Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1977. október
Látszólag tulajdonképpen semmi rendkívüli nem történt, amikor az országos kerékpáros pályabajnokság 4000 méteres üldöző csapatszámában az FTC négyese elsőként célba ért. Ök voltak az esélyesek, ők nyertek. Ml van ebben? A csapatban azonban ott hajtott egy huszonöt éves szőke kerékpáros, akinek nemcsak egy bajnokság volt e győzelem, hiszen az eredményhirdetéskor versenyzői pályafutásának ötvenedik országos bajnoki aranyérme került a nyakába. Szűr István, az említett kerékpáros éppen tíz esztendeje került az FTC-hez. Már az első edzéseken látszott: nagy ígérettel, tehetséges, szorgalmas versenyzővel gazdagodott a szakosztály. Már az első évben megnyerte első aranyát — a serdülők között. Ezt újabb három serdülő-, hat ifjúsági-, tizenhat junior- és huszonnégy felnőtt bajnoki győzelem követte. Ez utóbbi adat egyúttal azt is jelenti, hogy az országos felnőtt bajnokságokat nézve, eddigi legeredményesebb^ kerékpárosunk Szűr István. (A korábbi csúcstartó, az FTC egykori kitűnő kerekese, Éles Ferenc volt huszonkét felnőtt aranyéremmel). — Valóban, szakosztályunk legeredményesebb versenyzője — állapította meg edzője, Schillerwein István. Az FTC kerékpárosai eddig nyolcvanhét felnőtt aranyérmet szereztek és ebből Szűr egymaga majdnem az egyharmad részét. Időeredményeit tekintve az utóbbi időben kissé megtorpant, de a hozzá fűzött remények beváltására van idő, még fiatal versenyző. Tízéves pályafutása alatt mindenféle országúti pályaszámban győzött legalább egyszer, csupán az országúti 100 km-es csapatversenyben nem sikerült gyarapítani az aranygyűjteményét. Pedig kétszer is csak néhány másodperc választotta el ettől. Melyik is volt a legsikeresebb éve? Talán 1974. Ekkor l:09.4-et száguldott 1000 méteren, fő számában, amelyben 1972 óta mindig övé lett az aranyérem. Az említett időeredménynél magyar versenyző betonpályán nem ért el jobb eredményt, sőt idehaza a Millenárison még a híres külföldi „menők” sem. Vagy talán 1975? Akkor a pályán mind a négy olimpiai számban — páratlan sikerként — bajnok lett. De annak az évnek volt egy szomorú eseménye is. Négyéves kemény küzdelem után kijutott álmai versenyére, a világbajnokságra, de ott rutintalanul, megijedve a nagy lehetőségtől, nem úgy szerepelt, ahogy ő is, a közvélemény is várta. 1970, 1974, 1975. Egy sikeres versenyzői pályafutás állomásai. Egy- egy újságcikk ezekből az évekből. „A barátaimmal egyszer elhatároztuk, hogy kijutunk a müncheni olimpiára, fin még állom a szavam" — mondta 1970-ben, amikor tagja lett a felnőtt válogatottnak. Aztán mégsem vitték ki Münchenbe, sőt a következő olimpiára sem. Keserű emlékek. .......ismét valami nagy elszántság le tt úrrá rajtam: az nem lehet, hogy ne sikerüljön! És egyre jobban hiszem, hogy sikerülni fog ... nagyon megnyerte a tetszésemet egy mondat, amit a televízióban hallottam: a lehetségest még ma elvégezzük, a lehetetlenre egy kis türelmet kérünk!” — nyilatkozta 1974-ben a csúcsjavítás után. És valóban minden lehetségest megtett. Külön étrendet állíttatott össze magának, soha annyit nem hajtott, mint akkor. Aztán a világbajnokság előtt 1975-ben derűlátóan jegyezte meg: „A nagy eredmények elérése sok áldozattal, lemondással jár, amelyek már sohasem térülnek meg. De kárpótolná mindezt egy nagy élmény”. Az igazi nagy élmény, egy világversenyen elért nagyobb siker — év közben, kisebb jelentőségű nemzetközi csatákon nem egyszer kapott el már rangos pályásokat — azonban még várat magára, még benne van Szűr Istvánban. — Tulajdonképpen az fáj a legjobban — mondta —, hogy nem tudom mire lennék képes, ha ugyanolyan felkészülési és versenykörülményeim lennének, mint a külföldi ellenfeleimnek. Mert a pályakerékpározás lassan már csak nálunk lesz idénysport. Máshol a fedett pályákon télen, nyáron készülhetnek, versenyezhetnek. Meg aztán nyilván az edzésmódszereinkkel is van valami baj. Mi nem tudunk valami lényegeset, amit a nálunk jobbak ismernek. Pedig idehaza is vannak fanatikus versenyzők. Én is közéjük sorolom magam. Csakhát a fanatizmus egymagában kevés. Ha sok-sok áldozat árán sem jön a várt eredmény, a versenyző kételkedni kezd a sikerben. A reménykedés, a céltalanság, az új út keresése. Szűr István pályafutását is végigkísérő dolgok. Ez a páratlan hazai sikersorozat ötven aranyérme azonban minden keserűség ellenére nagyszerű teljesítmény. Hóban, sárban, szélben az országutakon eltöltött kilométerek, pályán a számolat- lan körök, félkörök gyorsító hatásának eredménye. Mert igazából sohasem adta fel. Bizonyítani akarta a barátoknak a segíteni akaróknak, hogy nem hiába bíztak benne, az ellenszurkolóknak pedig, hogy korai még a „temetése”. — Jövőre változtatok a felkészülésemen. Megbeszéljük az edzőimmel, hogy külön fogok dolgozni. Nem adom fel. Nekem az nem cél, hogy az eddigi eredményeimnél leragadjak. Ismerve Szűr István makacs útkeresését, akaraterejét, biztos, hogy a jövő évi bajnokság végeztével újabb aranyakkal szaporodik majd ez a csodálatos éremgyűjtemény. KOCSI TIBOR Szűr István *
