Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. szeptember
Lehettem vagy tízéves ... Egy vasárnap délelőtt Ké- pessy József, a ma is ismert sportújságíró megkérdezte édesapámat, hogy délután elvihet-e magával egy futballmeccsre. A szülői engedély nem váratott magára, én pedig boldog voltam, hogy életemben először közelről is láthatom majd a híres focistákat, s talán egy autogramot is sikerül majd szereznem. Az ebédet elég nyugtalanul fogyasztottam el, s már jóval a megbeszélt találkozó előtt ott topogtam a Calvin téren. Meghívóm pontosan érkezett, felültünk — ha jól emlékszem — az 52-es villamosra és irány az Üllői úti FTC-pá- lya... Szóval így kezdődött, s ettől a naptól már volt csapatom is, amelyiknek szurkoltam, vártam a jó eredményeit, sikereit. Képessy József viszont nem mindig a Fradi mérkőzéseit tudósította, így aztán gyakran magányosan bandukoltam ki a felejthetetlen fatribünök patinás világába. Bökkenő csak akkor volt, ha elfogyott a zsebpénzem, s még a diákjegyet sem tudtam megvenni. Ilyenkor a főkapu előtt vártam a pályáról jövő híreket, együtt ünnepeltem a benti ezrekkel, s bosszankodtam, ha csapatom gólt kapott. S vártam a szünetet... Mert mielőtt megkezdődött a második 45 perc, szélesre nyitották a kapukat, jegy nélkül is beengedtek bennünket. (Megvallom, nem tudom, hogy ma is szokásos ez még, de mindenesetre nagy jótétemény volt!) S akkor már egyenértékű drukkernak éreztem magam azokkal, akik az első perctől ott voltak a pályát övező tribünökön. * * * Több mint negyven év telt el azóta, bizony nem is tudom, hogy hány százszor, sőt talán ezerszer (biztos, jó pár ezerszer!) léptem be az Üllői úti kapun. Sok-sok nagy játékosnak voltam a csodálója, Sárosi Gyurkának és Bélának, Lázár „Tanár Úrnak” (ma is kedves kapcsolat fűz hozzá, igaz tisztelője va- i gyök), s következtek az újabb és újabb csillagok, Lakat Károly, Rudas Feri, j Kocsis Sanyi, majd Albert Flóri, Rákosi Gyuszi, Fenyvesi Máté (életrajztörténetét pár éve megírtam, s a ! Fradi Híradó folytatásban közölte), s ma is szívesen ■ nézem el Nyilasi, Pusztai, Vépi és a többiek játékát. Igaz, most más szemmel. Nemcsak néhány évtizeddel öregebben, hanem mint í sportújságíró, aki rokonszenvezhet ugyan klubokkal, csapatokkal, játéko- ; sokkal, de tárgyilagosságát ; sohasem szabad elvesztenie. * * * Néhányszor alkalmam volt ferencvárosi csapatokkal külföldön is járni, vagy a válogatottban szereplő í „zöld-fehérekkel” ott lenni világ-, Európa-bajnokságo- kon. A hatvanas években például együtt utaztam a vízilabdázókkal a genovai Európa Kupa középdöntő mérkőzéseikre. Kellemes napokat töltöttünk el, s a ; jó hangulatról külön is gondoskodott híres és kiváló írónk, Karinthy Ferenc, aki akkor a vízilabdaszakosztály egyik vezetője i volt. Ö sem tehetett arról, hogy a csapatnak nem si- j került a továbbjutás, vi- gasztalta is a fiúkat, hazatérőben viszont mi nyug- l í tattuk őt! „Egy korszak le- j zárult, nehéz lesz az újat | megszokni...” — mondta, amikor Velencében vonatra i ültünk, hogy folytassuk utunkat Budapestre. Először nem tudtuk, hogy mi- | lyen korszakról van szó (mindnyájan a vízilabda- I szereplésre gondoltunk), s ; milyen újat emlegetett? Aztán megmagyarázta: „Emlékeztek a szép kockás : kalapomra? Az volt a leg- I jobb, a legszebb, mintha azt az egyet csakis az én fejemre készítették volna. ; Ott felejtettem a másik I j vonaton .,. Vége, nincs töb- : bé, egy korszak zárult le ! vele.” De, hogy milyen kor- I szak, azt nem árulta el. Az ma is a titka. * * * Készítettem riportokat : ferencvárosi elnökökkel í (volt egy pár pályafutásom alatt...), edzőkkel, versenyzőkkel és játékosokkal, | a létesítmény fehntartá- sáért felelősökkel, s nagyon ! gyakran kölcsönöseh infor- ] máljuk egymást. Sokszor keresnek meg, hogy megkaptam-e már valamelyik küldöttségük külföldi szereplésének eredményeit, vagy a klub ad hasznos, fontos, a közvéleményt is érdeklő tájékoztatást. Így végig kísértem például az új klubház és stadion fel- ; építésének minden mozzanatát, miközben gyakran magam elé idéztem a régi, az időtől nem kiméit, kormos, sötétbarna fatribünöket, az A-t, a B-t, a C-t és a D-t. (Ott voltam akkor j is, amikor a tragikus leszakadás történt.) Örülök, hogy a Ferencváros fellegvára megújult, egyik büszkesége i lett a magyar sportnak. Elkészült a pálya új, igazi ; sajtóhelye, olyan szép, kényelmes, komfortos, mint az FTC-hez hasonló többi világhírű klub stadionjá- ‘ ban. Innen még a „csúny.V’ I gólok is szebbnek látszf ■ nak ... Kozák Mihály
