Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1977. október

ÉVSZÁZAD AZ ÜLLŐI ÚTON

Egy olyan nagy családban, mint a ferencvárosi, mindig akadnak ünnepeltek, jubilánsok. Az ő köszöntésükre akár bizottságot is lehetne alapítani, nehogy a megemlékezések elmaradjanak, s ebből esetleg sértődés legyen... De vannak, akik figyelemmel kísérik az évfordulókat, így aztán szinte minden napra jut születésnap, névnap vagy más jubileum. Mi most két jubilánst kerestünk fel, gratuláltunk nekik sok-sok Fradista nevében is. S megragadva az alkalmat, megkértük, elevenítsék fel az Üllői úton eltöltött negyed évszázadot, mondják el miként élnek, dolgoznak, mik a terveik.

is maradt ideje, hogy aktívan bekapcsolódjon az asztalitenisz szakosztály életébe. Kezdetben játszott, s több, mint tíz éve már, hogy a szakosztály vezetője, így viseli az ezzel járó feladatot.

— Gond persze akad elég, de szívesen csinálom, s munkám után még kikapcsolódást is jelent nekem — folytatta. Hét év óta pedig, mint a nemzetközi ügyek egyik intézőjének szinte reggeltől estig van tennivalóm, mert köztudott, hogy a Fradistáknak az egész világgal jó a kapcsolatuk, jönnek hozzánk külföldi sportolók, a mieink pedig utaznak. Hetenként két-három utazás-érkeztetés is előfordul, de akad, amikor több is. Ilyenkor aztán gondoskodnom kell sok mindenről, így a szállástól a zsebpénzig, az útlevelektől a repülőjegyekig, no és nem utolsósorban a klubhoz méltó fogadtatásról. Gyakran tapasztalom, hogy milyen nagy tekintélye van a külföldiek körében a Ferencvárosnak, örömmel tesznek eleget meghívásainknak.

Sikeres munkájához nagy segítséget jelent, hogy kitűnő a kapcsolata a különböző 'sportszervekkel, a társ- egyesületekkel és a külföldiekkel is. A levelezést jóformán maga végzi, tolmácsok azonban mindig rendelkezésére állnak, különösen, ha küldöttségek érkeznek. De arról sohasem feledkezik el, hogy megnézze, minden rendben van-e, nincs-e esetleg kifogás valami iránt.

Az elhangzottakhoz idekívánkozik egy kiegészítés. Klárika, az érdemes dolgozó „elfelejtette” mondani, hogy a Ferencváros 75 éves jubileumának esztendejében Sportérdemérem bronz fokozata kitüntetést is kapott a zöldfehér színekért végzett fáradhatatlan munkájáért.

Flóri huszonöt éve

Hogy rohan az idő!

Negyed évszázada már, hogy az akkor 11 éves Albert Fiórit a bátyja kézenfogta és elvitte az Üllői úti pályára. A vidékről Budapestre került Albert család ugyanis mindig vonzódott a klub iránt, s a focista erényeket csillogtató kis Flóri nagy vágya teljesült ezzel a „belépéssel”.

— Hát igen, így volt ez, s ha visz- szagondolok arra, hogy azóta 25 év telt el, s ma már a futballal ugyanitt

ismerkedő fiam is csaknem annyi idős, mint akkor én voltam, akkor érzem igazán, mennyire elszaladtak az esztendők, — mondta Albert Flórián, akivel a székház labdarúgó- szobájában beszélgettünk. — Idenőttem, elszakíthatatlan kötelékek fűznek a Ferencvároshoz, s mit tagadjam: amikor három éve vezetői megbízatást kaptam, nagy örömmel fogadtam el.

Kénytelenek voltunk félbeszakítani az egykori „aranylabdást”, az egész világon megcsodált kivételes képességű játékost, a jelenlegi technikai vezetőt. Könnyelműség lenne ugyanis átugrani az éveket és már csak a mai munkájáról beszélni. Tehát maradjunk még |a múltnál, a pályán, a Fradi színekben, a válogatottban eltöltött esztendőknél.

— Szívesen teszek ennek eleget, mert a szépre emlékezni mindig kellemes dolog — jegyezte meg. — Végigjártam itt a futball-iskola valamennyi osztályát, az úttörőktől az első csapatig, sok-sok kiváló társsal játszottam együtt és vívtunk izgalmas mérkőzéseket. Szerepeltem bajnokcsapatban, kupagyőztesben, nemzetközi tornákat is nyertünk. A válogatottban 75 alkalommal viselhettem a címeres mezt, utoljára 1974- ben, amikor a jugoszlávok elleni találkozón búcsúztam. Persze azért akadtak rosszabb napjaim is, kellemetlen emlékeket is őrzök, mint például a koppenhágai súlyos sérülést, amely gyakorlatilag megrövidítette pályafutásomat. Nem titok, még voltak terveim, de az említett ok miatt ezek nem valósulhattak meg.

Albert a pályáról ismert erényeit civilben is megőrizte. Sokszor fáradhatatlanul dolgozik, diplomatikusan tárgyal, képviseli a klub, a szakosztály érdékeit, s mindig előre gondol.

— A mai sportvezetőknek, különösen a labdarúgásban, nem szabad egy pillanatra sem „kihagyni”4 hiszen az elhanyagolt munka, vagy egy-egy kérés elfelejtett teljesítése hátrányt jelenthet. S a mi szakosztályunkban sok a tennivaló. Talán elég ha azt mondom, hogy csaknem 200 az igazolt játékosaink száma, különböző osztályokban 9 csapat működik; az előkészítőben, a sportiskolában és a tavaly megindult „foci-óvodában” pedig szinte megszámlálhatatlan a gyerek, ök is ugyanúgy „igazi játékosok" akarnak lenni, mint annak idején én voltam.

De az is igaz, hogy a szakosztály „első csapat centrikus”, tehát Bá- linték jó vagy rossz szereplése kihatással van a többi csapatra, a különböző korosztályok játékosaira is. Érthető, hiszen más a hangulat, ha jól szerepel a Fradi, mintha vereség vereséget követne.

— így volt ez az én időmben is, s ezt a mostaniaknak is meg kell érteni és meg is értik — tette hozzá. — Nem szabad viszont elfelejteni, hogy lehetnek hullámvölgyek, rosszabb időszakok és nem mindig találjuk meg azokat a játékosokat, tehetségeket, akik az igényeinknek megfelelnek. Lehet, hogy ezzel kicsit elkalandoztam a jubileumi gondolattól, de mivel a jelenlegi munkámról is szó volt, nem hallgathattam el. Mint ahogy azt sem, hogy a legkedvesebb trófeáim közé tartozik az az ólomkristály váza, amelyet most, a 25. évforduló emlékére Elnökségünktől kaptam.

S mit is kívánhat a krónikás egy jubilánsnak, akit úgy hívnak, hogy Albert Flórián?

Talán azt, hogy néhány év múlva ifjabb Albert Flórián méltó utóda legyen Albert Flóriánnak.

KOZÁK MIHÁLY