Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1976. december
úszásban, az atlétikában vagy több más sportágban. Fizikai, erőnléti, gyorsasági fölényben voltak, s ezért nem sértődtem meg, amikor az egyik hazai újság azt írta, hogy valósággal „elsöpörtek” bennünket. Sokat kell tennünk, hogy a magyar labdarúgásban már kétségtelenül fellelhető fejlődést meggyorsítsuk, nagyobb léptekkel haladjunk előbbre. Megvallom, nagyon örültem, hogy Dalnoki Jenő edző ennyire tárgyilagosan ítélte meg csapata szereplését az BEK-ben a Dynamo ellen. S mielőtt újabb témát boncolgattunk volna, azt kérdeztem, kik nyújtották a legjobb teljesítményt? A SZABÓ-ÜGY — Sok kimagasló játékot nem láthattam — válaszolta. — Az első két kupamérkőzés a luxemburgiak ellen könnyed, játékos futballt hozott nekünk, a második „menet” körülményeit viszont már érintettem. Martos és Bálint nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, mindvégig nagyon igyekeztek, rajtuk nem múlott a kiesésünk. De ha már dicsérek, szeretnék korholni is. Szabó Ferenc sok gondot okoz nekem azzal, hogy nem igazolja azt a bizalmat, amelyet iránta érzek és érzünk. Nem szépítem a dolgot: gyengén futballozik és előbb-utóbb valamilyen formában meg kell oldanunk az ő kérdését. Tehetségét nem vitatom, de a játéka elégtelen. Nem mozog eleget a pályán, jóformán semmit sem vállal magára és a gólokkal is adós. Nem azt játssza, amit egy középcsatárnak játszania kellene! — Ha már Szabót érintette, milyennek tartja a jelenleg rendelkezésére álló játékosállományt? — Kétségtelen, hogy vannak kiforrott, kitűnő labdarúgóink s tehetséges fiataljaink. De aligha tudunk előbbre lépni, amíg nem lesz legalább 16 egyforma tudású, ütőképes játékosunk. Sajnos, csak saját nevelésű játékosokkal ezt nem tudjuk megoldani. Égetően fontosnak tartjuk, hogy az úgynevezett „hiányposztjainkra” tudjunk máshonnan igazol- ni. Ügy érzem, a Ferencváros jó vagy rossz szereplése nemcsak IX. kerületi kérdés, hanem az egész magyar labdarúgást érinti. Ezért nem lehet közömbös, hogy milyen erejű csapattal indulunk a nemzetközi tornákon, képviseljük a magyar színeket. Bízom benne, hogy az átigazolási időszakban sikerül néhány olyan játékost szereznünk, akik kiegészíthetik a mostani 80—90 százalékban saját nevelésűekből álló gárdánkat. És akkor eggyel kevesebb akadállyal vehetünk részt akár az Európa Kupában, akár más tornán. HULLÁMZÓ TELJESÍTMÉNYEK — Emlékszem egy korábbi beszélgetésünkre, amikor azt mondta, hogy a Ferencváros 1975. és 1976. évi tavaszi eredményei várakozáson felüliek, a csapat valójában többet nyújtott, mint amire számítani lehetett. Ha ilyen szemszögből nézzük az őszi bajnoki szereplést, az elég hullámzó teljesítményeket, akkor ez lett volna a .,megfelelő"? — Ezt így nem mondanám, de kétségtelen, hogy számítottam visz- szaesésre, hullámvölgyre, amit súlyosbított a sok sérülés, öt-hat játékos kiválása. Vajon a Dózsa, a Honvéd vagy a Vasas tudta volna a kulcsembereit pótolni? Azt hiszem, egyértelmű lehet a válasz. De szeretném kihangsúlyozni, a körünkben nincs pánik, nem veszítettük el a fejünket, a több gyengébb bajnoki eredmény, vagy a drezdai 0:4 miatt sem. Biztos, hogy tavaszra újból egyenletesebb teljesítményre lesz képes a csapat, s versenyzünk a bajnoki címért. Érettebb, tapasztaltabb ez a társaság, mint akár két éve vagy egy éve volt. De türelmet én mindig kértem, hiszen anélkül nem lehet dolgozni. A klub vezetőitől ezt mindig megkaptam és ma is megkapom, de sajnos akadnak olyanok, akik akár a pályán, akár azon kívül olyan hangot ütnek meg és olyan jogokat akarnak maguknak formálni, ami talán egy kicsit nevetséges is. . . És Dalnoki Jenő beszélgetésünk alatt ezúttal első ízben kelt fel a székről, fiókjából néhány levelet tett az asztalra, amelyet „állítólagos” Fradi-szurkolók írtak neki. Azért gondoltuk, hogy „állítólagos”, mert aki a klub hívének, barátjának érzi magát, az még a legnagyobb elkeseredettségében sem írhatna hasonló, nyomdafestéket nem tűrő mondatokat. S mindez az Európa Kupa-szereplés után történt. — De még ez is kevés, mert alighogy hazaérkeztünk Drezdából, hallottuk, „küldöttség” járt a klubházban, a vezetőkkel akartak beszélni — s néhánnyal beszéltek is. Többek között ilyeneket mondtak: „Ügy döntöttünk, itt az ideje, hogy már rendet csináljunk a labdarúgó-csapatnál. ..” Gondolom, nem kell folytatnom. Valóban érthetetlen, hogy akadnak a szurkolók körében olyanok, akik a buzdítást, a lelkesítést, az aggódást összetévesztik — a beavatkozással. Érthető, hogy Dalnoki Jenő, aki 31. évét tölti az Üllői úton, néha elkeseredik és többek között ilyen okok miatt is, másoktól kér tanácsot: „Van értelme, hogy tovább csináljam?” „Van!” — válaszoltam, mert a kérdést nekem is feltette. Egyetlen labdarúgóedző sincs könnyű helyzetben, hát még azok, akik szinte állandóan reflektorfényben állnak. A FTadiban pedig mindig különösen nehéz dolga volt és van az edzőnek. De a szakemberek is a „csatákban” edződnek meg igazán. Dalnoki Jenő pedig megszokta a szikrázó csatákat, még játékos korában. Ebben maradtunk, s a búcsúzáskor már csak egy „adósságomat” törlesztettem: gratuláltam a születésnapjához. December 12-én volt 43 éves. További sok sikert, Mester! KOZÁK MIHÁLY 92 esztendős korában elhunyt Borbás Gáspár dr„ az FTC egykori válogatott játékosa, a magyar labdarúgás nagy öregje. Borbás dr. a maga korának nagy játékosegyénisége volt. Játékát a pompás iabdake- zelés, gyorsaság jellemezte. Az FTC első bajnoki gólját 1901-ben ő lőtte, valamint nevéhez fűződik a magyar válogatott első gólja (1903). Nemcsak mint labdarúgó, hanem mini: atléta is átlagon felüli képességekkel rendelkezett. Tagja volt az 1912-es olimpián vigasz- dij győztes magyar válogatottnak. Élvonalbeli labdarúgók között ő szerezte meg elsőnek a doktori címet. (Egykori felvétel Borbás dr.-ról).
