Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. szeptember
Jelenet a „Mozgás gyerekek!” c. Sok sikeres sportfilm operatőre: Fifilina József A rendező a „gépállásban” filmből tempóban — dobják a labdákat. Annuskával pedig — akihez 1965, a világbajnoki csapatgyőzelem óta szoros sportbarátság fűz — megállapodtunk, hogy amíg forog a felvevőgép, addig „dobja magát” jobbra, balra, előre, hátra és felfelé, mindig a labda után. Az sem baj, ha néhány labda a hálóba jut, de védjen szépen, akrobatikusan, és amit tud, fogjon meg! Mindezt egy jelenetben, egy képbeállításban! Fifilina barátom befűzte a 60 méteres filmkazettát (2 perc 10 másodperc). ... és én indítottam a felvételt. Arra számítottunk, hogy erre a jelenetre kb. 20 méter is bőven elegendő lesz. Az operatőr majd akkor állítja meg a felvevőgépet, amikor harmadszor kerül hálóba a labda. Pergett, pergett a filmszalag, repült, szállt, ívelt a labda Anniíska kapuja felé ... és ő a leglehetetlenebb lövésoket is megfogta, védte,, kiütötte. A film- szalag pedig egyre fogyott, a kazettamutató már régen túlhaladta az „engedélyezett” méterszámot, de a labda nem jutott a hálóba. Fifilina Jóska — akkor még „csak” 20 éve volt operatőr — soha nem csinált ilyen hosszú felvételt. El* fogyott mind a 60 méter . . . és amikor a film vágására került sor, megszámoltuk: Potyi huszonkilencszer hárította a lövéseket. Hát bizony túlforgattunk: a filmben nem takarítottunk meg nyersanyagot (Annuska „közreműködésével”), de amikor a következő évi „Cortina d' Ampezzo”-i, igen rangos nemzetközi sportfilmfesztiválon a filmet vetítették, ez volt az egyetlen alkotás a 117 között, amely nemcsak a végén kapott elismerést! Annuska jelenetsorát — amely a film közepére került — nyílt taps köszöntötte. Így hát Potyi is „közreműködött”, hogy ezért a filmért ott az 1956-os téli olimpia színhelyén átvehettem az Olasz Olimpiai Bizottság díját! Még egy epizód a „Labda .. . labda ...” filmhez. Az összeállítás, a filmvágás idején történt. Ott a vágóasztalon jöttünk rá, hogy nincs „átmenet” a kézilabda- és a röplabda-komplexum között. Itt a film „megszakadt” az addigi lendület, pergés leállt. Pótfelvétel vált szükségessé. Egy olyan jelenet, ahol a kézilabdázó átlövi a labdát és azt a következő képkockában a röplabdázó üti a háló mögé. Ekkor jó a filmes átmenet. Ehhez lassított felvétel kell egy szép mozgású fiúval. Fifilina Jóskával — most is, mint oly sokszor — átsétáltunk a Fradi-pályára, ahol éppen akkor ért véget egy küzdő-edzés a férfi kézilabdázóknál. Fáradtak voltak a fiúk . .. azt képzeltem: itt, most nem lesz felvétel, senki sem lesz hajlandó a kedvünkért „ugrálni”, a mi ízlésünknek, jelenetkívánalmainknak eleget tenni. Persze, hogy nem lett igazam! Mindenki segíteni akart. De nekem csak egy fiú kellett! Választottam... és Havasi Miska két próbafelvétel után egyből megcsinálta a rendezői elképzelést. Minden kockája ma is ott van a filmben. Havasi barátom részben „behozta”, amit Potyi jelenetére forgattunk. Kézilabdáról — vízilabdára! E sikeres sportágunkról jó néhány sikeres film készült, köztük „A vízilabda művészei” című alkotás, amelyet Popper Imre rendezett és aki „mellesleg” 35 esztendeje az FTC vízilabda-szakosztályának a vezetője. Tehát ért hozzá. Filmjében szerepel egy olyan jelenet, ahol a játékosok a víz alatt úgy igazában gyötrik, rúgják, boxolják egymást. Ezt a filmes „különjelenetet” a forgatásra dr. Kárpáti György és Gyarmati Dezső vállalta. Olyan jól sikerült, hogy felhasználtam az 1970-ben készült „Hajrá magyarok!” című filmemben is. A 25 év nagy sportsikeréről készült másfél órás alkotásban persze nem csak ilyen vízilabda-jelenet kellett. „Megoldjuk!” — mondta Gyurika. De milyen legyen a folytatás, hogyan kössük át a következő képsort — amely a tokiói olimpia sikeres mérkőzéseit ábrázolja. A kötőképsor műteremben készült. Gyurika vízilabda-szerelésben, mellette Szepesi György, aki a filmes beszélgetést vezette. „Gyejekek. Én felbukkanok a padlójól, bedugom a képbe a fejemet, Szepesikém majd jámadja a köpenyt!” Igen, igen! De az előbbi képekben a medence vizében játszódik a jelenet, most pedig „száraz” a helyszín ! „Nem baj — így Kárpáti Gyuri —. majd lefjöcsköl- tök vízzel és kötődik a jelenet!” Mindezt Szepesi Gyuri nem hallotta; és amikor a felvételre került sor, néhány vödör víz zúdult két szereplőnk testére. Nem kell mondanom, Szepesi György lett a vizesebb; a felvétel után órákig szárítottuk erre az alkalomra csináltatott ruháját. * * * Maradjunk a vizeseknél, de most a kajakozóknál. 1968-ban még a mexikói olimpia előtt készült a „Kajakozók” című filmünk, amely a sportág történetét, nagy egyéniségeit mutatta be. A film kétharmadánál szükség volt egy olyan jelenetre, ahol a kajakozók megmutatják, hogy „ki, mit tud még!!” A dunavar- sányi edzőtáborban forgattunk, de az elképzelt filmképsor sehogyan sem akart összeállni. Válogatottjaink nem tudtak eleget tenni a rendezői elképzelésnek. Már-már lemondtam az elképzelt képekről, amikor odakajakozott mellénk Hesz Mihály — akit azon a napon csak reggel láttam —, mint később kiderült, ehhez a jelenethez gyakorolt és örömömre, vállalta a számára addig lehetetlen szituációt. Vízre szálltunk mi is. motorcsónakkal vezettük fel Hesz Misit, majd indult a felvevőgép... és Misi, „dolgozott”. Kavargóit, örvénylett a víz, hullámok csapdosták egymást és a keskeny kajak, benne az FTC kiválóságával ott táncolt, pörgött, dőlt jobbra- balra az örvénylő vízen. De Misi keményen fogta a lapátot, erejét feszítve küzdött a borulás ellen, közben sötét lett az égbolt, dörgött, villámlott, vihareső hullott. Pergett, pergett a filmszalag, kazettákat cseréltünk, jó másfél órát töltöttünk a vízen ... és a jelenetsor várakozáson felül sikerült. Hesz Misi még 14
