ezt ismételgette: „Fiam, tudod-e, hogy három éve várunk erre a napra?' Mondhatom feledhetetlen s csodálatos volt az a nap. Nos eleinte megleptem a mezőnyt, pedig nem voltam zseni a játékban, nem tudtam jól cselezni, trükközni, annál gyorsabban futni. Az összekötőknek nem volt más dolguk, mint ellőtték a középhátvéd mellett a labdát, én meg usgyi utána. Mire a védő megfordult, már a kapu előtt jártam. Középcsatárként az utánpótlás válogatottban is játszottam, de végülis hátra kerültem a védősorba. A védők lassan rájöttek, hogy nem szabad velem versenyt futni, kiismerték erényemet, gyengéimet s én is rájöttem, hogy jobb védő vagyok, mint csatár. — Te még sok évet játszottál abban az időszakban, amikor még szép, és főleg játékos volt a futball. Ez a mai már egyre kevéssé hasonlít hozzá, vagy nem? Bólintott. — így igaz. Annak a korszaknak vége. Hogy mikor kezdődött a tetszetős, a játékos labdarúgás haldoklása? Azt hiszem amióta kiírták a nagy európai kupatornákat, a BEK-et, KEK-et, UEFA kupát. Ezeken egyre nagyobb lett a tét, hisz nagy pénzért játszottak már, előtérbe került az üzlet. Mindenki mindenáron győzni akart s egyre kevéssé válogatott az eszközökben. Manapság természetes velejárója lett ennek a játéknak a lábramenés, a kíméletlen rugdosódás, régen az ilyesmikért szemrebbenés nélkül leküldte volna a bíró a vétkest Ma sokszor még csak nem is figyelmezteti. Puskás Öcsiék idejében ha a védők ennyit szabálytalankodtak volna, akkor kaptak volna hideget, meleget. Mondta vol-
