Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1977. október
# Kellemes labdarúgó idő várta szurkolóinkat 1977. szeptember 24-én, a Ferencváros—Székesfehérvái MÁV Előre bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt. A nézők érdeklődéssel fordultak a klubház felé, ahol a játékoskijáró előtt, fehér lepellel letakarva egy szobrot véltek felfedezni. — Vajon kit ábrázolhat? — tették fél egymásnak a kérdést. — Valahol ott állhatott a régi Springer szobor is — emlékeztek az idősebbek. A kérdés természetesen nem maradt megválaszolatlanul. A bemelegítés után a két csapat játékosai felsorakoztak a letakart szobor két oldalán, majd a felcsendülő Fradi szignál után, a hangosbemandón keresztül az egyesület elnökségének közleményét olvasták fel: „Kedves Szurkolók! Régen várt esemény ünnepi pillanatai következnek. Alapító elnökünk, dr. Springer Ferenc tiszteletére az FTC 1922-ben szobrot emelt. A szobor atlétát örökít meg, aki a testnevelést Máté Dániel kőfaragó restaurálja a Springer-szobrot. A munkálatokat Bálint István építész irányította szimbolizálja. A talapzaton dr. Springer Ferencet ábrázoló relief látható. A szobrot a pálya építésekor eredeti helyéről elmozdították, és ma az első felállítás 55. évfordulóján ismét helyet kapott az újjáépített FTC stadionban. A szobrot Harót János, az FTC ügyvezető elnöke leplezi le.” Körséta NÉGY szakosztályban Egy, már nyugdíjba vonult sportvezető egy mérkőzésen összefutott régi barátjával, és megkérdezte: „Mi ,zujs’ nálatok? Olyan régen hallottam már rólatok!” A válasz egy cseppet sem tetszett az érdeklődőnek: „Az égvilágon semmi... Edzünk, játszunk, utazunk, pihenünk, megy a verkli. Mi újat tudnék mondani?” A sportvezető felhúzta a szemöldökét és bosszúsan mondta: „Akkor nálatok valami baj van. Mindenütt és mindig történik valami, jó vagy rossz, felváltva. Ez az élet rendje. A jó, erőt ad a további munkához, a rossz pedig javításra serkent. Hát csak ezt akartam mondani.” Azzal megemelte a kalapját és távozott. Az edző meg csák állt, mint akinek földbe gyökerezett a lába. „Na most megkaptam” — mormogott magában. Ez hát a mottó, amelyet nagy örömünkre a szakosztályi körséta egyetlen állomásán sem kellett elmesélni, mert a megkérdezettek, szám szerint négyen, nem tárták szét a karjukat, s nem mondták: „Az égvilágon semmi...” Kezdtük a labdásokkal, folytattuk a kerekesekkel, és a vizeseknél fejeztük be. Ezt tudtuk meg: Sebességet váltottak Elek Gyula, a női kézilabdacsapat vezetőedzője azzal kezdte, hogy a jól sikerült felkészülésnek köszönhetően eredményes sebességváltást hajtottak végre. Gyakorlatilag változatlan játékosanyaggal is sikerült a támadójátékot felgyorsítani. Egyébként csak a kapus poszton nőtt a választék, már számítani lehet Kun- stál Frigyesnére, aki az EL- ZETT-ből jött, és a kivárási időt a lehető .,leghasznosabban” töltötte: kisfiút hozott a világra. A ..kismama” igazán jól véd, de a magyar mezőny első számú kapusa a vetély- társa: Berzsenyi . . . — A Vasas elleni rangadót idegenben játszottuk, titokban döntetlenre számítottunk, de aztán egy góllal, 13-12-re kikaptunk. Nagyon szeretnénk visszavágni a piros-kékeknek, erre előreláthatóan februárig kell várni, akkor kerülhetünk össze az MNK-ban. A szakvezető büszkén emlékezett meg arról, hogy az ifjúsági világbajnokságon az egyesület két játékossal is képviseltette magát, a 18 éves Rácz Éva, és az egy évvel fiatalabb Oswald Magda kezdőemberként erősítette a csapatot. A női kézilabdások 1971-ben BEK-döntőt vívtak a szovjet Szpartak Kijev ellen, egy évvel később viszont már az első fordulóban búcsút mondtak a további küzdelmeknek, mert az NDK bajnokcsapat, az SC Leipzig túlságosan erős ellenfélnek bizonyult, öt évi szünet után most újra itt a bizonyítási alkalom, ezúttal a kupagyőztesek tornáján. — Egységes, jó szellemű a csapatunk. Európa leg jobbjaitól sem kell tartanunk. Bizakodással nézek a nemzetközi vizsgáink elé, remélem, ha legközelebb ismét szóhoz jutok ennek a kiadványnak a hasábjain, azzal kezdhetem, hogy sikerült öregbítenünk a magyar női kézilabda szép hagyományait . . . Idő kell... Horváth István, a férfi- csapat mestere örömmel újságolta, hogy végre Szilágyi munkalehetőségét is sikerült biztosítani a Vágóhídon, egy cseppet sem. örül viszont a Takács-ügynek. A játékos váratlan kiválása alaposan felborította az edző elképzeléseit, s ezek után még csak az kellett, hogy a helyettesítésre kiszemelt „utód” megsérüljön. — Idő kell, s nem is kevés, hogy a sorokat rendez4
