Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1977. október

Három „aranykezű” vízilabdás 1977, augusztus 21. E naptól kezdve dr. Stein­metz János, Wiesner Tamás és Gerendás György büsz­kén viseli az Európa-bajnok címet, s hónapok után is büszkén nyilatkoznak a skandináviai napokról, Jön- köpingről. De mielőtt átadnám a szót a három kitűnő spor­tolónak, még szeretném el­mondani, hogy szemtanúja voltam szereplésüknek, izgalmas mérkőzéseiknek, gyakran találkoztam velük a Roseniundsbadet uszodá­ban. Szinte állandóan együtt voltak, együtt vitatták meg a mérkőzéseiket, beszéltek arról, hogy mi lesz és együtt örültek a győzelmeknek, összetartotta őket a zöld- fehér szín, az, hogy Fradis- ták, s nemcsak a magyar válogatott tagjai, hanem az FTC-nek is erősségei, büsz­keségei. — És még egy szobában is laktunk, úgyhogy való­ban elválaszthatatlanok vol­tunk egymástól —, mondta „kiegészítésként”, a korel­nök, a kapus, dr. Steinmetz János, aki már 13 esztendeje az FTC sportolója. Aztán így folytatta: — Igaz, én csak egy mérkőzésen védtem, a nyugatnémetek elleni talál­kozón, de a többi legalább olyan izgalmas volt nekem, mintha ott lettem volna vá­logatottunk kapujában. Fe­lejthetetlen marad ez az Európa-bajnokság, nekem azért is nagyon értékes, hogy ott lehettem, mert utoljára 1970-ben, ugyan­csak Európa-bajnokságon védtem világversenyen a magyar válogatott kapuját. — Ebben mi teljesen egyek vagyunk, mert nekem is az 1970. évi barcelonai Európa-bajnokság volt az utolsó nagy eseményem, — kapcsolódott a beszélgetésbe Wiesner Tamás. — Ezúttal négy mérkőzésen játszot­tam; a szovjet, a holland, a román és az olasz csapat ellen, s nagyon boldog va­gyok, hogy egy rendkívüli képességű, kiváló magyar válogatottnak lehettem a tagja. Sok csalódás után ez nagy örömet jelentett ne­kem! a legfiatalabb, hiszen Stein­metz 30, Wiesner 27 éves, Gyuri pedig csak 23. ö vi­szont azzal is dicsekedhet, hogy olimpiai bajnok. — Igen, tavaly ott voltam Montrealban, s „megkóstol­hattam” milyen világklasszis válogatottban játszani, — em­lítette. — így aztán elég ott­honosan mozogtam, s igazán örülök, hogy csapatunk mind a hét mérkőzésén játszottam, s két gólt is lőttem. Itt megálltunk egy pilla­natra, ugyanis az a gól, ame­lyet Gerendás a szovjet vá­logatott elleni mérkőzésen, a kritikus 5-5-ös állásnál dobott, sokáig emlékezetes marad. Gyors ellenakciót vezetett válogatottunk, ra­gyogó leúszás után ő kapta a labdát, megcélozta a ka­put, de annyira a sarokba alkart irányítani, hogy a ka­pufa élére pattant a labda. Onnan a szovjet kapust érintette, s úgy vágódott a hálóba. Ezzel 6-5-re vezetett a magyar csapat, nyugod- tabb lett az egész együttes, s aztán Wotlf a hetediket is belőtte. — Ilyent ritkán látni, — mondta kritikusan Stein­metz. — Pedig az Európa- bajnokságon bőven akadtak bravúrokra képes klasszis- játékosok, mint például az olasz De Magistris, aki vé­leményem szerint jelenleg a világ egyik legjobbja. Aztán Faragó, Horkai és még többen csillogtatták képességeiket, s ezzel a góllal Gyuri sem maradt el a „nagyok" mögött. Wiesner Tamás kért szót, „gól-ügyben”. — Nekem sajnos, nem sike­rült a hálókba találnom, de egy Csapó-gólra nagyon büszke vagyok. A hollandok ellen ját­szottunk, a harmadik negyed­ben Horkai Gyuri bal kezéből pontos labdát kaptam, igyekez­tem „méltó lenni” ehhez az átadáshoz, s ugyanilyen pon­tosan továbbítottam Csapónak, akinek egy villanásnyi idő elég volt, hogy a kapuba bombáz­zon. Arról is beszélgettünk, hogy a mai vízilabdában minden poszton egyforma nehéz dolguk van a játéko­soknak, A kapusoknak azért, mert korlátozott a támadási idő, tehát sok lövés megy a kapukra; a mezőnyjátéko­soknak gyorsan kell úszni, pontosan továbbítani és jól célozni; s ráadásul úgy­szólván mindenkinek akad „testőre” vagy ő van meg­bízva azzal, hogy semlege­sítsen egy-egy ellenfelet. — Bizony nagyon meg­nőttek a követelmények, s a magyar vízilabdát dicséri, hogy ennek eleget tudott tenni, — folytatta Stein­metz. — Az új szabályok azonban nemcsak bennün­ket, hanem a játékvezetőket is nagyobb feladat elé állít­ja, s ez észrevehető volt működésükön. Igyekeztek és nem akartak hibázni, de a nagy akarásuk néha for­dítva „sült el”, s a gyors játékot nem mindenki tud­ta követni. Az Európa-bajnoki ellen­felekről is nyilatkoztak, s érdekes, mindhárman (eb­ben is megegyeztek!) a ju­goszlávokat emelték ki. Őket tartják a legerősebb ellenfélnek, új csapatuk — különösen Wiesner szerint — még sok borsot tör majd a magyarok orra alá... A szovjet válogatottról meg­oszlottak a vélemények, de bizonyosnak tartják, hogy az 1980-as moszkvai olim­piára fegyelmezett, ütőké­pes gárdával vonulnak fel. Az olaszok játéka De Ma- gistrisen áll vagy bukik, ő a meghatározója a régi nagy ellenfél csapatának. „Kapcsoljuk ki” a vízi­labdát, — javasoltam, hi­szen Jönköpingben nemcsak edzések, mérkőzések voltak. Hogyan telteik a napok, mit láttak a Fradisták az északi városban? Hármójuk közül Gerendás György Balról: Gerendás, Wiesner, Steinmetz dr. 24

Next

/
Thumbnails
Contents