Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1976. május
KETTEN A MAIAK KÖZÜL Megyesi István — Melyik mérkőzés a nehezebb? Megyesi István elgondolkodik, majd ezt mondja: — Mindhárom más és más. Az Üj pesti Dózsa elleni találkozó az év mérkőzése lehet, hiszen a válogatottak egész sora egymás ellen bizonyíthatja, hogy mit is tud a labdarúgás művészetéből. Az MTK-VM elleni találkozó pedig hagyományai miatt fontos: örökrangadó. Ráadásul mindkét csapat fokozott figyelmet fordít az ellenünk való felkészülésre, szereplésre, hiszen az őszi eredményekért a Dózsának, és az MTK-VM-nek is van — illetve lenne — törleszteni valója. A lilafehéreket 4:l-re, a kékfehéreket pedig 3:l-re győztük le. Nehéz 90 perc vár ránk a Bp. Honvéd ellen is. — Most is győznek? — Szeretnénk. Ez nemcsak az én tervem- vágyam, hanem társaimé is. — Hol és min dőlhetnek el a rangadókon a két pontok? — A frisseségen! Az Újpesti Dózsa játéktudása nagy, újra a régi a Honvéd, az MTK-VM harcos, lelkes együttes lett, de ilyen erényeikért mi sem megyünk a szomszédba... A jobb felkészültség dönthet, remélem mi leszünk a frissebbek, s ezzel gól- erősebbek. És ha valaki tudja, hogy mi dönthet egy rangadón, akkor Megyesi István az. Marios Győző A jobbhátvéd Martos Győző sok mindenben különbözik hátvédtársától. M egyesitől: fiatalabb, még az NB I-ben nem „százados"’ (nem szerepelt száz NB I-es mérkőzésen). — Amiben megegyeznek: jó védőjátékos, s hasonlóan Megyesihez, gyakran segíti felfutásaival, beadásaival a támadásokat, s ő sem saját nevelés; Rákoskeresztúrról került az FTC-be. A rangadókon, a Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa és az MTK-VM ellen is sokszor szerepelt, van tehát tapasztalata. — Mindig nagy csatát hoznak a három klub elleni mérkőzéseink — mondta. — S igazán jóstehetség kellene ahhoz, hogy az ember előre meg tudja mondani, hogy most mi következik ... — Meg se próbálja? — Nem vagyok a szavak embere, én inkább cselekszem. — És a három rangadón? — Maradéktalanul betartom a taktikai utasítást, s ha lehetőség nyílik felfutok, s megpróbálok pontosan beadni. Remélem ennek hasznát veszik majd a csatárok és a középpályásak. Sok gólt szereztünk már így!... — Mi lesz az eredmény? — Mindig úgy lépünk pályára, hogy nyerni akarunk. A Dózsa, a Honvéd és az MTK-VM ellen is így lesz. Szükségünk van minden pontra, mert meg szeretnénk ínyerni a bajnokságot. De ellenfeleink is azzal a szándékkal lépnek pályára, hogy pontot, pontokat szerezzenek. Ezért is lesz izgalmas a három mérkőzés. 14