Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 104. szám

1

'

I

1

}

í

ledkeztek meg a szövetségi kapitányok, egy-két mérkőzésen magukra húzhatták a címeres mezt. Kereken tucatnyi azon labdarúgóink száma, akik külföldi egyesület tagjaként szerepelhettek a magyar válogatottban, elevenítsük fel pályafutásuk rövid történetét.

Bálint László (1948). Magyarországon csak a Ferencváros mezében játszott bajnoki mérkőzést, 316-szor lépett pályára, s 37 gólt lőtt. Beállósból lett középhátvéd. Közel négy éve szerepel külföldön. Először a belga FC Bruges játékosa volt, majd Franciaországba tette át székhelyét. Második éve az FC Toulouse labdarúgója. Játszott a tavalyi Mundiálon is. Összesen 76-szoros válogatott, 4 gólt lőtt

Csapó Károly (1952). A Soproni Textilesből 1974- ben igazolt le a Tatabányába. Éveken át a csapat motorja, szellemi „agytrösztje" volt, ezek mellett még gólokra is futotta erejéből. NB l-es szereplései száma meghaladja a kétszázat. 18 meccsen viselte a nemzeti mezt, s egy gólt szerzett. Ez bizonyára sokáig emlékezetes marad, hiszen az argentínai világbajnokságon ezzel szereztünk vezetést a házigazdák ellen. A gyors gólért egy Seiko óra volt a jutalma. Tavaly Bálint klubtársa lett a francia Toulouse- ban, ahol jól megállja a helyét. 1982. október 6-án, Párizsban szerepelt a válogatottban a Toulouse játékoS3 ként

Fazekas László (1947).

Hosszú évekig megszokott arc volt az Újpesti Dózsa csatársorában. A pengés játékosok között tartották számon, többször megszerezte a gólkirályi címet. Sokan féltették a külföldi szerepléstől, mondván fizikailag nem bírja majd a profi életet. Nos, alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Biztos pontnak számít az Antwerpen csatársorában, bár az idén gyakran gátolja sérülés a játékban. Harminchat évesen is helyt áll a belga húsdarálóban, a szurkolók egyik kedvence. Még esélye van rá, hogy elérje Bozsik

József rekordját, a százszoros válogatottságot. Eddig 91 alkalommal lépett pályára, 14-szer az Antwerpen tagjaként. 24 góljából ötöt szerzett, mióta Belgiumban szerepel.

Guttmann Béla (1900).

Itthon az MTK csapatában kergette a labdát Orth, Opa- ta. Molnár és a többiek társaságában. Egyszer kapott helyet a válogatottban. Foglalkozása tánctanár volt ezért a bécsi Hakoah elcsábította, egy tánciskola volt a profiszerződés alapja. Sokáig szerepelt a Hakoah Wienben. 1924-ben „külföldiként" játszott a magyar csapatban, résztvett a párizsi olimpián is. Edzőként szép sikereket ért el, itthon az Újpest FC, külföldön a portugál Benfica fémjelzi tevékenységét. Néhány éve Bécs- ben hunyt el.

Hires (Hirzer) Ferenc (1902). Kezdetben a Törekvés játékosa volt, majd az apró termetű, gyors, kitűnő játékos a huszas évek közepén hosszabb ideig külföldön játszott. Olaszországban is vendégeskedett, de a Mak- kabea Brünn csapatából került be a magyar válogatottba. Ugyanazokon a találkozókon szerepelt, mint Guttmann. Lengyelországnak két gólt lőtt. Később visszatért hazájába, a Hungária FC játékosaként is magára ölthet- te a címeres mezt. Összesen 32 válogatottságot mondhat magáénak, és ezeken 14 gólt szerzett.

Kohut Vilmos (1906).

Ismét egy tősgyökeres ferencvárosi következik a sorban. A kiváló szélső viharos elfutásaival nagy népszerűségnek örvendett. Tekintélyét, elismerését csak növelték a Kohut-bombák, amelyektől rettegtek a kapusok. Az alapvonal közeléből leadott lövései gyakran találtak utat a hálóba. Az FTC- beli évek után 1933-ban Franciaországba szerződött. Az Olimpique Marseille bal- szélsőjeként is nagy népszerűségnek örvendett, s a franciák még ma is emlékeznek alakításaira. 25 alkalommal volt tagja a válogatottnak, 13 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Ebből két mérkőzés és egy gól (az

1938-as világbajnokságon) jut a marseille-i évekre.

Martos Győző (1949). Fiatalon került az FTC-hez, a jobbhátvéd posztja volt az övé. 202 NB l-es mérkőzésen viselhette a zöld-fehér trikót, s nyolc gólt lőtt. Néhány évvel ezelőtt átigazolt a Volánba (innen ötször volt válogatott), majd külföldi játékengedélyt kapott, s a belga Waterschei csapatához igazolt. Valenciában, a spanyolok ellen játszott először idegenlégiósként, ott volt a tavalyi Mundiálon. Harmincszoros válogatott (ebből 7 Waterschei).

Mészáros Ferenc (1950). Az Egyetértésből volt ifjúsági válogatott, de fiatalon a Vasas kapusa lett. Kezdetben tehetsége mellett bo- hémságával tűnt ki. Később az évek számának növekedésével mind jobban megkomolyodott, az egyik legjobb magyar kapusként tartják számon. Ruganyos, rendkívüli bravúrokra képes cerberus, 1981-ben a portugál Sporting Lisszabon játékosa lett. Profiként is kiválóan őrzi csapata hálóját, az egyesület elnökének és a közönségnek egyaránt kedvence. Huszonnyolcszoros válogatott (Vasas 20, Sporting Lisszabon 8).

Müller Sándor (1948). A III. kerületi TTVE-ben kezdte pályafutását, tizennyolc éves korában igazolt a Vasasba. Középpályást és csatárt játszott, ötször a válogatottban is szóhoz jutott. Jól irányította a piros-kékeket, de a párharcokat, a keménységet nem szívlelte túlságosan. Miután külföldre szerződött, játéka sokat változott — előnyére. Az Antwerpenből szintén ötször játszott a nemzeti tizenegyben (Svájcnak belőtt egy fontos tizenegyest), a VB-n azonban már a Hercules Alicante labdarúgójaként lépett pályára. A spanyol klubból hétszer volt válogatott.

Obitz Gábor (1899). 15- szörös magyar válogatott. A huszas évek elején az FTC fedezeteként mutatkozott be a legjobbak között. Később ő is elszegődött külföldre, s Hires csapattársa lett a Makkabea Brünnben. Innen is meghívást kapott a

magyar csapatba, a párizsi olimpián Lengyelország és Egyiptom ellen lépett a zöld gyepre. Lelkiismeretes, munkabíró fedezet volt, hazatérése után ismét a Ferencváros színeiben játszott, s még évekig a válogatott erősségének bizonyult.

Schlosser Imre (1889). Játékával, góljaival beírta magát a magyar labdarúgás történetébe. A „karikalábú Slózi", ahogy korábban becézték, a magyar szurkolók legkedvesebb labdarúgója volt. Tizenhat évig játszott a Fradiban, hat évig a nagy rivális MTK-ban. Közben Bécsben is szerencsét próbált, s a Wiener AC gárdájából is meghívták a válogatottba. 1926. június 6-án Csehszlovákia ellen húzta magára „idegenlégiósként" a címeres mezt. Válogatottunk 2:1-re győzött a szomszédok legjobbjaival szemben. Még ebben az évben visszatért Budapestre, s hová is igazolhatott volna, a Ferencváros profijátékosa lett. 38 éves korában még egyszer játszott a nemzeti tizenegyben. A statisztikák 68 válogatottságot rögzítenek és 58 szebbnél-szebb gólt.

Winkler I. József (1898).

Játékára már tényleg csak a legidősebb futballrajongók emlékezhetnek. 1916-ban az MTK labdarúgójaként mutatkozott be a válogatottban, majd sok társához hasonlóan ő is a határokon túlra szerződött. A magas, technikás, gólerős csatár Svájcban a Young Boys Bernben játszott. 1925-ben Svédország és Lengyelország ellen volt ismét válogatott (utóbbinak egy gólt is lőtt). A népszerű „Vinyó" Svájcban is telepedett le, többször hazalátogatott. A közelmúltban hunyt el.

A tavalyi évvel bezárólag tehát ők viselték „külföldiként" a magyar válogatott mezét. A játékosok csaknem fele játszott valaha ferencvárosi zöld-fehérben. Pusztai (Eisenstadt) és Mucha (Wa- regem) is profiként szerepel, de ők „csak" magyar egyesületből érdemelték ki a kapitányok bizalmát.

Papp Győző