Fradi műsorfüzet (1975-1979)
1976. május
GÓLZÁPORRAL KEZDŐDÖTT Első ízben 1914-ben az Auguszta serlegért játszottak a két csapat játékosai. Az FTC—Kispesti AC mérkőzés 7:0-ás zöld-fehér győzelemmel végződött. „Az első félidő elég változatos volt, jóllehet már a küzdelem elején Pataki kct gólt lőtt, később Schlosser háromra szaporított. A második félidőt az FTC uralta, s Pataki (2), Tóth és Schlosser szerzett újabb gólokat. A KAC méltónak bizonyult előző jó eredményeihez, szépen és jól játszott, az FTC csak óriási rutinjával tudta leigázni. A nagyobb tapasztaltság a nehéz pályaviszonyok mellett rendesen nemcsak a puszta győzelemben szokott megnyilvánulni, hanem gyakran nagy gólarányt is hoz. így volt a KAC- cal, amely most különösen érezhette annak kárát, hogy hozzászokott a kisméretű pályához.” A két csapat bajnoki találkozója gólszegény mérkőzéssel kezdődött. 1916. október 8-án az Üllői úton: FTC—KAC 1:0. Az első félidőben az FTC fölényét Hegyi révén sikerült gólra váltani. A II. félidő 35. percében Binder tizenegyesét a kispesti kapus kivédte. Ezután feljött a Kispest, de egyenlíteni már nem tudott. Wiener, Tóth Potya, illetve Szűcs és Simon voltak a legjobbak. Később már hullottak a gólok, különösen addig, amíg KAC néven szerepeltek a XIX. kerületiek. Az FTC a Kispestnek 1916 és 1949 között 230 gólt rúgott, míg a védők mindössze 87 gólt kaptak. Az 54 FTC-győzelem, 6 döntetlen. 8 Kispest-győzelem nyomasztó zöldfehér fölényt mutat. 1950-től a helyzet alaposan megváltozott. Az azóta lejátszott 53. mérkőzésből a Honvéd megnyert 23-at. 12 döntetlen eredményt hozott, s az FTC 18 alkalommal hagyta el győztesen a pályát. A két csapat bajnoki találkozóinak összesítése: 121 mérkőzés, 72 FTC-győzelem, 18 döntetlen. 31 Honvéd-győzelem. A Budapesti Honvéd ellen: 1. 1950. jún. 11. 0:0 2. 1950. nov. 19. 2:4 3. 1951. máj. 20. 2:8 4. 1931. dec. 2. 1:2 5. 1952. márc. 30. 0:2 6. 1952. szept. 7. 1:9 7. 1953. márc. 25. l :5 8. 1953. dec. 6. 0:0 9. 1954. márc. 21. 0:2 10. 1954. nov. 7. 1:3 11. 1955. márc. 27. 0:0 12. 1955. jún. 19. 4:4 13. 1956. ápr. 21. 1:2 14. 1956. szept. 2. 2:3 13. 1957. jún. 8. 2:1 16. 1957. dec. 1. 0:2 17. 1958. ápr. 3. 1:0 18. 1958. dec. 14. 1:5 19. 1959. máj. 24. 4:3 20. 1959. nov. 1. 3:2 21. 1960. máj. 1. 2:2 22. 1960 dec. 4 2:4 23. 1961. jún. 25. 0:0 24. 1961. aug. 13. 3:0 25. 1962. ápr. 15. 2:1 2(1. 1962. au g. 19. 2:3 27. 1963. márc. 31. 1:0 28. 1963. nov. 17. 2:7 29. 1964. máj. 17. 2:1 30. 1964. aug. 26. 1:4 31. 1965. ápr. 11. 0:3 32. 1965. aug. 7. 2:2 33. 1966. jún. 12. 3:1 34. 1966. aug. 20. 2:3 35. 1967. jún. 11. 2:0 36. 1967. szept. 10. 7:1 37. 1968. ápr. 7. 1:4 38. 1968. szept. 7. 1:0 39. 1969. márc. 9. 3:2 40. 1969. dec. 3. 2:5 41. 1970. ápr. 5. 1:0 42. 1970. máj. 27. 0:3 43. 1970. okt. 25. 1:1 44. 1971. jún. 13. 4:2 45. 1971. szept. 4. 1:2 46. 1972. jún. 7. 4:2 47. 1972. dec. 6. 0:2 48. 1973. márc. 25. 4:4 49. 1973. szept. 9. 2:1 50. 1974. máj. 25. 2:2 22