Fradi magazin (2001)
2001. március / 1. szám
Vendégoldalak Sajtófigyelő Farkassal táncolok A magyar női kézilabda-válogatott az elveszített olimpiai döntő és az öt évvel ezelőtti világbajnoki szintén második hely után felért a csúcsra. A külföldi szakemberek szerint is megérdemelten nyert a magyar csapat Romániában. Az Európa-bajnoki cím az északi hegemónia végét jelentette két dán, majd a norvég siker után. Siti Beát a torna legjobbjának választották. Egy másik kulcsember, Farkas Ágnes azonban nem fért be az All-Star csapatba, holott a döntőbeli győzelem legfőbb részesének bizonyult. Farkas Ági a kontinensbajnokságon harminc büntetőt lőhetett, s mindössze kétszer hibázott. A fináléban tizennégy gólt szerzett. Hatgólos vezetésnél megnyugodtunk, ám amikor az ukránok egyre közelebb kerültek, bizony többekben is felrémlett a rosszemlékű sydneyi finálé. Főként, hogy alig fél perccel a találkozó vége előtt még az ellenfél vezetett.- Javában tart még a karácsonyi nagy bevásárlás, hogy szinte egész délután ki volt kapcsolva a mobilja?- Nem, már végeztem ezzel. November óta folyamatosan vettem meg mindent. Most éppen edzésről jövök.- ???- A Fradiban még a karácsony előtti napokban is volt edzés délelőtt és délután.- Szó se róla, szép jutalom az Európa-bajnoki győzelem után! Azért csak kaptak némi könnyítést?- Semmit, végigcsináltunk mindent, még az erőnléti edzést is. Most már valóban fáradt vagyok. Viszont hét végétől végre szabadságot kapunk.- Amúgy tudja, hogy milyen nap volt a győzelem napján?- Aranyvasárnap!- Valóban nem erre gondoltam. Milyen névnap?- Fogalmam sincs!- Olimpia!- Ez nagyszerű, valóban csodás egybeesés. Némi kárpótlás, ráadásul az év végén kerültünk a csúcspontra.- Amikor a ráadás végén belőtte a hetest, mindent eldőlt. S a régi csapattárs, a válogatottságtól itt, az Európa-bajnokságon búcsúzó Kökény Bea a nyakába borult. Miről beszéltek ott édes kettesben?- A Köké szipogva súgta a fülembe többször is: „koszi Fari, koszi Fari”, én meg mondtam neki, jól van aranybogárka, ezt megcsináltuk.- Aranybogárkát ön is fűzi, hogy folytassa még?- Természetesen. De csak Fradi-ügyben, hogy legalább a BL-t csinálja velünk végig. Nagyon szeretek vele játszani, talán már csukott szemmel is menne. A hosszabbítás során a Fradiban megszokott háromszög, a Kökény, Pádár, Farkas trió bebizonyíthatta, hogy valóban ismeri egymás gondolatát. Örülök, hogy szépre sikerült az utolsó éve. Jó lenne, ha pityeregne még néhányszor a fülembe.- A mindig bohém Farkas Ági is sirt a győzelem után?- Amikor bevonultunk a díjátadáshoz, akkor elbőgtem magam. Ekkor már tapsoltak is nekünk. Pedig előtte nem nagyon szerettek a román szurkolók. Korábban mondtam, hogy a hangzavart fogjuk fel úgy, mintha nekünk drukkolnának. Amúgy az utcán nem volt semmi gond.-A társak egyöntetűen azt mondták, biztosak voltak benne, hogy majd jön Farkas Ági és egyenlít. Ennyire egyértelmű volt?-Tudtam, hogy számítanak rám és ez nagyon jó érzés volt. Egy újonctól nem várható el, hogy hozza a meccseket. Én viszont szeretem, ha egy feladatot meg kell oldani. Ráadásul a korábbi találkozókon a legtöbb helyzethez volt közöm, hiszen gólt lőttem vagy gólpasszt adtam. így természetes volt, hogy az utolsó támadásban is benne leszek.- S következett az a bizonyos lövés tizennyolc másodperccel a befejezés előtt.- Nagyon összpontosítottam, nem bizonytalanodtam el egy pillanatra sem. Aztán jött vissza a labda a hálóból... Fel sem merült bennem, hogy ne nyernénk. Mondtam is a csajoknak, hogy itt nem veszíthetünk.- Ezt azért tudathatta volna velünk, nézőkkel is. Mert mi lerágtuk a körmünket az izgalomtól, az asztalt pedig összevissza rugdaltuk idegességünkben.- Aki nem bírja a feszültséget, az szedjen nyugtatót. Különben is milyen uncsi, simán hat-hét góllal nyerni a döntőben, mint ahogy a pólósok tették. Hát hol marad a show? Hosszabbítás után győzni! Na, az már valami! Ha az első félidőben bedobjuk a ziccereinket, akkor mi is nyugodt második félidőt játszhattunk volna.- Hiába remekelt az egész Európa-bajnokságon és a fináléban, már az ukránok elleni meccs előtt kiderült, hogy nem került az All-Star csapatba.- Sajnálom, mert úgy gondoltam, hogy beférhetek. Bánt, hogy nem kerültem be a „csapatba”, de megnyugtatok mindenkit, ezért nem hagyom abba. Majd csak túlélem valahogy. Sőt, még az sem fordult meg a fejemben, hogy kiugorjak a szálloda tizenötödik emeletéről.- Persze, mert még egy komoly feladattal meg kell birkóznia, be kellett csuknia a bőröndöt.- Még Valceában sétáltunk a butiksoron és ott vettem egy magyar árustól köröndi vázákat, tányérokat és szőtteseket. Szóval ezeket kellett begyömöszölni és nem értem rá kártyázni. Ezért nyerhetett a Brigovácz Niki. Az öregekkel megbeszéltük, ezt a sikert már senki nem veheti el tőlünk. Schiller Zsolt (Vasárnap Reggel) 24