Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 98. szám
Kerekasztal beszélgetés - utánpótlás ügyben I kisebb labdarúgó személyiség irányítja, mint a sokszoros válogatott, aranylabdás csatár Albert Flórián, az elmúlt évben vele közösen dolgozó szakember, Perlaki István pedig a serdülő I edzője. Mi sem kézenfekvőbb, mint őket kérdezni arról, hogy tényleg olyan könnyű a dolguk, ma is nagy a választék az Üllői úton, mint hajdanán? Az utánpótlás „kerekasztal konferencia" résztvevői kényelembe helyezték magukat a karosszékekben s Albert kezdte a válaszadást. — Nos, ami a régi értelemben vett „ostromot" illeti, úgy érzem az már a múlt. Persze ma is jönnek hozzánk gyerekek szép számmal, de a régi, igazán nagy vonzerejéből sajnos veszített a labdarúgás. Nem csak másutt, nálunk is. Valamikor maga volt a dicsőség, ha a jelentkező itt ragadt a klubnál. Nem küldték el és az intéző azt mondta neki, ha legközelebb jön, hozzon magával egy fényképet is. Valamikor ez jelentette az első sikert, első boldogságot. Manapság? Az elmúlt évben volt úgy, hogy az ifi III alig tudott kiállni, olyan kevés játékosa volt Horváth „Apinák”. PERLAKI: Persze azért jönnek gyerekek, kicsik is, nagyobbak is szép számmal. És tehetséges is akad közöttük. Nem is egy. • És hol vannak ezek a gyerekek? ALBERT: Zömmel a serdülő csapatoknál. PERLAKI: Igen, ott van sok ügyes fiú. • És mikor onnan kinőnek? ALBERT: Akkor kezdődnek a problémák. Attól kezdve jön az a kor, amikor a játékszeretetnek osztoznia kell sok más egyébbel, mint például koncert, disco, lányok s még sorolhatnám. A tanulás is jobban leköti a mai gyerekeket, sokan egyetemre, főiskolára pályáznak, ezügy- ben pedig sok időt kell a könyvek társaságában tölteni. Előbb csak a második helyre, később mind hátrább kerül rangsorban a futball. Azért hozza a legkevesebb áldozatot a gyerek. Pedig a labdarúgás ugyanúgy teljes embert kíván, mint akár egy szakma elsajátítása. Hogy ebben a játékban a legtehetségesebb is vigye valamire, ahhoz keményen meg kell dolgoznia. De a kemény munkát már egyre kevesebben vállalják. PERLAKI: Ahogy átlépi a gyerek a serdülő korhatárt, óriási változáson megy keresztül. A kedves, szófogadó apró kis emberkékből egyre nehezebben kezelhető kamaszok válnak. Valóban a futballt is másként szeretik már. Oktatásuk, nevelésük bizony sokszorta több energiát követel. Több türelmet, ha lehet még gondosabb foglalkozást. Ekkor jön a munka legnehezebb része, a tehetség végső kibontatkoztatása. Mert a törések általában erre az időszakra esnek. ALBERT: Es a törés könnyen megy. Mint mondtam, a munka sokasodik, fokozni kell tehát a szigort, viszont manapság mivel tudja egy ifi-edző úgy istenigazából megfogni a játékosait? Haza zavarja? Kihagyja a csapatból? Ezzel legfeljebb azt éri el, hogy nem jön többé a srác, s nem marad játékosa. Persze nem csupán a gyerekek a hibásak az elkal- lódásban, hanem a körülmények is. A megváltozott élet, a papa s a mama túlzott ajnározása, mi több a jelen versenyeztetési rendszer is. A játékosok ahogy közelednek az ifikor végéhez, úgy kezdik felmérni helyzetüket, lehetőségeiket. Tudják jól, hogy a zömüket nem foglalkoztathatja tovább a klub, legfeljebb egy-két kiöregedő if istának jut szerződés a nagyok között. A nagyobb rész tehát idő előtt feladja a versenyt. Az egyik hangulata átragad a másikra, úgy, hogy a bajnokság közepétől inkább a játékosok szeszélyére semmint a szakmai munkájára támaszkodhat az ember. Ha lelkesebb, az ,,úgyis mennünk kell innen a bajnokság végén" csoport, akkor van remény a jobb eredményekre, ha kevésbé, akkor aligha terem már babér az együttesnek. Viszont ha még itt lehetne tartani őket egy-két évig, egészen biztos más lenne minden. Ha lenne egy junior bajnokság, akkor ezek a gyerekek nem arra készülnének, hogy egy NB ll-es, vagy egy területi bajnokságban szereplő csapatot csípjenek meg maguknak, hanem itt, nálunk akarnának bizonyítani. S lehet, hogy közülük jónéhány egy-két év alatt beérne, erőssége lenne az NB l-es csapatnak. PERLAKI: Az otthon, a család, a szülők is sokat tudnak segíteni nekünk. Ha igazán az életre nevelik gyerekeiket, ha tesznek azért, hogy a fiúk a mindenkori cél eléréséért igenis megtudjon küzdeni, akkor a mi kezünkre játszanak. Akkor ezek a fiatalemberek a pályán is karakterek lesznek, a sportban is megszenvednek — ha kell — a diadalért. ALBERT: Sokszor elfárad az ember, egy-egy kudarc után úgy érzi napok, hetek munkája ment 90 perc alatt tönkre. Viszont mindent egyszerre elfelejt, ha sikerül tűzbe hozni a gyerekeket, ha csak egy kicsit is szembetűnik, amit sok időn át gyakoroltatott, valamit kamatozott. Mert van azért úgy is, hogy mennybe megy egy edző. Igaz Pista? Perlaki nevetett egy jót. — így bizony — mondta. Albert megmagyarázta a dolgot: — A legutóbbi meccsen történt, amikor a mester a mérkőzés hajrájában ugyancsak szorongott, hogy vajon sikerül-e valahogy belőni a harmincadik gólt. Sajnos ez már nem ment. Huszonkettőnél többre a jó istennek sem futotta. Ilyenkor az edző mi mást tesz, mint a mennybe megy. És másnap újult erővel lát munkához. A kerekasztal beszélgetés itt ért véget. V. S. 17
