Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 100. szám

A mi játékosunk volt:

Géczi Istv án

néhány nagy védése is", akkor meg a sok nagy védés után, hogy „de egyszer alászaladt a labdának" ...

— A fájós vállal is akadt azért diadalod.

— Egy-kettő. Például, ahogy eljutottunk a KEK döntőig. A Zvezda, a Malmö és a Liverpool „testén" keresztül.

— Apropó Liverpool. Ezt a találkozót a legnagyobb meccseid közé rangsorolod te is?

— Hogy vagy Pista? — tettem fel az első nagyonis elcsépelt, mondhatni rutinkérdést az egykori kiváló kapuvédőnek. De nem azért, mert nem tudtam mit kérdezni tőle, hanem mert valóban érdekelt, hogy érzi magát a sportember.

— Köszönöm, megvagyok — mondta s letelepedett mellém a Lehel utcai BKV sporttelep beton lelátójára. — Nyugodtan mondhatom azt is jól, ugyanis a meccseim előtt, amikor a játékra készülök, akkor mindig elfog egy kellemes érzés.

A meccs, amire Pista készült, ezúttal nem volt olyan rangos, mint annak idején, évekkel ezelőtt az a sok, amelyeken a kapuvédő annyiszor bizonyította kivételes képességeit. Most az FTC öregfiúk csapata készült összecsapni az Előre legénységével, s Pista ezt a játékot is komolyan vette. Mint mindegyiket, amelyen a kapu elé állt.

— Egy kis „történelmi" visszatekintés is kell a pályádról — mondtam.

— Kezdjük ott, amikor a Ferencvároshoz kerültél.

— 1962 ennek a dátuma. Az érettségi után három nappal. Mészáros Dodó bácsi hozott fel Egerből, aki azok közé az edzőim közé tartozik, akit különösen tisztelek. Persze nem ő az egyedüli szakember, akire igazán jó szívvel s nagy szeretettel emlékszem, vannak többen is, akik segítettek, egyengették az utamat a pályán.

— Mikor védtél először az első csapatban?

— Ugyanebben az évben. Augusztus 26- án a Vasas ellen.

— Minden pályádat érintő dátumot ilyen pontosan tudsz?

— Az emlékezeteseket illendő megjegyezni.

— Milyenre sikeredett akkor a premier?

— Kikaptunk 2 : O-ra. De az újságok azt írták, nem volt rossz, amit csináltam. Mit mondjak, jobban örültem volna, ha mi nyerünk. Ezután még ötször szerepeltem az őszön, majd szünet következett, mert eltörött az ujjam. Egy védésnél egy kicsit mélyen nyomtam bele a földbe.

— Később kapusok jöttek s mentek a

zöld—fehér klubtól, de te álhatatosan vívtad a magad küzdelmét.

Bólintott.

— Hát igen. Védtem együtt Horváth Gyurival, Szágerral, Aczétlal s még sorolhatnám. Ami pedig az álhatatosságot illeti, én a versenytől sohasem féltem. Sőt, kifejezetten jót tett, ha volt kivel versengenem.

— Első nagy éved a csapatnál?

— 1964. Megnyertük a bajnokságot és a kupát is.

— A következő?

— 1965. Mint egyetlen magyar labdarúgó csapat elhódítottunk egy rangos európai trófeát, a VVK serlegét. Ráadásul nem is akármilyen körülmények között. A két döntő helyett csak egyet játszottunk, azt is Torinóban. A remek Juventus otthonában.

— Sok munkád volt azon a találkozón?

— Szó, ami szó, akadt. Egy-egy lövésnél még ma sem tudom, hogy is maradt ott a kezembe a labda.

— Még ott voltál más kupadöntőkön is.

— Igen. Még kettőn. De sajnos akkor nem mi győztünk.

— Válogatottságaid száma?

— Huszonhárom. S ez az amit fájlalok. Mert szerencsésebb esetben a félszáz fölött lehetne, mi több, közelebb a százhoz, mint az ötvenhez.

— Mit értesz szerencse alatt?

— Mondjuk, ha jobban kedvel a kapitány, De erről már utólag nem érdemes polemizálni, főleg nem siránkozni.

— A Ferencvárosban viszont kivédhed- ted magad kedvedre. Vagy nem?

— Ahogy vesszük. A statisztika szerint én vagyok az, aki a legtöbb mérkőzést védtem ebben az együttesben. Több, mint háromszáz bajnokin őriztem a hálót az egyéb díj, kupa s nemzetközi összecsapással ez a szám kiteszi az ötszázat is. Ennek ellenére van egy kis hiányérzetem.

— Arra gondolsz, hogy nem kellett volna még olyan fiatalon, harmincegy éves korodban visszavonulnod?

— Igen, arra.

— A te kezedben volt akkor is a döntés. Miért hagytad abba, hiszen egy kapus harmincegy esztendős korában még jóformán „tinédzser".

Megkeményedtek egy kicsit az arcán a vonások.

— Volt egy súlyos vállsérülésem, azzal akkor elég sokat szenvedtem. De nem ez volt az alapvető ok. Abban az időben söpört végig nálunk az a bizonyos fiatalítási hullám s az elsodort engem is. Mi voltunk azok, akiket a harmadik x-nél elkezdtek kikiabálni a csapatból. Hajdanában húsz év körül azt mondták még akkor is, ha az ember kapott egy potyagóit, hogy „de volt

— Igen. Annyi szépet és jót ritkán írnak le kapusról, mint rólam az angol lapok.

— Emlékszem a repülőtérre az egyik angol vezető kihozott egy láda whiskyt is neked, mert mint mondta, ilyen teljesítményt ő még sohasem látott.

— Mondhatom jól esett a dolog. Persze az italt nem egyedül ittam meg, jutott belőle a többieknek is. Hisz közös volt az ottani jó munka is, még ha nekem egy kicsivel több jutott ki belőle.

— A sok emlékezetes csata közül még melyik az, amelyiket a bravúrok címszó alatt könyvelsz el?

— A Brazília elleni összecsapás Rióban. Csak Pelé hiányzott a világbajnok csapatból, úgy játszottak, mint az ördögök, mégsem kaptunk ki. 0 : 0 lett. Aztán még a párizsi 2 :0-ás győzelem is nagy tett volt, de gondolom az a sok szürkébb, de azért izgalmas „hétköznapi" mérkőzés az, ami után a szurkolók megőriznek emlékezetükben.

— A tanári diplomádon kívül szakedzői képesítésed is van. Ez utóbbit nem kívánod használni?

— Korábban használtam. Öt évig a Fradiban dolgoztam. Kis híján az egyik foglalkozáson haltam meg. Összefutottam az egyik ifikapussal s nem sok hiányzott, hogy elpatkoljak. Mondta is dr. Buda Pál, aki visszahozott a másvilág küszöbéről, hogy nem kis szerencsém volt. Ha nem olyan erős a szervezetem, akkor most ne., elmélkednénk itt a múltról. De, hogy a kérdésnél maradjunk, energiámnak döntő részét leköti az egyetem, ahol tanítok s a helyi sportkört irányítom. No, és mellette az egyetemi futballcsapatot is.

— Tehát nincs szabad kapacitásod?

— Azt jórészt felemészti a két gyerekem versenyeinek figyelemmel kísérése. Kislányom a Vasasban kézilabdázik, már a felnőtt keretnek is a tagja, volt ifiválogatott is. A fiam az Újpesti Dózsa jégko- rongozója. Kapus s ő is szerepelt az ifjúsági válogatottban. De azért marad még egy kis energiám. Társadalmi munkában szívesen segítenék azoknak, akik ezt igényelnék. Ha kérnek, szíves örömest megyek, kilincselni viszont nem fogok csupán azért, mert dolgozni szeretnék.

— A szíved még ma is a zöld—fehérekért dobog?

— Ez csak természetes. Kijárok a mérkőzéseikre, ha tudok, játszom az öregfiúknál s ugyanúgy szeretem ezt a klubot, mint akkor, amikor a mezét viseltem.

Aztán ment, mert eljött az idő, hogy viselje újból az FTC emblémás trikót. Háromnegyed négy volt s négykor kezdtek az öregfiúk.

Várkonyi Sándor

COOPTOURIST