Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1976. március

Mi új történt Bállá Jóska életé­ben? Ennek jártunk utána. Ismét az év legjobb ifjúsági spor­tolója lett, a televízió sportosztáJvá­nak szavazata alapján. Leszerelt a honvédségtől és meg­becsült dolgozója a Fővárosi Sütő­ipari Vállalatnak. Szűkebb lett nyakán a gallér (ed­dig sem tudta nagyon begombolni), mert 124 kilogrammról 130 kilóra iz­mosodott a testsúlya. Huszonegy éves fejjel kinőtt a ju­nior-sorból és felnőtt nehézsúlyú birkózó lett. Azért még 1975-ben ismét meg­nyerte a szabadfogású junior és fel­nőtt bajnokságot. Így nem csoda, hogy a Ferencvá­ros pártolótagsága által felajánlott legjobb utánpótlás-versenyzőnek já­ró vándordíját még újra Bállá Jóska őrzi. A felnőtt világbajnokságon negye­dik, a felnőtt Eurója-bajnokságon pedig második lett. A fiatal bajnok ezekben a napok­ban már teljes erővel az olimpiai szereplésre készül. — Nem lesz könnyű dolga Baliá­nak, élete első olimpiáján — állítja Zsibrita János, a ferencvárosi birkó­zók vezetőedzője. — Nemcsak mi, hanem az ellenfelek is az olimpián szeretnének a legjobban szerepelni és ebben a vetélkedésben pont Mont­realban kell Jóskának is a maximu­mot nyújtania. Ehhez olyan fana­tizmus, sportágszeretet kell, mint amilyennel ez a fiatal óriás ren­delkezik. — Csak közhelyeket tudok mon­dani — jegyezzük Bállá József sza­vait —, mert hiszen még sohasem vettem részt olimpiai játékokon. Mindent megteszek a siker érdeké­ben. Amikor a bokám sérült volt, még ülve is erősítő gyakorlatokat vé­geztem. Ami pedig kimaradt a vál­tozásokból: négy évvel ezelőtt még nem tudtam úszni, itt tanultam meg Zsibrita mestertől és most a Széche­nyi nagymedencéjében már két hossz is simán megy. Ez „egyéni” rekor­dom; 29

Next

/
Thumbnails
Contents