Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1975. szeptember
így árad a szó Toldi Gézából. Jóformán kérdezni sem kell, örömmel beszél egyesületünkhöz fűződő emlékeiről. Érezni szavain, hogy még ma is mindene ez az egyesület. Ugyanolyan lelkesedéssel beszél a Fradiban eltöltött éveikről, mint amilyen szívjátékos volt annak idején a pályán. — Természetesen — folytatja, — nemcsak sikereket, élményeket kaptam a Fraditól, hanem útravalói az életre is. Figyelemmel kisérték magánéletemet, és ösztönöztek, hogy befejezzem középiskolai tanulmányaimat, és állást biztosítottak számomra. Ha úgy látták, hogy magánéletemben hibát akarok elkövetni, időben figyelmeztettek és én azt mindig köszönettel vettem. Meggyőződésem még ma is, hogy szüleim után legtöbbet az egyesülettől kaptam, és ezért ma is hálás vagyok .. . Aztán szeretettel veszi kezébe a legújabb kupát, — törzse szépen mintázott labdarúgókat ábrázol — rajta a vésett szöveg: TOLDI GÉZA VÁNDORDÍJ. A kupa két példányban készült. A kisebb mását minden évben az egyesület legjobbnak tartott játékosa kapja, a nagyabbra pedig felvésik a nevét Bálint László mellé, aki e szép vándordíj első védője. — Nagyon szeretném — folytatja Toldi Géza —, ha ez a vándordíj is ösztönözné a csapat tagjait olyan lelkes játékra, mint amilyent Bálint Laci mutatott az elmúlt években, örülnék, ha minden évben kellemes gondot okozna a szakosztálynak: ki kapja a vándordíját. Ez a csapaton belüli versengés is elősegítheti a további jó szereplést. Itthoni tartózkodása ideje alatt természetesen az edzéseket is rendszeresen látogatta Toldi Géza. Nem érdektelen véleménye tehát a mai magyar labdarúgásról, a mai Fradiról. — Többet tudnak a mai játékosok mint mi a harmincas években. Ez természetes, hiszen többet és intenzívebben edzenek, kitűnően képzett szakemberek irányításával, akik kihozzák a maximumot a játékosokból — ha azok is úgy akarják. Ügy látom, minden előfeltétel biztosítva van ahhoz, hogy kilábaljon a magyar labdarúgás és a Fradi is a középszerűségből. De szívvel is kell csinálni. Az FTC nagyon tehetséges gyerekekkel és nagyon okosan fiatalított, ami biztosíték arra, hogy ismét sok örömet okoznak majd mindannyiunknak. Az új csapat építése természetesen időt, türelmet igényel a szaik- vezetéstöl, de mindenek előtt lelkes szurkolóinktól, akik sportszerű buzdításukkal, türelmükkel sokat segíthetnek a csapatépítés nehéz munkájában. Ha ezzel az észrevételemmel a szurkolók is egyetértenek, ismét nagy lesz a Ferencváros. Mert ha valaki, én tudom, mit jelent közönségünk szeretete és buzdítása . . . FTC SPORTLÉTESÍTMÉNYEK 1091 Budapest, Üllői út 129. Azonnal felvesz: Főfoglalkozású SEGÉDMUNKÁSOKAT, TAKARÍTÓNŐKET, PORTÁSOKAT Jelentkezni lehet a Munkaügyi Osztályon 7