Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. szeptember
A kérdésre Horváth József technikai vezető válaszolt: — Nemcsak nekünk, az egész magyar mezőnynek gondot jelent a további út — mondta. — Mi még viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, akad hatnyolc női és ugyanennyi férfi versenyzőnk, akit úgy vehetünk számításba, hogy később a felnőttek között is megállhatja majd a ne- lyét. A női vonal az „erősebb”, s biztos, hogy az utóbbi esztendők holtpontjáról elmozdultunk. De sajnos, hiányzik a saját pálya, ezért egyelőre a BHG tekecsarnokát béreljük. Ez természetesen nem jelent igazi otthont, nem a legkönnyebb ilyen körülmények között megtartani és nevelni a fiatalokat. Tervek vannak, reméljük talán sikerül mihamarabb megoldani ezt az égető, mindennél fontosabb gondot. — Más sportágak kicsit könnyebb helyzetben vannak. Régebben azokból lettek a versenyzők, akik sü- völvénykorukban bábuállítással kerestek egy kis zsebpénzt. Példa erre Csá- nyi, Sütő és jómagam. Manapság az automata pályák korában nem kellenek a bábuállitó srácok. Jobbára csak azok jönnek tekézni, akiknek a családja is űzi ezt a sportágat. Szerencsére a mi két ifi-edzőnk, Ma- róti Gyula és Sallai Mátyás, óriási lelkesedéssel végzi feladatát. Azt hiszem, nekik igen nagy részük van a fejlődés megindulásában. Biztos, hogy e két szakember- volt a legbüszkébb, amikor Fekete serdülő bajnoki aranyérmet nyert. És a lányok pontvesztés nélküli bajnoksága megszületett. Ez az eredmény jelenti az első felfelé vezető lépcsőfokot. Mindenkit szívesen látnak A kép megható és egy kicsit lenyűgöző is: a népligeti sporttelep egyik sarkában felállított hatalmas sátorban viszonylagos nyugalom uralkodik, csak egy tucatnyi kisgyerek fut, ugrál a rengeteg szivaccsal megtöltött „gödörben”. Semmitől sem félnek, ügyesen bukfenceznek, a bátrabbak még arra is vállalkoznak, hogy az egyik nyújtóról ugorjának a gödörbe. A kis nebulók jelentik a Fradi tornászutánpótlását. Vigh László, a neves edző, aki többek között az olimpiai, világ- és Európa-baj- nok Magyar Zoltán gyakorlásait is irányítja, nem a fenti „lenyűgöző”, hanem nagyon is valós képet festett a zöld-fehérek tornász- palántáiról. — Tízéves kortól már versenyeznek a gyerekek — mondta — előtte pedig már el kell kezdeni az edzéseket. A fiú serdülőknél és az ifiknél mintegy száz, a lányoknál ennél negyvennel kevesebb tornászunk van. Aki jön, azt örömmel fogadjuk. Elegendő edzőnk foglalkozik a fiatalokkal, s azzal, hogy felépült ez a sátor, igen sok segítséget kaptunk. A felnőttek edzéseit szinte teljesen megoldja, s a kisebbek is ugyanitt gyakorolhatnak. Egyébként hat iskola tornatermében edzenek a gyerekek, általában megfelelő körülmények között. Hogyan válogatják ki a jelentkezőket? Ügy gondoljuk, talán a tornában — akárcsak — a többi pontozásos sportágban, elég nehéz olyan „mutatókat” találni, amelyek segítségével pontosan kiszűrhetik a legjobbakat. — Nagy tévedés! Megvannak a módszereink, s ezek segítségével tudunk is válogatni. Évente általában csak nyolc-tíz gyereket irányítunk át más szakosztályba. Ez nem sok. A testesebb gyerekekből lehet például jó kézilabdázó, de tornász már nemigen. Másutt még megtalálhatja a „számítását”, nem érdemes táplálni a fiatalban a hitet, hogy később csalódott legyen. A tehetség mellett a szorgalom is igen nagy szerepet játszik! — Ha nem a legfontosabb szerepet! Nálunk száz meg száz alkalommal kell gyakorolni egy mozdulatot, hogy később a pontozók ne leljenek hibát benne. Aki képes erre, az lehet tornász. Persze, ha ráadásul még tehetséges is, akkor minden bizonnyal nagyszerű tornász lesz .. . Egyébként gyerekkorban a szülőknek van igen nagy szerepük. A Népligetben naponta kétszer edzenek már az előkészítő csoportok is. Azok a szülők, akik képesek arra, hogy órákat utazzanak, végig üljék az edzéseket, tényleg szeretnék, hogy csemetéjükből sportoló legyen. Ráadásul a gyerekben akaratlanul is kialakul a rendszeresség, a fegyelem. Az biztos, hogy a szülők áldozatvállalása nélkül nem tudnánk a tor- nászutánpótlást felnevelni. Nincs egyetlen esztendő, hogy a zöld-fehérek első osztályú vízilabda csapatába, vagy annak keretébe ne jutna be egy vagy két saját nevelésű játékos. Ez ékesen bizonyítja tehát, hogy a pólósok házatáján magas szinten foglalkoznak a neveléssel, az utánpótlás biztosításával. Így érthető, hogy dr. Mayer Mihály, a szakosztály vezetőedzője is mindig elégedett, s kizárólag elismerő szavakat használ, amikor az élvonalbeliek mögötti seregről nyilatkozik. — Akik ismernek, tudják, hogy mindig megőrzőm tárgyilagosságomat, soha nem vagyok elfogult és a mércét magasra állítom — mondta beszélgetésünk elején. — De másként nem is lehet, ha az ember nemcsak a jelenre gondol, hanem a jövőt is tervezi, s szeretné, hogy csapata folyamatosan foglaljon helyet a legjobbak között. A szakosztályban piramisszerűen építik a jövőt. Az OB I-es csapat mögött ifjúsági és serdülő, valamint három úttörő együttes (ebből egy előkészítő) működik. Az ifiknek és serdülőknek Goór István, az egyik legkiválóbb magyar edző a mestere, míg a többiekkel dr. Jordáki Béla és dr. Csillag Gábor foglalkozik. A recept már jól bevált: a vízilabda iránt érdeklődő 8—9 éves gyerekeket előbb megtanítják úszni, s amikor már tökéletes biztonságot szereztek és „elméletben” megismerkedtek a vízilabdával, akkor tehetik meg az első „tempókat” a sportágban. — Az úttörőknek a Dagály strandon bériünk délutánonként medencét, a többiek „fellegvára” a margitszigeti fedettuszoda — említette a továbbiakban az edző. — Azt hiszem nem titok, hogy már nagyon várjuk a saját uszodánkat, amely további óriási lendületet adhat az utánpótlásunk nevelésében is. Bár egy ideje a vízilabda sem „idénysport” már, a főszezont mégis tavasztól őszig jegyzik. Az edző elismerően értékelte, hogy az ifjúságiak a bajnokságban a második helyen végeztek és megnyerték az ifi-kupát, a serdülők ötödikek voltak, s az úttörők is ott vannak az élmezőnyben. A csapatokban sok tehetség bontogatja szárnyait, s a reménységek közül például Varga János és Udvardi István a júliusban Szolnokon megrendezett Ifjúsági Barátság Versenyen győztes magyar csapatnak is tagja volt. S ők ketten az első csapatnak is erősségei lehetnek, ha további fejlődést érnek el. Befejezésül azt kérdeztük dr. Mayer Mihálytól, hogy a bőséges utánpótlás-gárdából mikor sikerülhet majd felnőtt bajnokcsapatot is összekovácsolni. — A célunk évről évre az, hogy az élvonalban minél előbbre jussunk — hangsúlyozta. — Bíztatónak látom a jövőt, leszünk mi még bajnokok! Biza i r • •• tt tato a jovo
