Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1977. február

Pártoló tagok összejövetele Harót János ügy», elnök tart beszámolót. Tőle jobbra Kovács Imre, a tájékoztató és propa­ganda bizottság elnöke, balra Hargitai Károly Ugyv. elnökhelyettes és Németh Béláné, a tagszervező iroda vezetője Nemrégiben pártolótagja­inkkal, tagszervezőkkel telt meg klubházunk nagy ta- j nácsterme. Szokásos évi ta­lálkozóra gyűltek össze leg­aktívabb szurkolóink az or­szág különböző részeiről, Szarvasról, Pápáról, Pécs-1 váradról és természetesen Budapestről. Bevezetésként Harót Já­nos ügyvezető elnök tájé­koztatta a meghívottakat az egyesület elmúlt évi ered­ményeiről. és beszélt a kö- j vetkező évek — a moszkvai olimpiáig terjedd időszak — feladatairól. Pártolótagjaink természe­tesen éltek a lehetősséggel és kérdéseikkel hirtelenjé­ben „interjúszobává" vál­toztatták összejövetelünk színhelyét. Elnökünk szíve­sen válaszolt a sok elhang­zott kérdésre, hiszen tudja, hogy ami a Fradival kap­csolatos, az mindannyiun­kat érdekelte. Elmondotta, hogy a sta­dion mögötti területen levő l vállalattal sikerült megál­lapodni kiköltözésük idő­pontjáról. Így rövidesen el­kezdődhet az FTC sport­kombinát terveinek megva­lósítása, és az év végéig a labdarúgópálya esti világí­tása is elkészül. A bérlet akciót viszont az elmúlt év tapasztalatai alapján nem tervezzük megújítani, hi­szen a háromezer bérletből csupán 994 darabot vásárol­tak meg szurkolóink, annak ellenére, hogy a bérletak­ció előnyeiről időben rész­letes tájékoztatást tartot­tunk, és megfelelő propa­gandát is kifejtettünk. Hargitai Károly ügyveze­tő elnökhelyettes, mint a labdarúgó szakosztály veze­tője, válaszolt a kérdések­re. Az átigazolásokra kitér­ve elmondotta, hogy mi nem akarunk „játékos te­metőt” csinálni a Fradiból; mindig nevelő egyesület voltunk, és vagyunk is. Ezért mindenekelőtt saját nevelésű játékosokat kívá­nunk a csapatba építeni. Persze nem zárkózunk cl az elől, ha egy tehetséges fiatal játékos nálunk kí­vánja kibontakoztatni tu­dását. Hiszen a szakveze­tésnek, a csapatnak ez év­ben is természetesen az a célja, hogy az elmúlt évben kiharcolt bajnoki címet megvédje. Szó volt az edzések zárt kapuk mögötti megrendezé­séről is. Ennek mindenek­előtt — sajnos — az edzé­seket látogató szurkolóink egy kis csoportja volt az előidézője. „Észrevételeik­kel”, bekiabálásaikkal ugyanis zavarták az edzé­sen folyó munkát. Olyan edzéseken, ahol a játékosok taktikai elemeket gyakorol­tak, hibáikat javítgatták. A baráti hangulatban le­folyt találkozó végén Harót János megköszönte társa­dalmi munkásaink segítsé­gét és dr. Papácsy Ervinnek az FTC örökös tagja igazol­ványt, többeknek pedig em­léklapot nyújtott át az egyesület elnöksége nevé­ben. A találkozó végezetével a résztvevők még sokáig el­beszélgettek, hiszen téma volt bőven. Többek között élénk vita folyt arról, hogy kik a legrégebbi pártolötag- jaink. A vitát a Németh Bélánc által vezetett kimu­tatás szerint most zárjuk le. Íme a névsor: Nyiri At­tila (Budapest) 1952, Fehér j Lászlóné, Hélisz József, Forgács Márton (Budapest) 1959, Rajnai Gyula, Serfő­ző János (Budapest) 1960, Körtvélyesi László (Nagy­kőrös), Szabó Imre (Sóly), és Virágh István (Kecske­mét) 1962-től megszakítás nélkül rendelkeznek pártoló­tagsági könyvvel, a leg- j magasabb tagsági díjat — havi 100 és 50 forintot — Benkc József. Selmeczl Pál. Löwei István. Kovács Jenő. Szabó Lajos, Szauter End­re, Erdős János, Bálint Gyula, Pusztay Sebestyén és Papp Veronika fizeti rendszeresen. M. J.

Next

/
Thumbnails
Contents