Fradi műsorfüzet (1975-1979)

1975. szeptember

Harót János, az FTC ügyv. elnöke átadja az egyesület ajándékát a búcsúzó Géczi Istvánnak

akkor egészen biztos, hogy vár rád odabent. Különös tekintettel, ha ráadásul a barátjáról van szó ...

A gyerek zavartan szabadkozott.

— Nem ... várni nem vár. Ö nem is tudja ki vagyok. De én jól ismerem.

— Beszéltél is vele?

— Még nem. De sokszor láttam védeni. Szerintem ő a legjobb ká- pus, s ha megnövök, én is ilyen leszek.

— Nos ez derék elhatározás. Ezek szerint már tudom, hogy egy válogatott kapuvédőt tisztelhetek benned.

A gyerek nevetett. Hangosan, jóízűen.

— Jó lenne. Sajnos egyelőre nem vesznek fel csapathoz. Azt mondják, még fiatal vagyok. Pedig ha látnák, hogy vetődök a labdákra.

Én látatlanban elhittem, hogy Géza — mert időközben bemutatkoztunk egymásnak — remekül vetődik a labdák után, de hát a szabály, miszerint általában csak tízéven felüliek nyernek leigazolást ebben a sportágban — egyelőre nem ad lehetőséget tehetsége bizonyítására. S mivel már egészen jól összebarátkoztunk, megkérdeztem a kis válogatott jelöltet, miért keresi „kollégáját”. Talán konzultálni kíván vele?

A fiú rázta a fejét.

— Dehogy. Csak kérni szeretnék tőle valamit.

— Titok, hogy mit?

— Áh. Csak azt szerettem volna mondani

rplfi hncfv no homrin

** , -U- ------ -------CJJ J**

ab

ba a focizást. Hiszen olyan jó kapus ... Persze engem aligha hallgat meg, de ha a bácsi mondaná neki...

Mondtam a kisfiúnak, hogy egészen biztosan meghallgatná őt is Géczi István, de bármenynyire is kedves e kérés, aligha tehet már eleget ennek. Az ő elhatározása végleges, mert egy súlyos sérülés nyomán nem jött rendbe a válla. Lélekben tehát már el kell búcsúznia példaképétől.

Néztem az apró ember szomorú arcát, s sajnáltam egy kicsit. Ö rámnézett.

— Akkor be se menjek? — kérdezte csüggedten.

— Csak menjel nyugodtan — mondtam én — de ha még egyszer találkozni akarsz példaképeddel a kapuban, akkor gyere ki a búcsúmérkőzésre. Sőt, ha közelebbi barátságot kívánsz kötni vele, akkor majd ha igazolható leszel, jelentkezz itt kapusnak, a Fradinál. Mert Géczi István a jövőben a zöld-fehérek kapuspalántáival foglalkozik majd.

A fiú bólogatott. Persze, hogy jön. Aztán elbúcsúztam Gézától.

Messziről még néztem, amint tépelődik a bejárat előtt, hogy bemenjen, vagy ne menjen. Aztán megfordult s lehajtott fejjel elballagott a villamosmegálló felé.

Géczi 500. mérkőzésén biztosan ő is ott volt a lelátón, s talán elhomályosult a szeme neki is, akkor a negyvenötödik percben, amikor az oly sok nagy csata főszereplője, a szálfa termetű ferencvárosi kapus Géczi István elindult az öltöző felé ... Hatalmas virágcsokorral, játékostársai sorfala között, végleg elbúcsúzva az aktív játéktól. Talán ott volt a kisfiú a mérkőzés után is a stadion előtt várakozók között, ott tolongott az autógramm kérők gyűrűjében.

S talán két év múlva ott lesz a ferencvárosi kapuspalánták, Géczi Pista tanítványai között. S ha mindenben követi edzőjét, jó kapus, derék sportember válik majd belőle.

5