Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1977. október
Toldi Géza átadja a vándordíját Magyarnak. Balról: Szokolai, Magyar, Ebedli, Takács, Toldi Géza, Hargitai Károly h. ügy*, elnök A Toldi vándordíj 1977. évi védője: MAGYAR ISTVÁN z FTC—Stanke Marek Dimitrov UEFA-kupa mérkőzés előtt kedves kis ünnepségre került sor az Üllői úti pályán. Amikor a két együttes felsorakozott a kezdőkörben, Hargitai Ká- rolynak, az FTC ügyv. elnökhelyettesének, a labdarúgó szakosztály elnökének kíséretében odament a játékosokhoz a klub egykori válogatott labdarúgója, Toldi Géza, hogy az általa alapított tiszteletdijat az elmúlt bajnoki év legjobb átlagteljesítményét nyújtó zöld-fehér futballistának, Magyar Istvánnak átadja. Kattogtak a fényképezőgépek, tapsolt a lelátó s a veterán sportember szeretettel ölelte meg az apró termetű szélsőt. Aztán kezdődött a játék. A zöld-fehéreknek háromgólos hátrányt kellett volna ledol- gozniok. Neki is buzdultak, az első félidőben már 2-0- ra vezettek, de ennél többre, sajnos nem tellett. Az ünnepelt is nagyon akart. Egy tizenegyest ösz- szehozott, lótott, futott, ám a továbbjutás végül is nem sikerült. A vándordíj alapítása óta négy esztendő telt el. Magyar első ízben lett védője a szép trófeának, korábban Bálint két alkalommal, Martos pedig egyszer nyerte el. A pályára nyíló üvegajtó mögötti kis pádon üldögéltünk, s beszélgettünk Magyar Pistával a kitüntető címről és a futballról. — Mikor tudta meg a jó hírt? Mármint, hogy elnyerte a serleget — kérdeztem. — Már hetekkel az átadás előtt — mondta. — Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy ez évben nekem ítélte a szakvezetés. — Ki közölte mindezt? — Jenő bácsi. — Gondolt arra, hogy végül is sikerül kiérdemelni e megtiszteltetést? — Csak sejtettem, hogy esetleg rám esik a választás. A bajnoki év befejezése után, amikor körkérdést kaptak az edzők, többek között arról, kivel, illetve kikkel voltak elégedettek. Nos, edzőm akkor engem élőké)'.6 helyen rangsorolt. — Éspedig? — Elsőnek. — Saját értékítélete alapján rászolgált a trófeára? — Azt hiszem, Jenő bácsi sok mindent a serpenyőbe tett, amikor megmérettek a teljesítmények. S nyilván a végső döntésnél figyelembe vette, hogy mindig igyekeztem, hajtottam, akkor is, ha a játék nem ment valami fényesen. Mert volt, hogy nem ment. De a lelkesedést, úgy látszik ilyenkor is méltányolta az edzőm. — Játszott csatárt is, középpályást is. Hol volt jobb? — A csatársorban. De csak ha kaptam hozzá elég labdát. — Miért? Nem kapott eleget? — Hát van, amikor jóformán alig vagyok játékban. A szélső jó, vagy gyengébb teljesítménye ugyanis nagymértékben a társaktól függ. A szélsőt ki kell szolgálni, foglalkoztatni kell. Ha hosz- szú időn át csak ácsorog az ember, vagy cél nélkül s főleg labda nélkül rohan fel és alá az oldalvonal mellett, akkor megnézheti magát. Tehát ha kevés labdát kapok, akkor sajnálom, hogy nem vagyok középpályás. Egyébként nem. Mert jó a szélen ... — Nem is olyan régen még ott volt a legjobb tizenegy körül. A válogatott keretben. Megkeseredett egy kicsit az arca. — Igen. De sajnos kiállítottak a Bajnokok Tornáján, s emiatt két mérkőzésen nem szerepelhettem. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy elfelejtsenek. Most már verhetem a fejem a falba ... —' Szeretne visszakerülni? — Természetesen. De ott van Váradi, 6 az első számú szélső. — A bajnokság első felében a csapat elég sok fontos pontot elhullatott. Miért? — Több játékos még nem talált igazán magára. Nem nyújtja azt, amit tud. Ráadásul a szerencse is elpártolt tőlünk. Helyzetek sokasága marad ki, s llesek is. De ennek a rossz sorozatnak egyszer vége kell lenni. A lelkesedéssel, az akarással már nincs is baj, s jönnek majd az eredmények is. — Apropó, helyzetkihasználás. E téren Magyar Pista sem dicsekedhet. — Sajnos nem. Ha a gólhelyzeteimnek csak az ötven százalékát kihasználnám, előkelő helyet foglalnék el a góllövőlistán. De kihagyom őket. A legnagyobbakat is. — Ilyen balszerencsés? — Ez nem szerencse, vagy balszerencse kérdése, hanem elsősorban a higgadtságé. E téren pedig bizony vannak bajok nálam. — Ideges a kapu előtt7 — Kapkodok. Vannak játékosok, akik még ilyenkor is lezserek, hidegvérrel megnézik a sarkot, s oda rúgják a labdát. Én meg körül sem nézek, hanem azonnal le akarom rendezni a dolgot, aztán persze, hogy elsietem. — Az edzéseken nem gyakorolja? — Ott berúgom a helyzeteket. Tízből tízszer. Érdekes módon ott nem kapkodok. Csak a mérkőzésen. S azt sem mondhatom, hogy nem gyakoriok eleget. De úgy látszik ebből a sok is kevés. — Mit jelent Magyar István számára az értékes tiszteletdíj elnyerése? — Doppingszert. Hogy a most folyó bajnoki évben is hasonló vélemény alakuljon ki a játékomról. Nos, ezt várják egyöntetűen a zöld-fehér színek hívei is. VARKONYI SÁNDOR 3
