Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 103. szám

A mi játékosunk volt:

Martos Győző

Rövid szabadságra jött csak haza Belgiumból. Egyetemi vizsgái miatt kérte a klubtól, mivel azonban a térdét is fájlalta, edzője a vizsganapokat megtoldotta

Egy edzéslátogatás és egy koraesti élménybeszámoló között ültünk le egy kis beszélgetésre.

— Fussunk végig sportpályafutásodon, mert ebben a sorozatban ez így szokás — indítványoztam s a válogatott hátvéd mesélni kezdett;

• Kiscsapatban futballoztam, Rá- koslitegen s megvallom húszesztendős koromig nem álmodoztam nagy futballkarrierről. Inkább csak kedvtelésből rúgtam a labdát, egyszerűen mert szerettem a játékot. Aztán egy sporttudósító beajánlott a zöld- fehér klubba. Persze nem a legjobbak közé, csupán az éppen alakuló harmadik csapatba. Amikor 1970-ben évkezdéskor jött a meghívó, hogy jelentkezzem az edzésen nagy örömmel mentem. Na nem gondoltam egy percig sem, hogy rövidesen majd erőssége leszek a Fradinak, sokkal inkább abból indultam ki, hogy innen majd könnyebben eligazolok egy NB 111 -as klubba. így gondoltam, mert mindig a kicsi vágyak embere voltam. Ami az első időszakot illeti, nos lelkes voltam és kitartó. Az edzésmunkát jól bírtam s hamarosan feljebb léptem a ranglétrán s bekerültem a tartalék csapatba. Itt két évig játszottam s kifejezetten jól éreztem magam. Jól, mert sokszor kiváló partnerek között játszottam. Rákosi, Németh Miki, Havasi, Katona, válogatottat, olimpiát megjárt remek futballisták kerültek időnként a második garnitúrába, velük tényleg remek volt a foci.

— A két év nem volt sok? Nem vágytál el közben?

• Nekem nem tűnt soknak s nem akartam elmenni. Mint említettem kitartó típus vagyok s akkor már megint kicsit előre terveztem. Arra vártam, hogy egyszer talán bejutok az NB l-es csapatba. S eljött ennek is az ideje. Sok volt épp a sérült s engem is elvittek Grazba, egy túrára. Az akkori jobbhátvéd, Novák Dezső a világválogatottban szerepelt, más sem állt rendelkezésre, hát rám esett Csanádi mester választása. 1 : 1-et

játszottunk. Aztán eljött az NB l-es bemutatkozásom napja is. 1972 tavaszán. Pécsett debütáltam. Csereként. És kikaptunk 3 : 1-re. Aztán hol bekerültem, hol meg ki, míg az 1973—74-es bajnoki esztendőben végképp közel jutottam a „tűzhöz", s attól kezdve „tartósítottam" magam az élvonalban.

— A következő „kis" lépésre mikor került sor, mikor húztad először magadra a címeres mezt?

• 1977-ben. Iránban. Aztán még huszonkilencszer viseltem. Részt vettem két világbajnokságon. Sok-sok bajnoki és díjmérkőzésen. Ez lett hát a hajdani tervből, hogy majd a harmadik, esetleg a második vonalig jutok a labdarúgó pályán.

— Miért igazoltál el a Ferencvárosból?

• Kisső zűrős volt a búcsúévem. Egy bajnoki esztendőben nem kevesebb, mint kilenc poszton játszottam. Csak kapus s ha jól emlékszem center nem voltam. E zaklatott „életvitelhez" nehezen szoktam hozzá, ez is közrejátszott távozásomban. A másik ok; harminc éves voltam, gondolnom kellett már a futballt követő évekre is. Egyetemre jártam, a közlekedés szakra, a Volán akkor került fel s tőlük kedvező ajánlatot kaptam a jövőmet illetően. Akkor úgy döntöttem átmegyek a Czabán Samu térre, játszom, ameddig még megy a játék, aztán abbahagyom s a szakmában dolgozom. Aztán ez a terv is módosult némiképp.

— Mi módosította?

• Először egy meghívás. A VB-re készülő válogatottól. Erre bizony abban az időben aligha gondolhattam. A világbajnokságot követően pedig egy újabb váratlan esemény következett, ugyanis külföldi ajánlatot kaptam. Elfogadtam, így kerültem Belgiumba.

— Milyen egy belga átlagfutballista?

• Sokan közülük nálunk lehet, hogy nem játszanak az élvonalban. Igaz a mieink közül ugyancsak sokan nem jutnának idekint szerephez a legjobbak között. Itt a labdát finoman kezelgető, cselezgető típus ritkán üdvözöl. Legalábbis akkor nem ha nem rohanja végig a 90 percet, nem csúszik be a labdát vivő játékos elé, nem verekszik kellően. Ha csak „pengéz- ni" tud, elveszett ember, aki nem sok sót eszik meg a menők között. Amikor én kikerültem s először lementem az edzésre, az egymás közötti játékban láttam nem egy kifejezetten jól képzett, ragyogóan cselező srácot a keretben. Gondoltam, ezek itt a játékmesterek. Aztán később kiderült, hogy egyáltalán nem ez a helyzet. Az illetők az első csapat közelébe se kerülnek. Egyszerűen azért mert nem illettek bele a kinti stílusba, ahol a „módi" hátul keményen védekezni, onnan üres területre elő- rerugni a labdát s futni. Rengeteget és gyorsan, s úgy ütközni, hogy mindig az ellenfél bánja. Védő létemre az egész pályafutásom alatt annyi rúgást nem kaptam, mint most, itt kint.

— Rendszeresen játszottál klubodban?

• Tavaly két mérkőzésről hiányoztam mindössze.

— Milyen a viszony a belga és a külföldi játékosok között?

• Ha produkál a külföldi, akkor nincs baj. Akkor elismerik, akkor segítik őket a belgák. Ha viszont nem megy a csapatnak, akkor elsőként az idegeneken verik el a port, ami bizonyos fokig érthető is. Ókét azért vitték oda, hogy húzzanak, hogy vigyék a prímet. Mindez természetesen ösztönző is, hisz mindenki azt szereti, ha elégedettek teljesítményével s nem azt, ha szapulják.

— Hogyan boldogulsz a nyelvvel?

• Töröm csak a flamandot. Van tankönyvem amiből tanulgatok, eleinte nyelvtanárunk is volt. Ha szűkén is, de megértetem magam.

— Hogyan tovább?

• Jövő év közepéig szól a szerződésem. Utána már aligha maradok Belgiumban. Felettem is múlnak az évek, ebben a bajnokságban meg minden évben nehezebb talpon maradni. Kemény a harc a jórészt mély, sáros pályákon, itt huszonéves korban lett volna ideális a játék. Esetleg még elmennék Ausztriába egy-két évet játszani, de ha nem, akkor hazamegyek. De már nem futballozok. Befejeztem egyetemi tanulmányaimat, okleveles közgazdász vagyok, most már ebben a szakmában kell elkezdenem a „kis" lépéseket.

Lent a nagyteremben közben már gyülekeztek a szurkolók s Martos Győzőre vártak. Hogy két hajdani nagy játékosegyéniség. Rudas Ferenc és Dr. Dékány Ferenc társaságában a futballról beszéljen.

v.s.

COOPTOURIST