Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1978. augusztus
„Paulista” Serleg legendássá váló „T” betűs csatársor: )él-amerikai B”-közép zászló Magyar csapat Dél-Ameri- kában! A Ferencváros bemutatkozó mérkőzését Brazíliában tartotta. Az ellenfél Sao Paulo válogatottja a „PAULISTA’’, amely otthonában 14 év óta veretlen volt! A ferencvárosiak remek mérkőzésen 2-1-re győztek! Ezen a találkozón szerepelt először a később Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut. A mérkőzésen megjelent az államelnök, a kezdőrúgást a Palestra klub elnöke végezte és óriási ünnepség előzte meg a mérkőzést. Az emlékserleget is ekkor adták át. Ezt a B-közép zászlót a Dél-Amerikába induló Ferencváros kapta ajándékul, a lelkes szurkolók a vonat indulásakor adták át, hogy a csapat érezze az otthoniak támogatását, féltő szere- tetét. A zászlót a játékosok hazahozták és aláírásukkal díszítve visszaadták a szurkolóknak, akik a portya dicső eredményét a zászló másik oldalára ráhímeztet- ték. Ezt a nevezetes zászlót az azóta eltelt évtizedek alatt mindig megőrizte valamelyik szurkoló, míg végül 1972-ben Vincze Andor sporttársunk egyesületünknek adományozta. Sas szobor A ferencvárosi szurkolótábor mindig megajándékozta kedvenceit. A század elején még nagyon szegények voltak ezek az ajándékok: a pékek sóskiflit vittek a csapatnak, a hentesek húsáruval kedveskedtek, mások szivart, cigarettát ajándékoztak. A húszas évek végétől már szervezettebb formában, az úgynevezett B-közép irányításával gondoskodtak a játékosokról. A 100%-os bajnokság megnyerése után például valamennyi játékos ezüst cigarettatárcát kapott emlékül! Ez a bronz sasmadár márvány alapon sok-sok élsportoló vitrinjét díszítette. Éveken át ilyen ajándékkal emlékeztek meg a kiváló teljesítményt nyújtó ferencvárosi sportolókról. Szigeti Lajos Európa-baj nők ökölvívónk és a többiek mind- mind féltve őrzött kincse ez a szurkolóktól kapott ajándék. Toldi Géza még külföldi ed- zősködése idejére is magával vitte a kedves emléket, amelyet csupaszív játékáért 1935-ben kapott. />