Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1977. május
! Régi fradisták visszaemlékezései emlék, csodálatos élmény. — Ha mégis ki kell egyet választanom, az az osztrákok elleni válogatott mérkőzés volt 1939 szeptemberében. A mi összeállításunk ez volt: Szabó — Polgár, Fekete — Seres, Szűcs Gy., Lázár — Sas, Vincze, Cseh 11., Toldi, Titkos. Ezen a mérkőzésen 3 gólt lőttem, s erre szívesen emlékezem vissza... Talán azért is, mert ezen a találkozón Sindelamak csak 2 gólra futotta erejéből... — A mai futballszurko- lók, vagyis a fiatalabbak emlékezetében úgy él Toldi Géza neve, mint aki afra- disták őrzőangyala volt. Azt nem bánta, ha őt megrúgják, de ha egy csapattársát támadták durván, akkor elvesztette a fejét és elégtételt vett érte. Igaz ez? Vagy nem egészen így történt?... — Egy biztos, hogy kemény játékos voltam, és termetemmel az ellenfelek feje fölé nőttem a szó igazi értelmében, S ha valaki szándékos durvaságot követett el a mieink ellen, akkor én hamar „tiszteletre” ébresztettem. De mindig szemtől-szembe, és nem ám hátulról! Hát ezért sokszor volt bajom, de ma is vállalom. Gyűlölöm az alattomos dolgokat, s szeretem szemtől-szembe, nyíltan elintézni az elintéznivalót. Ezért tanácsolom a mai fiataloknak, hogy ne féljenek az erőnléti edzésektől, mert a legcsillogóbb technikai tudás is megsemmisül, ha nem tudjuk testtel fedezni játékunkat. Toldi Géza ma Dániában él, s évente több hónapot tölt itthon. Az Üllői úti pálya az igazi otthona ma is, és nincs olyan mérkőzés, hogy ő ne lenne ott a főépületben és ne szurkolna a zöldfehér színekért, ha éppen Pesten tartózkodik. Mert Toldi Géza és a Ferencváros neve eggyéforrt az Üllői úti pálya történetével. VÁNDOR KÁLMÁN KÖZÖNSÉG Zsazsa bácsinak jó szeme volt Betoppantottam a Rudas László utcai üzletbe, s a pult mögött álló ősz hajú, kék szemű, állandóan mosolygó férfihez léptem. Mielőtt megszólalhattam volna, ezt kérdezte: — Kettőt és tisztán? ... És nyúlt a pohárért. — Igen, kettőt és — „tiszta” Üllői útit kérek. Keze tétován megállt, s mielőtt még a mentőkért ment volna telefonálni, gyorsan hozzá tettem: — Sztorit kérek, s nem bort. — Az más — válaszolta. Otthagyta a pultot, egy kis asztal mellé leültünk, s mesélni kezdett. „Ittam” a szavait... — Minden az Üllői úthoz fűz — mondta. — Ott kezdtem futballozni, s ott is fejeztem be. Rengeteg élményt • őrzök, s bizony hirtelen nem is tudom, melyik kettőt meséljem el... Talán először azt, hogy hogyan is kezdődött. Kilenc éves srác voltam, amikor Kispesten láttam a Ferencvárost játszani. Olyan elegánsan, szépen és jól fociztak — nem véletlenül nyertek 6:l-re! —, hogy én, mint a grund egyik „csatára”, elhatároztam: ha focizni fogok, csak az FTC-ben játszom. Hogy ez a vágyam beteljesüljön, éveket kellett várnom, de eljött az a nap is, amikor átléptem a pálya kapuját. 1934 nyara volt. s a toborzóra több, mint 200-an mentünk el. Ott állt Izsák Károly, a felejthetetlen „Zsazsa” bácsi. Elintézte, hogy kapjunk szerelést, majd a srácokat csapatokra osztotta, s azt mondta: „Játsszatok”. Nem kellett neki kétszer mondani. Fociztunk. ő pedig közöttünk járt és figyelt. Nagyszerű szeme volt, mert abból a 22 gyerekből, akit kiválasztott, egy csomó nagyon jó futballista lett. Én is köztük voltam... Az edzés végén mindnyájan kaptunk egy tréning jegyet, mert csak azzal lehetett a pályára bemenni. Zsazsa bácsi csapatában augusztusban be is mutatkoztam, s az első mérkőzésünkön 2:0- ra nyertünk, s mindkét gólt én lőttem. Akkor azt mondta: ,,Ha szorgalmas, leszel, még válogatott is lehetsz ...” Mondom: nagyon jó szeme volt! Rövid szünetet tartott, majd így fojytatta: — 1939-ben a Közé pEurópa Kupa döntőjébe jutásért játszottunk az Üllői úton. Az első találkozót két góllal elvesztettük Olaszországban, a Bologna ellen. Negyvenkétezer néző várt bennünket a visszavágón. És nem hiába! Nagyszerűen játszott a csapat, s Toldi Géza négy gólt szerzett, — így tovább jutottunk. A negyedik gól után kaptam tőle egy „ajándékot”, mert így szólt: "Gyerek, jól játszottál, ezután tegezhetsz!... A pertut majd a meccs után megisz- szuk.” Addig ugyanis én
