Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 101. szám
Edzéslesen a labdarúgóknál Délelőtt 9.30 óra. A labdarúgó öltözőbe érkezik az első játékos, Hajdú József. Mindjárt átöltözik, előveszi a Népsportot, kicsit keresgél a foci részen, aztán olvasni kezd. — Mi érdekli a sportújságból? — Először azt olvasom el, amit rólunk írnak, aztán az NB ll-ből a Siófok következik. — Miért pont a Siófok? — Együtt játszottunk, több játékossal baráti viszonyban vagyok. Közben érkeznek lassanként a többiek. Jancsika, Ebedli, Koch, Ju- dik. Szabadi, Pölöskei. A hang, amit egymásközt használnak, nem fukarkodik népies kiszólásoktól. Visszatérünk Hajdú Jóskához, aki 36 évével korelnökenk számít. A pályáról kerül szó, amit alagcsöveztek és terítik rá a gyepszőnyeget. — Hol játszik szívesebben? Az Üllői úton, vagy a Népstadionban? — Én az Üllői utat szeretem jobban, van aki a Népstadionra esküszik. Szerintem itt sokkal jobb a mérkőzés hangulata a nézőtér és a pálya közelsége miatt. Az ellenfelek is jobban tartanak a Fradi pályától. A Népstadion játéktere viszont nagyobb, a mi játékunknak, stílusunknak kedvez. Tíz perc múlva tíz órakor érkezik Nyilasi Tibor. — Szevasztok I — Szia! — Csoki!, Csoki! - ez már másik játékos, Ebedli Zoli. Ahol nem öltöznek, ott a legtöbb helyen zizeg a sportújság. Az egyik sarokban valaki az ifi meccsről beszél. — Csinálnának egy-két cselt, lenne szabad terület — állítja Kvaszta Lajos. Ez bizony ebben a társaságban is néha elkelne. Hétfő lévén a Totó sem maradhat ki. — Tudod min ment el? . . . Fiksz kettesre vettem az olaszmeccsből a hatost és a nyolcast. Az öltözők nadrágot keresgélnek, alsónadrág is jár. Ebedli fordítva veszi fel az alsónadrágot. — Kabala? — Á, dehogy, egészségügyi megfontolás — feleli. Más elhasznált feneke után én mindig fordítok az alsónadrágon. Percek alatt kiderül, hogy nem áll egyedül ezzel az elméletével és a tiszta, mosott alsónadrágokat csaknem mindenki fordítva veszi fel. Egymás után kerülnek a gyúró kezei alá, az öltözőt telíti a gyógyfo- lyadék szaga, majd lassan elindulnak a Gyáli út felőli edzőpálya felé. A társaságot Szűcs Lajos veszi elő, következnek a jól ismert gyakorlatok. Bemelegítés két cicás játékkal, gimnasztika, futás majd iramváltások és végül játék. Közben a vezetőedzővel Novák Dezsővel beszélgetünk. Kérdésünkre határozottan válaszol. — Nem igaz, hogy a klubok miatt lassúak a válogatott játékosok, gyenge az erőnlétük. Ugyanezt mondhatjuk mi is el, ha visszajön egy játékos a válogatottból. Bár az is igaz, hogy háromnapos edzőtáborozással nem lehet erőlétet javítani. A sokat emlegetett nyugati profi klubokban egy-egy edzés 40—60 percet tart, olyan gyakorlatokkal, amelyek a mérkőzéseket imitálják. Amit csinálnak, azt versenyszerzűen gyakorolják, ugyanolyan összpontosítással, mintha tétre menő küzdelem lenne. A mi feltételeink erre még nem alkalmasak. Néhány Szűcs intelmet jegyzünk fel, amit hol megrovásnak, hol serkentésnek szán. — Karcsi, neked nem szólok többet ... (Jancsikát vette célba). — Az semmi Laci, csak imitálod .. (Ez Szabadinak szól). — Lehet mást is csinálni a kettős karhúzáson kívül (Ez jóformán mindenkinek intést jelent). — Sanyi miért állsz ott már egy hete, mint egy faszent (A hasonlat lehet, hogy nem éppen ezzel a szóval hangzott el, de Murai megértette). — Gyerünk Laci, ne a surranod nézd . . . (Szokolai mindjárt felemelte a fejét és hagyta a cipőjét, amit egy „luftrúgás" után vizsgálgatott megkülönböztetett figyelemmel). Nem vagyunk valami sokan a pálya szélén. Lassan összegyűltünk nézőként úgy hatan. — Még a Császár, Albert idejében egy-egy nagyobb meccs előtt háromnégyezer szurkoló is ellátogatott az edzésre — emlékezik Bíró Béla írógépműszerész kisiparos, aki még az öltözőbe is belátogathat és alsózni szokott a játékosokkal. — Hogy hogyan megy a lap? — kérdi vissza. — Csalnak, a Pogány a főcsaló — mondja nevetve, ki tudja melyik csatár trükkjére emlékezett vissza. Alacsony sovány szurkoló csatlakozik hozzánk. — Mi van Józsikám? — kérdezi az írógépműszerész. — A szívem visszahúz, szeretnék visszajönni — panaszolja Papp József, aki két évvel ezelőtt még pályamunkás volt a Fradin, de egy vita után kilépett. A túlsó oldalon ketten beszélgetnek a korláthoz dőlve. Bak János Kelenföldről látogatja a zöld—fehér játékosok edzéseit. — Tizenkétéves korom óta vagyok Fradi szurkoló. Ötvenhatévesen leszá- zalékolás előtt állok, majd aztán többet jöhetek el — talál örömöt az ürömben. — Húsz éves tagságom van — mondja mellette a 63 éves Mihályka János. — Előtte is Fradista voltam, de ezt a húszat igazolni is tudom. De nem ez a fontos, hanem az, hogy jól játszanak a gyerekek, köztük a kedvenceim, Szabadi, Szokolai és a kis Pogány. Aztán fiatalosan elszalad, hogy egy kaput tévesztett labdát visszarúgjon Zsiborás Gábornak. Toldy Ferenc
