Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1979. június
Ha nem tud futni, menjen gyalogolni... A gyaloglás speciális Fradi versenyszám volt. Balról a második Szabiár Péter (tiszta fehérben), aki tizenkilenc magyar bajnokságot nyert. Mellette feketében: Manglitz, aki az FTC első atlétabajnoka volt Az atlétikai szakosztály a labdarúgóból nőtt ki még a század elején. Első képviselői a labdarúgók voltak, akik között még magyar bajnokok is akadtak. A szakosztály első virágkora az 1910—14-es évekre esik, amikor is olimpiai helyezett osztrák és angol bajnok is akadt soraiban. A magasba ívelt fejlődést a háború akasztotta meg. A húszas évek elején bekövetkezett a második virágkor, amely 1926-ig tartott. Az ezután évekig elhúzódó gazdasági válság mindenkor jó ifjúsági és gyenge felnőtt gárdát hozott, mert fiataljainkat a tehetősebb egyesületek hamar elvitték. Ez történt 1936-ban is, amely után mindent újra kellett kezdeni. A munka világcsúcstartót is hozott, de a II. világháború befejezése után addig nem ismert mélypontra kerültünk. Ebből csak az ÉDOSZ-szal való egyesülés hozott kiutat. Az ÉDOSZ— Kinizsi—FTC néven szerepelt egyesület ifjúsági gárdája ismét a legszebb jövőt ígérte, de az 1956-os ellenforradalom terveinket meghiúsította és a következő években ismét az „alapozásra” kellett rátérni. A megváltozott helyzetben, nem sikerült megfelelő alapot teremteni, ezért a hatvanas évek végével a felnőtt „részleget” ideiglenesen szüneteltette az egyesület és csak a Sí szerepelt. A hetvenes évek közepén végrehajtott jó átigazolások 1977-ben hozták meg a kívánt sikert, és ezzel a szakosztály „A” kategóriás lett. A munka most a megfelelő utánpótlás megteremtéséért folyik. Az alábbiakban több mint háromnegyedszázados múltunkból kívánunk néhány epizódot kiemelni — természetesen nem a teljesség igényével. Mint már említettük, a szakosztály a labdarúgóból nőtt ki, s futballistáink mindenkor rendelkezésre álltak — Manglitztól Mátrai Sanyiig. Illetve, ha gyorsaságról beszélünk, akkor Borbás Gáspártól Hé- geren és Rudason át Mátraiig. Borbás Gáspár volt az, aki az első világháború előtt rendszeresen megrendezett „footballista” 4X 100-as Fradi-váltókat sorozatban győzelemre vitte. Hogy mit is tudott? 1904- ben 100 m-en 12, 200 m-en 24 mp volt a legjobb ideje — futballcipőben! Vajon hány mai labdarúgó tudná ezt az időt megfutni? * * * Kóczán Mór olimpiai dobogós, angol bajnok, világcsúcstartó gerelyhajítónk egyik versenyén dobását a vezető versenybíró „kilépettének jelezte. „Ez nem lehet — mondta Móricz bátyánk indignálód- va —, mert akkor a tüske megsértette volna a mellemet!” Magyarázat: Kóczán Mór vidéki lelkipásztor volt. Edzéseit a kert végében tartotta, és ha a nekifutás lendülete túlvitte volna a kijelölt határon, akkor a drótkerítés tüskéje valóban megsérti a mellét. * * * Az angol bajnokságokon győzni mindig nagy dolog volt, az első világháború előtt pedig felért egy világbajnoki győzelemmel. Egy bajnokságot Kóczán Mór hozott haza, a második elúszott. A szomorú vesztes Stollmár Károly, többszörös magyar bajnokunk és csúcstartónk volt. Az eset pedig így történt: a 110 m-es gátfutás döntőjét futották, már csak az utolsó gát volt hátra, és Stolli vezetett pár méterrel. Nem tudni, mi volt az oka, talán az, hogy nem tartozott a gyors emberek közé és félt a sokkal gyorsabb ve- télytársaktól, elég az hozzá, az utolsó gátban megbotlott, elesett — és vele együtt az FTC is — egy újabb nagy sikertől, egy angol bajnokságtól. Mit szólnának mai edzőink egy olyan diszkoszvetőhöz, aki csaknem két méter magas, megfelelő súlyú, csupa izom és csak a verseny napján délelőtt dobál, mert pap lévén, falujában ezt nem teheti, és így ér el magyar csúcsokat. Sőt, külföldön akkorát, hogy Bécsben elért eredményét csak majdnem másfél évtized után tudják túldobni! (Külföldi eredményt ekkor még nem hitelesítettek magyar csúcsnak!) Volt ilyen, ráadásul Fradista volt. Neve Nagy Sándor, s — a fentebb elmondottak miatt — „Toldi” néven versenyzett! ♦ * * A gyaloglás már kezdettől — egészen a negyvenes évekig — speciálisan FTC- versenyszám volt. Manglitztól Selmecziig, de a legnagyobb köztük Szabiár Péter volt, aki 19 magyar bajnokságot nyert, és a magyar csúcsot, különböző távokon, vagy 15 ízben javította meg. Lehet, hogy ezzel függött össze a szakosztály több mint három évtizeden át volt intézőjének, Brunner Nándi bácsinak szállóigévé vált mondása: „Ha nem tud futni, menjen hosszút futni, ha nem tud hosszút futni, menjen gyalogolni!” Nem tudom, ezért-e, vagy másért, de tény, hogy ezen elv betartása is hozzájárulhatott Sel- meczi (Stréli) József csúcsainak az eléréséhez. * * * Azért egy kis furfangért a régiek sem mentek a szomszédba — pláne, ha a tett elkövetője egyben labdarúgó-intéző is! Volt nekünk egy fiatal versenyzőnk, név szerint Magyar László, akit szabályszerűen beneveztünk az 1931. évi országos ifjúsági összetett bajnokságra. Hétközben azonban kiderült, hogy Kolonits Lászlóban nagyobb lehetőségek vannak e számban. Mit lehet most már tenni? A nevezési határidő lejárt és a szigorú MASZ utólagos nevezést már nem fogad el. No, azért nem kell megijedni, mindenütt van kiskapu, még itt is akadt! Volt nekünk egy „minden hájjal megkent” vezetőségi tagunk, Katz László — később Karácsonyi néven az egyesület főtitkára —, a lányok népszerű ,Cica bácsija”, aki gyorsan bejelentette a szövetségnek, hogy Kolonits nevű versenyzőnk a jövőben „Magyar” néven kíván szerepelni és az összetett bajnokságon már így is indul. El is indult, meg is nyerte, és a következő nap újabb levél ment a MASZ-nak, amelyben bejelentettük, hogy a sportoló édesanyja nem egyezik bele a névváltozásba és „Magyar” továbbra is eredeti nevén fog versenyezni! * * * Ha manapság azt látom, hogy a magas- vagy rúdugróversenyen a végén állva maradt sportoló olyan magasra téteti fel a lécet, amit amúgy sem tud átugrani, de a nézőközönséget feltétlenül odacsábítja és ott tartja a három kísérlet befejezéséig, mindig eszembe jut egy ifjúságink esete. A negyvenes években még homokba érkeztek magasugróink, ami bizony elég kemény volt, és egy 180 centis ugrás már komoly teljesítménynek számított. Barátunk legjobb eredménye 170 cm volt, de ezt ritkán ugrotta. Az idény vége felé tartotta az akkor vezető MAC egyik versenyét és abban a magasugrást, amelyben Molnár Pál is indult. Miután helyezésre nem sok, mondhatnám semmi esélye nem volt, nem is figyeltünk rá mindaddig, amíg a 185-ös magasságon kísérletezők neveit nem sorolta a szócső- ves versenybíró. Ezek között Pali barátunk is szerepelt. Ez mindnyájunknak meglepetés volt és izgatottan figyeltük küszködését a magassággal. Persze mind- háromszor verte. Az érdekes viszont az volt, hogy az eredményhirdetésnél nem szólították, pedig csak ő és a magasságot átugró győztes tett a 185-ön kísérletet. Az öltözőben tudtuk meg a valót hogy a 165-öt átugrotta, a többit kihagyta egészen 185-ig, mert szerette volna, ha egyszer az ő ugrását is lélekzetvisszafojtva figyeli a nézőközönség. És még a nőkre mondják azt, hogy hiúk! Kalovits István 39
